AFP

A szezon egyik leglátványosabb versenyén lett Didier Cuche a szuper óriás-műlesiklás világbajnoka

Eurosport 2009-02-04

És Ligety csak csúszott, csúszott, és csúszott lefelé…Sokan mondták előre, hogy ez a Szuper G más lesz, mint a többi. Hogy itt nem az nyer, aki a világ legjobbja. Azt viszont senki ne mondja, hogy nem volt egy jó verseny a nevében férfi szuper óriás-műlesiklás Val d"Isère-ben, a világbajnokság második napján.

Tegnap már megcsodálhattuk, milyen fantasztikus környezetben versenyeznek majd a világ legjobb alpesi sízői február 15-ig, ma pedig a nap is úgy gondolta, hogy rendes lesz velünk, és kisütött, sőt, végig így tett, emiatt az időjárásra sem lehet fogni a végeredményt. Ennek ellenére is szenvedtek azok, akik sorra egymás után érkeztek. A közös vélemény az volt reggel, hogy itt senki nem lesz képes tökéletes sízésre. Aztán amikor Ted Ligety elindult, és nagyszerűen kezdett, már-már úgy tűnt, akár mégis lehet erre példa. Csakhogy az amerikai utána elesett, az egyik léce lecsatolt, és utána csúszott lefelé, nem is keveset a havon jégen. Komoly baja nem lett. A pályáról viszont tökéletes képet kaptunk.

Benjamin Raich is rontott, igaz, csak egyszer, amikor az egyik kapuhoz túl közel ment. Ha valakire a tökéletes síző jelző illik, akkor az ő. Luc Alphand a keddi műsorunkban is azt mondta, itt, aki nyer, az biztosan a szakma egyik legjobbja. Mivel az osztrák többszörös olimpiai-, és világbajnok, összetett világkupa győztes, egyértelműen közéjük tartozik. De sokáig ő sem örülhetett, Christof Innerhofer, bár szemre csúnyábban, időben gyorsabban jött, és átvette a vezetést. A szám legjobbjai viszont ekkor még a rajtban voltak.

Közülük elsőként Didier Cuche, aki, amikor megérkezett, bő egy másodperccel előzte meg a komplett mezőnyt. Ha valaki nagyon megérdemli, hogy világbajnok legyen az ő. Szegénynek korántsem volt szerencséje a sérülésekkel, a '90-es években négyszer szakadt el a térde, majd 2005-ben, Adelbodenben szintén nagyot bukott, és akkor, túl a harmincon úgy tűnt, véget ér a pályafutása. Ő azonban másként gondolta. Még egy dokumentumfilm is megörökítette, hogy küzdött, és tért vissza a legmagasabb szintre. Nem egyszer merült fel benne kétség (ez a film címe is), de mindig legyőzte, és ma bizonyosodott be, hogy milyen nagyszerűen tette. Két éve Aréban, óriásban jutott neki egy bronz, az volt az eddigi egyetlen világbajnoki érme. Ráadásul világkupa versenyen több, mint egy éve nem tudott már nyerni. Ezúttal sem, hiszen a világbajnokság nem számít bele a VK-ba, de kit érdekel! Világbajnok lett, harmincnégy és fél évesen.

Merthogy utána már senki sem tudta megelőzni. Jöttek sorra a nagy nevek, akiknek ez a pálya nem annyira feküdt, leszámítva Aksel Lund Svindalt, ő több mint egy másodperces hátránnyal is be tudott jönni a második helyre, ám később visszaesett a harmadikra, mivel Peter Fill megelőzte, de ő is 99 századdal maradt el a svájcitól.

Őrült verseny volt, mindenki szenvedett, de mi, tévénézők már csak ilyenek vagyunk, szeretjük nézni, ahogy a legjobb sízők is küzdenek. Persze azt is elnéznénk, ha a legcsodásabb íveket húznák, de ezt majd megteszik a többi számban. Ráadásul az sincs ellenünkre, ha valaki, aki nem mindig volt a sors kegyeltje,- és itt most ne csak a sérülésekre, hanem az apró századokra is gondoljunk, amelyekkel ő sokszor kikapott,- végül mégiscsak megvalósítja az álmát, és a világ legjobbja lesz. Ezúttal ez történt. Jó helyre került az aranyérem. És nem lehet azt mondani, hogy meglepetésre.

További cikkek:

Várni...