Alpesi sí
10/02/2009 - 14:04Teknős

Aksel Lund Svindal lett a férfi szuperkombináció világbajnoka
Eurosport 2009-02-10
Egyik kedvenc filmemben, a Taxiban hangzik el Sami Naceritől, miután jól kiszúrt a németekkel, hogy „mindig a teknős győz!”. A hasonlat jelen esetünkben egy kicsit sántít, de megpróbálom kifejteni, mire gondolok.

Hétfőn rendezték a férfiak szuperkombinációját a 40. alpesi sí világbajnokságon, Val d'Isère-ben. Esetünkben a teknős - most jön a sántítás- Aksel Lund Svindal lenne, aki a lesiklást a leggyorsabban teljesítette. Mindez már önmagában bravúr, bő egy évvel a szörnyű balesetét követően, amelynek következtében a teljes hátra lévő szezont kénytelen volt kihagyni. A norvég mögött Bode Miller végzett a második helyen, mindössze négy századdal kapott ki, így minden esélye megvolt rá, hogy világbajnok legyen. A gyors szám után 1,1 másodperc volt Jean-Baptiste Grange hátránya, ami egy éremre mindenképpen feljogosította, persze ő hazai környezetben aranyat akart. Egy másik francia, Julien Lizeroux már jóval gyengébb volt délelőtt, de célját, hogy az első harminc között végezzen, azért elérte.

Jött a villanyfényes műlesiklás, rengeteg nézővel, remek hangulatban, és egy felejthetetlen befejezéssel. Lizeroux csodás futamot produkált az akkor még tökéletes pályán, és élre állt, aztán csak várt, és várt. Sorra pipálhatta ki az ellenfeleket, így amikor a lesiklás legjobbjai közül márcsak négyen várakoztak fent a rajtban, eldőlt, hogy lesz francia érmes. Ebben a tudatban indult el Jean-Baptiste Grange, akitől honfitársai a legtöbbet várták a vb-t megelőzően, és akinek vállairól nagy terhet vett le Marie Marchand-Arvier a szuper G ezüstjével. Korántsem tűnt elképzelhetetlennek, hogy már hétfőn világbajnok lesz, csak ehhez egy nagyszerű műlesiklásra lett volna szükség. Ehhez képest rálépett egy kapura, és kiesett. Bár messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, de a tavalyi, bormioi hibája után,- néhány kapuval a vége előtt hibázott egy hatalmasat, és ezért odalett a műlesikló világkupa-győzelme,- most sem tudott megfelelni az elvárásoknak, így eddig nem tűnik úgy, hogy igazán jó „feje” lenne. Persze erre vasárnap alaposan rácáfolhat.
Visszatérve a versenyre, az, hogy Adrien Theux is kiesett, nem volt meglepetés, nem az a kimondott szlalomspecialista. Utána érkezett Bode Miller, aki az elmúlt hetekben többször is bizonyította, hogyha kell, ő képes egy megfontolt, jó műlesiklást produkálni. Így tett Garmisch-ban, így tett Schladmingban, Val d'Isère-ben azonban nekivágott a pályának, és ugyanott hibázott, ahol Grange…

Ezzel pedig utat nyitott Aksel Lund Svindalnak. A norvég pont az előző műlesikló viadalokon hibázott, de sokkal inkább jött biztonságit, és bár így is voltak igencsak nehéz pillanatai, célba ért, világbajnok lett. Ráadásul pályafutása során harmadszor, immár a harmadik különböző számban. Ő azt tette, amit Bode Millernek is kellett volna. Ha az amerikai kicsivel megfontoltabb, és tudásának csak a nyolcvan százalékát adja, biztosan ő nyert volna. Nem így tett, a megfontolt pedig ünnepelhet. És ki tudja, két év múlva szuper G-ben is a csúcsra érhet, azzal ő lenne az ötödik férfi, aki négy különböző szakágban lett vb-első.
Ja! Majd' elfelejtettem. Tudják, hogy hívják azt a fiatalembert, aki már tagja annak a négyesnek, vasárnap pedig lesz egy icipici esélye arra, hogy ő legyen az első, aki az ötödik különböző számban is világbajnoki aranyérmet szerez magának? Bode Millernek…Akkor hogy is van ez?
További cikkek:










