Alpesi sí
07/02/2010 - 14:59Lehet tippelni, csak fölösleges
Teljesen kiszámíthatatlan, kik lesznek olimpiai bajnokok alpesi síben a téli olimpián.
Alpesi síben vannak a kiszámíthatatlan, és vannak a kiszámíthatatlanabb számok. Előbbi kategóriába tartozik mondjuk a lesiklás, ahol bár szintén lehet hibázni, gyakran csak századok döntenek, azért mégiscsak más a helyzet, mint szlalomban, ahol elég egy picit korábban fordulni, az ember máris rálép egy kapura, és elbúcsúzhat az álmától.

Lehetne nézni a szakági világkupa állását, abból kikövetkeztetni, hogy ki lehet jó, ki érhet el nagy sikereket, de annyira szoros a mezőny, annyira nincs kiugró teljesítmény, hogy fölösleges. A legmeggyőzőbb eddig Reinfried Herbst volt, aki ebben a szezonban négy világkupa-versenyt nyert műlesiklásban, többek között az utolsó kettőt, de pont a már fent említett okból kifolyólag rá sem lehet azt mondani, hogy favorit. Sőt, ritkán szokott előfordulni, pláne szlalomban, hogy a legfontosabb viadalt az nyeri, aki az adott évben a legtöbbször volt első. 2006-ban például Giorgio Rocca toronymagas esélyesnek számított, mindenki tőle várta a nagy sikert, aztán hazai környezetben húsz másodperc után már ki is esett. Nehéz tehát tippelni, éppen ezért, kiválasztottunk néhány személyiséget, akinek ez az olimpia rendkívül meghatározó lesz. Sorsok következnek, melyekben sorsfordító napok jöhetnek.

Kezdjük Bode Millerrel, aki már megnyert szinte mindent, amit csak lehet: négy különböző szakágban lett világbajnok, kétszer lett első az összetett világkupában, kis kristálygömbökből is van neki bőven, de olimpiai bajnoki aranya még nincs. 2002-ben óriásban és kombinációban is ezüstérmet szerzett, éppen ezért, ha van valami, ami motiválja még, az biztosan a 2010-es olimpia. Persze ez sem tudta annyira, hogy időben megkezdje a felkészülést, hogy odafigyeljen röplabdázás közben, és ne forduljon ki a bokája… 33évesen, ismerve az életmódját nem túl valószínű, hogy négy évvel később, a szocsi játékok túlságosan vonzani fogják, úgyhogy a „most vagy soha” nála valószínűleg fennáll, ezért lesz érdekes, mennyire lesz koncentrált. Ha nagyon, akkor Vancouver egyik legsikeresebb bajnoka lehet.

Didier Cuche is pályafutása nagy lehetősége előtt áll. A 36. életévében járó svájci klasszis azok közé tartozik, akik megérdemelnék, hogy olimpiai bajnokok legyenek. Három karrierre elég sérülése után tavaly világbajnok lett szuper óriás-műlesiklásban, az elmúlt három évből kettőben ő nyerte a lesikló világkupát, amelynek idén is éllovasa. Viszont az egész olimpiai szereplése veszélybe került, amikor a játékokat megelőző utolsó viadalán 70 méterrel a cél előtt bukott, eltört a hüvelykujja, és megsérült a térde is. Gyorsan hazavitték, megvizsgálták, majd SMS-ben írta meg kapitányának: „megyek veletek Vancouverbe!”. Az tehát eldőlt, hogy ott lesz, a kérdés az, mennyiben hátráltatják a Szlovéniában történtek.
Két rutinosabb versenyző után jöjjön két ifjú titán. Mindketten azért érdekesek, mert rendkívül fiatalok, életük első olimpiájára készülnek. Ha már most olimpiai bajnokok lesznek, olyan önbizalmat szereznek, amellyel a következő évtized legsikeresebb versenyzői lehetnek. Marcel Hirscher az osztrákok 21 éves versenyzője kitűnően hangolt az olimpiára, hiszen két második helye mellett óriásban még versenyt is nyert Szlovéniában. Eddig a felnőttek között csupán egyetlen világversenyen vett részt, tavaly Val d’Isère-ben a vb-n hét századdal maradt le a dobogóról, ifjúsági vb-aranya viszont három is van. Az sincs kizárva, hogy pont példaképét, akinek posztere kint volt szobája falán, Benjamin Raich-ot kell megelőznie az első helyért.

Carlo Janka előrébb jár, mint riválisa. Nemcsak azért, mert korábban született három évvel, hanem azért is, mert ott, ahol Hirscher negyedik lett, ő három hellyel előrébb végzett, vagyis világbajnok lett 2009-ben óriás-műlesiklásban. Azt mondják róla, fiatal kora ellenére olyan hideg fejjel tud gondolkodni a legfelfokozottabb pillanatokban is, amilyennel nagyon kevesen. Beaver Creekben mesterhármast ért el, azután mindenki ódákat zengett róla, azóta viszont mindössze egy sikernek örülhetett, igaz, Wengeben lesiklásban csak a legjobbak nyernek, ő pedig azon a napon kifogástalan teljesítményt nyújtott. Benne is megvan a lehetőség, hogy akár többszörös olimpiai bajnok legyen, de valamiért mégis az az érzésünk,- pont a rendkívül szoros és kiegyensúlyozott mezőny miatt,- hogy nem „egy lesz, aki mindent visz.”

Kwame Nkrumah-Acheampong Ghánából azért került be összeállításunkba, mert ő képviseli a másik részét annak, amiről az olimpia szól. Neki nem lehetnek túl vérmes reményei, kizárt, hogy akárcsak a legjobb tíz között is végezzen. Angliában született, egy fedett alpesi sí pályán volt portás, ott kezdett el foglalkozni a sível, a szabályoknak köszönhetően, most ő is a legjobbakkal indulhat. Ezt azért érdemes kihangsúlyozni, mert a világbajnokságokon most már előselejtezőt tartanak, annyi az induló, így sokan, bár ott voltak egy-egy vb-n, nem is síelhettek, még csak azon a hegyen sem, ahol az igazi versenyeket rendezték. De lesz azeri, kajmán-szigeteki, tongai versenyző is többek között. No meg magyar, hiszen színeinket Bene Márton képviseli.
Természetesen rengeteg olyan szereplője lesz a síversenyeknek, akit nyugodtan bevehettünk volna a listába. Legalább húsz név szerepelhetne még e felsorolásban, és ez nagyon jó hír az elkövetkezendő napokra, hiszen azt mutatja, tényleg semmit sem lehet előre megjósolni. Vagyis egyvalamit igen: mind az öt szám fantasztikusan nagy és látványos küzdelmet fog hozni. Az alpesi sí már február 10-én kezdetét veszi, amikor megtartják az első edzést Whistlerben. Az Eurosporton természetesen, azt is ÉLŐben nézhetik.











