Atlétika
29/07/2010 - 00:19 - Updated 29/07/2010 - 16:43Atlétika EB – 2. nap este

Pars Krisztián révén megszerezte a magyar küldöttség az első Európa-bajnoki
Pars Krisztián révén megszerezte a magyar küldöttség az első Európa-bajnoki érmét a Barcelonában zajló kontinensviadalon. Kalapácsvetőnk mellett Papp Krisztina 8. helye jelenthet még örömforrást számunkra. Következzen a szerda este összefoglalója, kis reggeli kitérővel megspékelve.

Számunkra a férfi kalapácsvetés döntője volt a szerdai nap fénypontja Katalóniában, ahol Pars Krisztián és Németh Kristóf személyében két magyar résztvevője is volt a finálénak. Olimpiai ezüstérmesünk – a svájci sportdöntőbíróság másképp véli, de amíg nem énekel a kövér hölgy… - zseniálisan kezdett. Előbb 77 méter, majd pedig 79 méter fölé – egész pontosan 79.06 – hajította kalapácsát, amivel a mezőny nagy részét demoralizálta. Csak azért nem a teljes mezőnyt, mert a szlovák Charfreitag másodikra ugyan csak épphogy, de 80 méter fölötti dobással jelentkezett, amivel át is vette a vezetést a „Rooney” becenévre hallgató Parstól. A verseny további részében Krisztián kiegyensúlyozottan teljesítve, egyszer közel kerülve a 79 méterhez magabiztosan őrizte a második helyet, ám az utolsó sorozatban az olasz Vizzoni 6 centiméterrel(!!!) nagyobbat dobott Krisztiánnál, amivel végül nagy bánatunkra a dobogó legalsó fokára szorította Parsot. Az arany tehát a szlovák Charfreitag-é, az ezüst az olasz Vizzoni, ám a magyar küldöttség így is éremnek örülhet, melyet Pars Krisztián szállított, egy bronz formájában. Németh Kristóf 74 méter alatti dobásával a 9. helyen zárt, amihez szintén gratulálunk.(Zárójeles megjegyzés: a magyar atlétikai szövetség elnöke, Gyulai Márton információja alapján a verseny végeredménye óvás alatt áll, mivel Krisztián úgy látta, hogy a győztes Charfreitag 80 méter feletti dobása során kilépett a dobókörből.)
A délelőtti cikkünkben csak a magyar részvevőkkel foglalkoztunk, amiért Oroszországban biztosan kapnánk hideget, meleget, hiszen arrafelé hármas diadalt ünnepeltek a reggeli órákban, köszönhetően a nők 20 kilométeres gyaloglásának. A végső győztes, Olga Kanyiskina 6 ezer méter elteltével döntött úgy, hogy saját tempóban tudja le a táv hátralévő, tetemes részét, és ezt a ritmusváltást senki nem tudta lereagálni, aminek következtében kijelenthető, hogy rajt-cél győzelmet aratott. Honfitársnői közül elsőként Aniszya Kirdyapkina tudott elszakadni a főmezőnytől, majd ugyanezt megtette Vera Sokolova is a 12. kilométernél. Ezután már csak az volt a kérdés, hogy vajon szabályos keretek között le tudják-e hozni a viadalt az orosz hölgyek, az látszott, hogy utolérni őket lehetetlen. Végül nem volt kizárás az élmezőnyben, így Kanyiskina, a pekingi olimpia győztese és a szám kétszeres világbajnok teljessé tette éremkollekcióját, és immáron az öreg kontinens legjobb női gyaloglójának is vallhatja magát.

A nap első délutáni érmeit női diszkoszvetésben osztották, ahol zseniális versenyt láthatott a barcelonai közönség. Az első sorozattól kezdve ugyanis a román Nicoleta Grasu ragadta magához a kezdeményezést és persze a vezetést is, hiszen 63 méter 48 centiméteres eredménnyel élre állt. A horvátok ásza, Sandra Perkovics szintén első kísérletével megadta az alaphangját önnön versenyének, ugyanis 62.98-as teljesítményével ezüstérmes helyre került. Ez azért lehetett meglepő, merthogy a selejtezőben éppen hogy 57 méterig jutott csak a délszláv hölgy, és a 10. helyen csusszant csak be a fináléba. A bronzérmes pozícióban egészen a negyedik sorozatig a litván Zinaita Sendruite állt, ám ekkor következett a lengyel Joanna Wisniewska. Az addig csupán 6. helyen tanyázó hölgy hatalmas dobással három vetélytársát is megelőzte, és végül 62.37-es teljesítményével a bronzérmet is megszerezte. Az utolsó előtti dobóig, Sandra Perkovics-ig egyértelműnek látszott a helyzet, miszerint a sorrend már nem fog változni. Ekkor azonban a tavalyi junior Európa-bajnok horvát lány hihetetlen jól találta el a ritmust, és 64.67-es dobással demoralizálta a már szinte győzelmet ünneplő Grasu-t. Ugyan a románnak volt még egy kísérlete, ám a szer 60 méterig sem szállt el, így az utolsó pillanatban higgadt maradó Sandra Perkovics nyakába akasztották az aranyérmet, megelőzve a román Grasu-t, és a lengyel Wisniewska-t. Egyébiránt ez volt Horvátország fennállásának első EB-aranya!
A női 400 méteres síkfutás előfutamait is szerda délután rendezték, Petráhn Barbarával a mezőnyben. A három futamból az első két helyezettek automatikusan döntőbe jutottak, míg a további két legjobb időeredmény szintén fináléba kerülést eredményezett. Sajnos honfitársnőnk nem futotta meg idei legjobb eredményét, igaz, azzal sem került volna fináléba, viszont kellemesebb szájízzel utazhatott volna haza Barcelonából. 53.78-as idejével csupán hat vetélytársát előzte meg Barbi.
Az esélyesek közül azonban mindenki hozta a kötelezőt, azaz a döntőbe jutást: A világbajnoki bronzérmes Antonyina Krivoshapka, a váltóval kétszeres olimpiai ezüstérmes Tatyana Firova, az U23-as Európa-bajnok Xénia Usztalova és a korábban 200 méteren EB-t nyerő francia Muriel Hurtis-Houari egyaránt ott lesznek majd a péntek esti fináléban, amelybe 52.36-nál rosszabb idővel nem lehetett bekerülni.

A férfiak 400 méteres síkfutásának 3 elődöntőjét szintén a szerda esti program során tudták le a versenyzők, kiváló időeredményeket produkálva. Az első futam hozta a legjobb teljesítményeket, hiszen például Jonathan Borlée, a belgák egyik nagy reménysége 44.71-es, új belga csúccsal győzve az elődöntők legjobb eredményét hozva került fináléba, de mellette Leslie Djohne valamint Martyn Rooney is 45 másodperces időn belüli eremdénnyel masírozott a döntőbe. A második futam hasonlóan színvonalas futásokat hozott, innen a legutóbbi világbajnokság hatodikja, David Gillick, valamint hetedikje, Michael Bingham egyaránt 44.90-en belüli eredménnyel zártak. A harmadik futamban lett teljes a Borlée família öröme, hiszen Jonathan ikertestvére, Kevin is nyerte a maga futását, és az orosz Vladimir Krasznovval karöltve ő is ott lesz a pénteki döntőben.
A női távolugrásban már az érmekért folyt a csatározás Katalónia fővárosában az EB második napján. Ráadásul ez a csatározás elképesztő izgalmakat hozott, hiszen rég nem látott sűrűségű volt a mezőny. Ez két dolognak köszönhető: egyrészt a világranglistát vezető orosz Olga Kucserenko nem tudott felnőni a feladathoz, az egész szezon során nyújtott magabiztos versenyzése ezúttal görcsösséggé változott, miközben vetélytársai magabiztossá váltak. Másrészről pedig a teljes mezőny olyan koncentráltan küzdött, ahogy azt női sporteseményeken viszonylag ritkán látni. A legjobb sorozatot a lettek fedettpályás világ- és Európa-bajnoki ötödik helyezettje Ineta Radevicsa tudhatta magáénak, és ezzel az aranyérmet is megkaparintotta: a negyedik sorozat 692 centis eredményét megtámogatta egy 687-es és egy 679-es ugrással, így jobb második kísérletével felülhetett Európa trónjára. A lett hölgy remeklésének a portugálok sztárja, Naide Gomes itta meg a levét: az örök vesztesnek tetsző távolugrónő hiába ugrott centire ugyanannyit mint Radevicsa, rosszabb második kísérlettel csak ezüstérmes tudott lenni. A bronzérem végezetül Kucserenko-é lett, ám számára ez az eredmény biztosan csalódást jelent.
400 méteres női gátfutásban is a fináléba kerülés volt a tétje a két szerdai elődöntőnek, ahonnan futamonként az első három helyezett, na és persze a két fennmaradó legjobb idő ért döntőt. Az első futamban nem történt meglepetés: a román Morosanu, a címvédő Sztambolova és az orosz Iszakova egyaránt magabiztos teljesítményt nyújtva, egyszerre a célba sétálva ment tovább. A második futamban még nagyobb volt az iram, elsősorban az orosz Antyukh-nak köszönhetően, aki mellett még a cseh Hejnova és a brit Shakes-Drayton jutott a pénteki fináléba hellyel. A döntőhöz 55,31 kellett, az utolsó bejutó a harmadik orosz hosszú gátas, Ivanova volt.

A női 10000 méteres síkfutás döntőjében két magyar hölgyért is szoríthattunk, Papp Krisztina és Érdélyi Zsófia képviselte hazánkat. Kettejük közül elsősorban Krisztától vártuk a jobb eredményt, amelyet végül hosszútávfutónk szállított is. Taktikus versenyzéssel, jelenlegi állapotából a maximumot kihozva a nyolcadik helyen zárt. Az aranyérem egy pillanatig nem volt kérdéses, hogy kinek a nyakába kerül. A török Elvan Abeylegesse 31 percen kívüli idővel ugyan, de a táv felétől szinte végig egyedül futva, magabiztos győzelmet aratott, megelőzve a nagyszerűen hajrázó címvédőt, az orosz Inga Abitova-t, valamint a portugál Jessica Augusto-t.
A szerdai napra a koronát a klasszikus táv géppuskalábú urai tették fel. A 100 méteres síkfutás elődöntőit és döntőjét ugyanis ezen a napon rendezték az erősebbik nem számára. A három elődöntő tulajdonképpen nem hozott meglepetést. Az első 10 másodpercen belül futó fehér „legény”, a francia Chritophe Lemaitre 10.06-ot „szaladva” a legjobb időeredménnyel került döntőbe. Rajta kívül honfitársa, Martial Mbandjock és az európa-csúcs tartója, Francis Obikwelu is biztos lábakon haladva jutott a fináléba, de ugyanez elmondható a két brit sprinterről, Dwain Chambers-ről és Mark Lewis Francis-ről is. Előzetesen talán kevesen számítottak rá, hogy két olasz is finalista lehet 100-on, ám Collio és Di Gregorio ellentmondást nem tűrően jutottak a legjobb 8-ba.

A napot záró döntő aztán amilyen gyorsan véget ért, olyan sok érdekességet rejtett magában. Kezdve ott, hogy Lemaitre csúnyán beragadt a rajtnál – 0.224 ezredet reagált, ami figyelembe véve mondjuk Chambers 0.154-es reakcióidejét, több mint pocsék – ám a 7 százados hátrány sem jelentett biztonságot a többi favoritnak. Obikwelu és Francis kaptak a legjobban lábra, ám 70 méternél érezni lehetett, hogy a francia ifjonc nem éremért, hanem az aranyért küzd. Eközben Chambers a régi énjét hozta: elizgulta, de ami még jobb szó a teljesítményére, elgörcsölte a finálét, a könnyedség teljes egészében hiányzott a mozgásából. Nem úgy Christophe Lemaitre-éből, aki 80-nál már ledolgozta a startnál begyűjtött tetemes deficitet, a célvonalon pedig már egyértelmű győztesként haladt át. Mögötte óriási tumultus alakult ki a második helyen: csak célfotó döntött Mark Lewis Francis, Martial Mbandjock, Francis Obikwelu és Dwain Chambers között, a most leírt sorrendben. A győztes idő 10.11 lett, a másodiktól ötödik helyen záró versenyzők pedig kivétel nélkül 10.18-al zárták a barcelonai EB királyszámát.
Csütörtökön délelőtt újra érdemes lesz az EUROSPORT-ra kapcsolni, hiszen reggel 10 órától folytatódnak ÉLŐ közvetítéseink. A leginkább talán a 110 méteres gátfutásban induló Kiss Dániel örvendeztethet meg bennünket, főleg akkor, ha makacs bokasérülése nem rakoncátlankodik. Emellett a női hármasugrás selejtezői, a férfi 200 méteres síkfutás első köre – Lemaitre-el a mezőnyben – valamint a férfi tízpróbázók második napi küzdelmei is képernyőnkre kerülnek. Ha tehetik, tartsanak velünk!










