•  
  • Belépés | Regisztráció
Szerda 08/02/2012
Eurosport
 

Home Atlétika

 

Atlétika

31/07/2010 - 14:39 - Updated 31/07/2010 - 14:45

Atlétikai EB – 5. nap de.


Atlétikai EB – 5. nap de. - ATLÉTIKA
Reuters

Fazekas Róbert továbbjutott, Kővágó Zoltán viszont elvérzett a férfi diszkoszvetés szombat délelőtti selejtezőjében.

A Barcelonában zajló atlétikai Európa-bajnokság szombati napjának délelőtti programjában ismét volt kiért szurkolnunk. A leginkább a férfi diszkoszvetők selejtezőjét vártuk, ahol az idei európai ranglista harmadik helyezettje, a friss édesapa Kővágó Zoltán és az idén már a 66 métert is túldobó Fazekas Róbert jó szereplésében bíztunk. Az idei évben már 69,69 métert is dobó Kővágónak azonban ezúttal sem hozott szerencsét az EB. Négy évvel ezelőtt motorkerékpáros balesete miatt nem utazhatott el Göteborgba, most pedig az első két dobása érvénytelen volt. Harmadszor aztán már lemérhették a dobását, de az 59,04-es eredmény összességében csak a 21. helyhez volt elegendő számára. Fazekas ezzel ellentétben nem sokat időzött a selejtezőben, hiszen rögtön első dobásával (64,30) túldobta a selejtező szintet (63,50), amivel végül a negyedik legjobb eredménnyel jutott be a vasárnap esti 12-es döntőbe. A selejtezőt a világbajnok német Robert Harting (66,93) nyerte meg, aki mellett minden további esélyes, így a kétszeres olimpiai bajnok litván Virgilijus Alekna, a lengyel Piotr Malachowski és az észt Gerd Kanter is küzdhet majd az érmekért.

 

Hosszú idő után szerepelt ismét világversenyen magyar férfi 4x400 méteres váltó. A Lukács Máté, Pásztor Gábor, Kovács Zoltán, valamint a junior vb ezüstérmes Deák-Nagy Marcell által alkotott magyar négyes jól helytállt a mezőnyben, de mivel 3:08.32-es idővel csupán a hatodik helyen ért célba a saját elődöntőjében, így nem jutott be a fináléba. Az elődöntő futamok legjobb időeredményét a belgák érték el, akik 3:03,49-es időeredménnyel jelezték, hogy Kevin Borlée tegnap esti egyéni sikere után váltóban is érmet szeretnének szerezni.

 

Bár az Európa-bajnokság negyedik napján összesen tizenegy számban avatnak Európa-bajnokot, a délelőtti program során csupán egyetlen friss aranyérmest köszönthettünk. A női maratoni futók versenyében a litván Zivile Balciunaite volt a leggyorsabb, aki 2:31:14-es időeredménnyel, idei legjobbjával zárta az élen a délelőtt tíz órakor kezdődött versenyt. A második helyet az orosz Nailja Julamanova szerezte meg, aki több mint egy perccel később ért be a célba, míg a harmadik hely az olasz Anna Incerti-é lett végül. A 43 fős mezőnyből 36-an fejezték be a versenyt, a feladók között volt egy olimpiai bajnok is, igaz a 10.000-en Atlantában győztes, most már 41 esztendős portugál Fernanda Ribeirotól nem várt senki sem kiemelkedő eredményt ezen a távon.

 

A délelőtti futamok különlegessége volt még a szlovén 4x100-as női váltó szereplése. Bár saját futamában csak a hetedik helyen végzett a szlovén négyes, de ismét ott volt a pályán az immáron 50 esztendős Marlene Ottey is, aki ezzel minden idők legidősebb Európa-bajnoki résztvevője is lett egyben. A korábbi rekord még az 1998-as budapesti Eb-ről a francia maratoni futónő, Nicole Lévéque nevéhez fűződik (47 év 207 nap), mostantól viszont már a több mint három évtizedes pályafutása során hét olimpiát is megjárt, csodás génekkel megáldott sprinter a kontinens rangidőse. A női sprintváltók nagy meglepetése volt, hogy a nagy esélyes németeknél a harmadik ember Anne Möllinger és a 100 méteres síkfutás friss Európa-bajnoka, Verena Sailer közötti váltás nem sikerült, így a német váltó a kizárás sorsára jutott. Sailernek nincsen szerencséje a váltásokkal, hiszen a 2006-os göteborgi EB döntőjében is az ő hibája miatt nem tudott célba érni a német váltó.

 

A férfiak 4x100 méteres váltó futásában is történt egy nagy meglepetés, hiszen az aranyéremre is esélyesnek gondolt brit váltó egy váltási hibának köszönhetően csak az ötödik helyen jött be saját futamában, így végül nem jutott be a holnapi döntőbe. A férfiaknál a németek vigasztalódhattak, hiszen az ő váltójuk érte el a legjobb eredményt (38,75), igaz a másik futamot megnyerő franciák (38,12) számára megnyugtató érzés lehet, hogy a döntő futamra alighanem az egyéni aranyérmes Christophe Lemaitre-el erősödhetnek majd.

 

Szombaton délután is meglehetősen hosszú (de remélhetőleg a péntekihez hasonlóan izgalmas versenyeket magában foglaló) atlétika közvetítéssel várjuk Önöket az Eurosporton. Barcelonában az EB utolsó előtti napjának esti programjában ugyanis tíz bajnokot avatnak. Közvetítésünk 16.15 perckor a női hétpróba gerelyhajító számával veszi majd kezdetét és tíz óra előtt néhány perccel a férfi 5000 méteres síkfutás döntőjével zárul majd. A napi élő program végén pedig ismét jelentkezünk majd Photo Finish című műsorunkkal, ahol a nap valamennyi döntőjének eseményeit megtekinthetik.

Eurosport - Vásárhelyi Tamás

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Atlétika

Atlétika - Usain Bolt élete

A világ leggyorsabb sprintere

Atlétika - Összefoglaló az utolsó versenynapról Daeguból

Összefoglaló az utolsó versenynapról Daeguból

Atlétika - Gécsek Tibor a női kalapácsvetésről

Gécsek Tibor a női kalapácsvetésről

Atlétika - Kiss Dániel a gátfutásról

Annak ellenére, hogy már az első kérdés sem igaz, azért alighanem érdemes megnézni, mit mesél Kiss Dani a gátfutásról :)

Atlétika - Bolt 200m-en

Usain Bolt 200m selejtező

Atlétika - Pearson volt a leggyorsabb

Összefoglaló a 7. nap női számaiból Daegu-ból

Atlétika - Dusán a 400m gátról mesél nekünk

Kommentátorunk Dr. Kovács Dusán az egyik legnehezebb számról a 400m-es gátról mesél nekünk.

Atlétikai Világbajnokság  - ATLÉTIKA

Atlétika - Atlétikai Világbajnokság

Az Atlétikai Világbajnokság férfi 100 méteres döntője előreláthatólag a legizgalmasabb számnak számított

Atlétika - Bolt kiugrott így kizárták 100m-en

Bolt kiugrott így kizárták 100m-en

Atlétika - Bolt legendává szeretne válni

Bolt legendává szeretne válni