•  
  • Belépés | Regisztráció
Szerda 08/02/2012
Eurosport
 

Home Atlétika

 

Atlétika

01/08/2010 - 20:34 - Updated 09/08/2010 - 12:48

Afrika-bajnokság – 5. nap


A 17. Afrika-bajnokság vasárnap ért véget, botlással elvesztett, meglepetésre megszerzett és papírformának megfelelő aranyérmekkel.

Reggel került sor a férfiak és a hölgyek 20 kilométeres gyalogló versenyeire, ahol az urak mezőnyének legnagyobb favoritja, a tunéziai Hassanine Sabai hozta a kötelezőt, és egyéni csúcsát megjavítva, kiváló, 1:20.36-os időeredménnyel lett első. Ezzel a legutóbbi világbajnokság 19. helyezettje teljessé tette Afrika-bajnoki éremkollekcióját, hiszen 2004-ben ezüst, 2008-ban pedig bronzérmese volt a számnak. A második hely a 2006-os bajnok, 41 esztendős kenyai Mark Kimutai nyakába került egyéni csúccsal, míg a dobogó legalsó fokát a két évvel korábbi második, az Algériát képviselő Hichem Medjber foglalta el.

A női gyaloglók 8 fős mezőnye helyi idő szerint reggel fél kilenckor vágott neki a 20 kilométernek. A korán kelő és némi kuriózumra kiéhezett nairobi lakosok boldogan konstatálták, hogy a címvédő Grace Wanjiru külön klasszist képvisel vetélytársai közt. A házigazdák legjobbja ugyanis szenzációs, Afrika-rekordot jelentő 1 óra 34 perc 19 másodperces időeredménnyel győzött, zsinórban másodszor. Ez az idő olyannyira minőségi, hogy a barcelonai EB-n is érmet ért volna – még akkor is igaz ez, ha tudjuk, pálya és pálya között óriási különbségek lehetnek. A második helyet a tunéziai Trabelsi, a harmadik pozíciót pedig az etióp Eshetu Shefrawe szerezte meg.

Rögtön a délutáni program kezdetére megtelt az utolsó napon a Nyayo-stadion, hiszen a hölgyek 3000 méteres akadályfutásáról senki nem szeretett volna lemaradni. Leginkább azért nem, mert a mezőny tagjai közül az idei esztendő első 4 időeredménye közül három is kenyai név mellett állt. A közéjük ékelődő atlétanő „természetesen” etióp, ám mindenki azt remélte, hogy sok lúd majd disznót győz, ami végül igaz is lett. Hiába vezetett ugyanis az utolsó 100 méter megkezdésekor Sofia Assefa Abebe, az utolsó akadályról frissebben lelépő, és még egy sebességi fokozattal rendelkező Milcah Chemos-t nem tudta maga mögött tartani. A 24 esztendő kenyai ezzel pályafutása első Afrika-bajnoki címét szerezte – a berlini világbajnoki harmadik hely után – ráadásul Bajnoki-rekorddal tette meg mindezt. Az etióp az ezüstérmet azért megőrizte, hiszen a másik hazai versenyző, Lydiah Rotich már nem tudta befogni őt az utolsó métereken.

Négy ügyességi szám maradt az ötödik napra, amelyek közül a férfi gerelyhajítás kívánkozik az élre, hiszen itt született tán a legváratlanabb eredmény. A dél-afrikai Gerhardus Pienaar-nak nagyjából a harmadik sorozatig lehetett nyugodalmas vasárnap délutánja, hiszen addig első kísérletének köszönhetően vezetett, igaz, mindössze 3 centiméteres fórral. Akkor aztán az egyiptomi Ehab Abdelrahman 77 méter fölé szórta a szert, amivel a formán kívül versenyző déli vetélytárs nem tudott mit kezdeni. Abdelrahman biztos ami biztos életében másodszor is átjutott a 78 méteres határon (78.02 a győztes távolság). Pienaar eközben hiába javított utolsó kísérletével, 2 méterrel így is gyengébb maradt ellenfelénél. A bronzérmet, tán még nagyobb szenzációt okozva az egyéni csúcsot dobó (74.51) kenyai Julius Yego kaparintotta meg, két dél-afrikait, Damon-t és Holtzhausen-t megelőzve.

Női hármasugrásban ugandai aranyéremnek tapsolhattak Nairobiban, miután Sarah Nambawa egészen elképesztő, 2.6 m/s-os ellenszélben ugorva 13 méter 95 centiig jutott, amivel új ugandai csúcsot és egyben Afrika-bajnoki címet ért el. A második kísérletét követően nyugodtan hagyhatta ki az összes többi kísérletét Nambawa, a vetélytársak közül talán csak a nigériai Nkiruka Domike utolsó ugrásakor izgulhatott. Domike azonban elmaradt 24 centivel ellenfelétől, így megkezdődhetett az ugandai ünneplés. A Bronzérem is Nigériáé lett, miután Otonye Iworima egy centivel megelőzte algériai vetélytársát.

A férfi magasugróknál címvédés történt, hiszen csak a botswanai Kabelo Kgosiemang jutott át a 219 centiméteres magasságon, amivel Addis Abeba után Nairobiban is aranyérem járt. A dobogó alsóbb fokaira két kameruni sportoló, Matogno és Djoumessi léphetett fel, egyaránt 215 centis eredményt elérve.

Női súlylökésben az afrikai ügyességi atlétákra jellemző eredménnyel, 13.67 méterrel lehetett megcsípni az aranyat. Nigéria súlylökő nőjének, Mirian Ibekwe-nek sikerült végül ezzel az eredménnyel első helyen végeznie, a kenyai Priscilla Isiao és a madagaszkári Ratsimbazafy előtt.

Futószám, de egyben ügyesség is szükségeltetik a női 400 méteres gátfutás jó idővel történő teljesítéséhez. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az előzetes ranglisták sokszor csak támpontok, garanciát nem jelentenek a sikerre. Hiába volt ugyanis az idei 14 legjobb afrikai eredmény birtokosa, és vezetett még a tízedik gát utáni lelépést követően is a nigériai Ajoke Odumosu, ezüstérmesként zárta a számot. Ebben pedig a tökéletesen felépített futást produkáló marokkói Hayat Lambarki a ludas, aki óriási hajrájának köszönhetően, majd egy másodpercet javítva egyéni csúcsán, 55.96-os idővel lett Afrika-bajnok. A harmadik helyen az a kenyai Maureen Jelagat Maiyo zárt, aki szintén faragott valaha volt legjobb idején, pedig ezt a versenyt megelőzően mindösszesen egyszer futott percen belül. .

A 200 méter fináléit – úgy az uraknak ahogy a hölgyeknek is – vasárnap rendezték. A női mezőnyből hiányzott a 100-on, 4x100-on és távolugrásban is aranyat szerző, ranglista vezető Blessing Okagbare. Távollétében sem kellett üres kézzel távoznia Nigéria fürgelábú hölgyeinek, mert a legrövidebb táv bronzérmese, az elődöntő legjobb idejét produkáló Damola Osayemi lett az aranyérmes, 23.36-os idei legjobbjával. Osayeminek ez volt a váltó mellett a második első helyezése Kenyában. Mögötte a huszáros hajrával jelentkező, inkább 400-asként ismert dél-afrikai Estie Wittstock zárt, megelőzve az elődöntőben futott idejétől elmaradó, 100-on második Pau zang Milama-t.

A férfiak hasonló versenyében ennél sokkal nagyobb szenzációt jelentett a tény, hogy egyiptomi győztest avattak. A 100 méteren országos csúcsot futó Amr Ibrahi Mostafa Seoud bírta a legjobban a táv végét 200-on, így a görcsösen erőlködő 100-as bajnok, Ben Youssef Meite mellett elhaladva tudott győzni. Az egyiptomi kiválóan időzítette formáját, hiszen 20.36-os eredményénél jobbat soha korábban nem tudott futni. A bronzérem, ahogy a legrövidebb sprintszámban, úgy ezúttal is a dél-afrikai Simon Mogakwe-t illette.

A nők 800 méteres döntőjét nagy reményekkel várták a hazai szurkolók, hiszen két kenyai futó is ott volt a döntőben. A győzelem mégis az algériai Zahra Bouras-é lett, aki 2 perc 22 századmásodperces idővel, hatalmas hajrá végén nyerte a számot. Az ezüstérmet szerezte meg a legjobb kenyai, Janeth Chepkosgei, míg a harmadik helyre a marokkói Malika Akkaoui futott be.

Férfi 5000 méteren újabb hangrobbanásra készült a majd 30000 ezres publikum, még akkor is, ha az évad során a hét legjobb kenyai időt produkáló futó nem volt ott a mezőnyben. Ebből kifolyólag arra lehetett számítani, hogy az etióp Merga, Tariku Bekele, Daba trió bevállal egy, a többiek számára bírhatatlan tempót. Azonban ahogy eddig is, ezúttal sem voltak kellően „fickósak” az etióp futók, és nem álltak a mezőny élére, aminek következtében borítékolható volt, hogy olyan idővel nyerik majd a viadalt, amelyet nagyon sokan tudnak a résztvevők közül. A többesélyessé válás jót tett a futamnak, melyben 2000 métert követően történt az első iramváltás. Ekkor a két kevésbé ismert kenyai, Vincent Yator és Mark Kiptoo állt élre, és fokozatosan növekedő tempóval gyorsan szétcincálták az élbolyt, melyben 3600 méternél már csak 8 futót találhattunk. A következő fricskát – a sokadikat már ezen az AB-n – 4200 méternél kapta az etióp közép- és hosszútávfutó csapat. Vincent Yator-ék mellé beszállt a világbajnoki bronzérmes Edwin Soy is, és erre a kenyai gyorsvonatra sem Merga, sem az ifjabbik Bekele fivér, de még a sokáig jól mozgó ugandai Kipsiro nem tudott „felugrani”. Miután biztossá vált a hármas kenyai siker, csak a sorrend maradt kérdéses. Egészen 20 méterrel a cél előttig olybá tűnt, hogy a korábbi junior vébé 4. Yator lesz az Afrika-bajnokságok történetének nyolcadik kenyai győztese, ám ekkor olyan történt, amilyet én korábban még nem láttam. Egy rossz lépés következtében a 21 éves kenyai elveszítette egyensúlyát, és habár igyekezett javítani lendületes karkörzésekkel, Edwin Soy simán lépett el mellette, és lett mellbedobással aranyérmes. Yator azért az ezüstöt megszerezte – igaz, mosolya nem volt őszinte a győzelmi fotón, érthető okokból – míg Kiptoo bejött harmadiknak.

1500 méteren is kinézett egy hazai siker, amelyet végül szállított is a Kiplagat – Kiprop – Kemboi trió középső tagja. A verseny érdekesen alakult, hiszen az első két kört nagyon megnyomták a hazaiak, majd pedig pihentek egy jó 2-300 métert. A pekingi olimpiát is megnyerő Asbel Kiprop aztán az utolsó kör elején az élre állt, és egyedi tempóban futva, faképnél hagyva a teljes mezőnyt simán győzni tudott. A második helyre az Afrika-ranglistán 2. marokkói, Amine Laalou zárt, míg a harmadik helyet a késélre menő csatát vívó Gebremedhin – Kiplagat páros előbbi tagja zsebelte be.

Az Afrika-bajnokság záró számai a 4x400-as váltóversenyek voltak. Elsőként Nigéria hölgykoszorúja érvényesítette a papírformát, miután rajt-cél győzelmet aratva megszerezték hazájuk 8. aranyérmét. Mögöttük sokáig Botswana váltója haladt a második helyen, ám az utolsó emberük nagyon elfáradt, így az eredetileg a bronzéremért csatázó Kenya futott be ezüstérmes pozícióban, Szenegál pedig szintén gyűjtött egy újabb nemesfémet.

A férfiaknál szintén Nigéria számított a toronymagas esélyesnek, ám az utolsó három emberük kivétel nélkül elfáradtak a táv utolsó 100 méterére, így pedig a botswanai és kenyai váltó óriási esélyt kapott a diadalra. Ezzel Kenya tudott élni, és így a 4x400-as férfiváltó szerezte a házigazdák 10. aranyérmét Nairobiban, Botswana és Nigéria előtt.

Így ért véget a 17. Atlétikai Afrika-bajnokság Nairobiban, melynek köszönhetően egy új, üde színfolttal gazdagodott az Eurosport2 kínálata. Izgalmas versenyeket, kiváló közép- és hosszútávfutó időeredményeket és jó néhány váratlan győzelmet láthattak mindazok, akik megtiszteltek bennünket figyelmükkel. Mi pedig csak reménykedünk abban, hogy hagyománnyá válik majd csatornánk képernyőjén a fekete-kontinens legrangosabb eseményének közvetítése.

 

Eurosport - Rádonyi Kristóf

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Atlétika

Atlétika - Usain Bolt élete

A világ leggyorsabb sprintere

Atlétika - Összefoglaló az utolsó versenynapról Daeguból

Összefoglaló az utolsó versenynapról Daeguból

Atlétika - Gécsek Tibor a női kalapácsvetésről

Gécsek Tibor a női kalapácsvetésről

Atlétika - Kiss Dániel a gátfutásról

Annak ellenére, hogy már az első kérdés sem igaz, azért alighanem érdemes megnézni, mit mesél Kiss Dani a gátfutásról :)

Atlétika - Bolt 200m-en

Usain Bolt 200m selejtező

Atlétika - Pearson volt a leggyorsabb

Összefoglaló a 7. nap női számaiból Daegu-ból

Atlétika - Dusán a 400m gátról mesél nekünk

Kommentátorunk Dr. Kovács Dusán az egyik legnehezebb számról a 400m-es gátról mesél nekünk.

Atlétikai Világbajnokság  - ATLÉTIKA

Atlétika - Atlétikai Világbajnokság

Az Atlétikai Világbajnokság férfi 100 méteres döntője előreláthatólag a legizgalmasabb számnak számított

Atlétika - Bolt kiugrott így kizárták 100m-en

Bolt kiugrott így kizárták 100m-en

Atlétika - Bolt legendává szeretne válni

Bolt legendává szeretne válni