Atlétika
08/05/2012 - 13:37 - Updated 10/05/2012 - 15:33Két számban is a világ élén!

A hétvége csak a halandóknak pihenő- a legtöbb atléta már javában elkezdte a versenyeit hazánkban illetve a határokon (esetleg a tengeren túl) is.
Amivel mindenképpen kezdenünk kell az nyilván hazai vonatkozású hír, amire joggal bonthatunk akár pezsgőt is: Kővágó Zoltán a világ idei legjobb eredményével kezdte pénteken az idei szezont. 68.21m-t dobott Budapesten a Honvéd pályán, mögötte a világ második eredménye 66.97m-el a német Rutger Smith. Zoli mellett „A” szintet teljesített még korábban Fazekas Róbert is, aki az Egyesült Államokban- egészen pontosan Chula Vistában, San Diegoban állt a dobókörbe. Robi edzőjével, Annus Adriánnal illetve edzéstársaival utazott ki: Kürthy Lajos súlylökővel, Hudi Ákos kalapácsvetővel illetve Savanyú Péter diszkoszvetővel.

Rajtuk kívül a közelmúltban szintén „A” szintet teljesített súlylökésben Márton Anita Montenegróban és Pars Krisztián is elkezdte a versenyeit. Veszprémben április végén 81.16 m-el sikerült a világot maga mögé utasítania- holott terveiben a 80 méter szerepelt mint átdobandó határ. .bár mindig ennyivel lenne jobb az eredménye mindenkinek, mint amire számít előzetesen: az azt hiszem bőven elég lenne sok mindenre.
Ennek ellenére senki sem dőlhet hátra, hisz a szezon csak most kezdődik Európában és alapvetően júniustól lesz dömpingje a versenyeknek illetve addigra kerülnek formába a versenyzők. Persze aki jól (vagy több, mint jól ) kezd, annak nyilván jobbak az esélyei a távlati célok tekintetében is -ejj, de hivatalos megfogalmazás volt ez, pedig a lényeg csak annyi: hajráhurráelőre magyarok, csak így tovább atléták!










