Biatlon
28/02/2008 - 16:31Ázsia is szerepet kap

Először látogat a biatlon mezőny Ázsiába, egészen pontosan Dél-Koreába, Pyeong Changba.
A kimerítő világbajnokság után volt néhány napjuk a versenyzőknek, hogy kifújják magukat a hátralévő viadalok előtt. Igaz, kérdés volt már a dél-koreai kiruccanás előtt, hogy ki vállalja a hosszú utat és az időátállást a nagyobb nevek közül. A rendezők abban bíztak, hogy mindenki, vagy legalább is a jelentős részük. Gyanús volt az idény közben, hogy mindenki odaállt az összes futam rajtjához, és egy versenyt sem bojkottált a mezőny eleje. A szabályok értelmében az évad három legrosszabb eredménye törlődik (versenyzőnként), ezért némi taktikára van esélyük az indulóknak.

Az első hírek alapján kiderült, hogy a közönség legnagyobb bánatára, Ole Einar Björndalen nem látogat át az ázsiai kontinensre. Ami valóban nagy érvágás a rendezőknek. Annak ellenére, hogy Björndalen kijelentette: neki a Világkupa a legfontosabb idén, és minden versenyen rajthoz áll, mégis távol maradt a megmérettetéstől. Az is igaz, hogy csak két egyéni számot rendeznek Pyeong Changban, mert a harmadik az egyre kedveltebb vegyesváltó lesz. Vagyis olyan sokat nem veszít az, aki nem jön el.
Az elkerített gyönyörű pályának egy szépséghibája van: található rajta egy lejtő, melyen akkorát zuhannak a versenyzők, hogy a következő kanyarban éppen csak be tudnak fordulni. Vagyis nemcsak kanyarodni, hanem fékezni is kell.

A férfiak sprintversenyére került sor először. Björndalen ide vagy oda, a közönség jó futamot látott. A Világkupa éllovasai nem használták ki a távolmaradó norvég hiányát. Maxim Tchudov hiába a legjobb futó, három büntetőkörrel ő sem képes csodára. Michael Greis is háromszor rontott, de legalább a legjobb tízben találta magát. Azonban meglepő, hogy Dmitrij Jarosenkó és Ivan Tcherezov egy-egy hibával a mezőny elejéhez sem szagolt. Halvard Hanevold a második helyével viszont megint megállta a helyét. Friedrich Pintérről nem is beszélve. Az osztrák élete legjobb teljesítményével, először állhatott fel Világkupa-futam után a dobogóra. A futamot az az Emil Hegle Svendsen nyerte, aki a legutóbbi két egyéni világbajnoki versenyen is dominált. Nem kérdés: a huszonkét éves norvégé a jövő. Bár ő tagadta, hogy személyében újabb Björndalen született volna.
Akár a férfiak, a hölgyek is villanyfénynél álltak rajthoz a sprintben. Simone Denkinger, Martina Glagow és Svetlana Sleptsova nem utazott el Dél-Koreába, de a többi éllovassal találkozhatott a közönség. Az összetettben élen álló Andrea Henkel nagyon rossz napot fogott ki: három hibával tizenhetedik lett, viszont Wilhelm még nála is gyengébben szerepelt: közvetlenül honfitársa mögött ért célba. Azonban Bailly és Neuner szépen helyt állt. Előbbi második, utóbbi első lett. Szép eredménynek nevezhető Michela Ponza harmadik helye, valamint Tófalvi Éva tizenötödik eredménye.

A Világkupa annak ellenére, hogy néhányan gyengén szerepeltek, Glagow pedig nem utazott el, rendkívül izgalmasan alakul a hölgyeknél. Heten állnak száz ponton belül és a hátralévő hét futamon még bármi előfordulhat. Arról nem is beszélve, hogy Korea után Szibéria következik, valamint a legendás holmenkolleni pálya. Sőt, a matematika is komoly szerepet kap mostantól. Már lehet számolni, hogy a három leggyengébb eredmény kiesésével, ki milyen hajrára számíthat az utolsó fordulókon.
Pyeong Changból még az üldözéses számok, és a vegyes-váltó van hátra a hétvégén.
További cikkek:










