Curling
08/12/2011 - 15:59 - Updated 08/12/2011 - 16:05Elérhető közelségben a feljutás

Szerdán véget ért a csoportkör a Moszkvában zajló curling Európa-bajnokságon, ahol a magyar csapatok kifejezetten kedvező helyzetből várhatják a rájátszást.
A magyar női csapatnak (Szekeres Ildikó, Béres Alexandra, Patonai Ágnes, Ádám Boglárka, tartalék:Pathy-Dencső Blanka) szerdán csupán egyetlen mérkőzése volt hátra, ahol ha nehezen is, de legyőzte Szlovákiát. A találkozó nem indult könnyen a mieink számára, hiszen északi szomszédaink 2-0-ra is vezettek, sőt végül extra endre kényszerítették a magyarokat, de az 5-4-es siker végül azt jelentette, hogy számunkra 8-1-es győzelem/vereség mutatóval zárult a csoportkör. Ez egyben azt is jelenti, hogy a mieink a hasonló mérleggel záró finnek ellen játszanak majd csütörtökön este a play-offban. Amennyiben sikerül a győzelem az Oona Kauste vezette finnek ellen, akkor megvalósulhat az álom, a feljutás az Európa-bajnokság „A”-csoportjába. A csoportkörben ez a két csapat már találkozott egyszer egymással, akkor a mieink nagy bravúrral, az utolsó endet ellopva győztek 8-7-re.

Ami az „A”-csoport küzdelmeit illeti, eddig meglehetősen egyértelműnek tűnik a képlet a hölgyeknél, hiszen a címvédő svédek veretlenül vívták végig a csoportkört és Margaretha Sigfridssonék formáját elnézve nehéz elképzelni, hogy ne ők nyerjék (immáron 19. alkalommal) az Európa-bajnokságot. A svédek a záró körben szerdán a letteknek két 5-0-s endet is kiosztottak, igaz a 8-1-es mérleget produkáló dánok ellen így sem lesz könnyű dolguk a play-off első párharcában. A legjobb négy között folytathatja majd a szereplését az Eve Muirhead vezette skót válogatott, valamint az az orosz csapat is, amely csak az utolsó körben harcolta ki egyáltalán a versenyben maradást. Anna Szidorováék a csütörtöki tie-breakerben aztán legyőzték a tavalyi világbajnok Andrea Schöpp vezette németeket (6-5) is, így legalább az amúgy egész héten igencsak kihalt benyomást keltő Megasport Aréna hangulata is jobb lehet a hétvégére.
A szintén a „B”-csoportban szereplő magyar férfi csapat (Nagy György, Hall Krisztián, Ézsöl Gábor, Belleli Lajos, tartalék:Kiss Zsolt) szerdán a spanyolok elleni kötelező (7-5) sikerrel zárta a csoportkört, a 6-1-es győzelem/vereség mutató pedig a csoportelsőséget jelentette a mieink számára. A 16 csapatot felvonultató „B”-csoportban ez az elsőséget jelentette a piros csoportban, így a másik nyolccsapatos csoport élén záró írek elleni párharc jöhet most. A csütörtökön este sorra kerülő találkozó tétje számukra is a feljutás lesz. Mindkét nemzeti csapatunk tehát egyformán a feljutásért játszik, de ezekben a párharcokban még egy esetleges vereség is beleférhet, ezt követően ugyanis lesz még egy mérkőzés, amelyen elérhető a hőn áhított „A”-csoport. Persze mi is jobban szeretnénk, ha nem kellene péntekig várni az ünnepléssel.

A férfiak „A”-csoportjában sokkal izgalmasabban alakulnak eddig a dolgok, mint a hölgyeknél, hiszen a kilenc mérkőzésből álló csoportkörben minden csapat legalább három vereséget (!) szerzett. A sok körbeverés ellenére az egyaránt 6-3-as mérleggel záró svéd-norvég-dán trió továbbjutott a legjobb négy közé. Hozzájuk csatlakozott némiképp meglepetésre a cseh válogatott, amely Jiri Snitil vezetésével a tie-breakerben előbb a németeket, majd a David Murdoch vezette skótokat is legyőzte. A rájátszás esélyeit illetően nehéz lenne jóslatokba bocsátkozni, de az tény, idén is könnyen létrejöhet a tavalyi döntő, ahol Thomas Ulsrud norvégjai győztek Dánia ellen. Most azonban a Nicklas Edin vezette svédek is esélyesek az aranyéremre, akik a csoportkörben mindkét északi riválisukat legyőzték - igaz a Snitil vezette csehekről például kikaptak. Az Eurosport hétvégi programjában is főszerepet kap a curling Európa-bajnokság, így az alábbi menetrend szerint Önök is megnézhetik a torna végkifejletét.
A curling Európa-bajnokság közvetítési menetrendje:
december 9. péntek 11.45-13.00 férfi torna elődöntő Eurosport - ÉLŐ
december 9. péntek 17.00-20.00 férfi bronzmérkőzés Eurosport2 - ÉLŐ
december 10. szombat 08.30-10.00 női torna döntő Eurosport - ÉLŐ
december 10. szombat 12.00-15.00 férfi torna döntő Eurosport2 - ÉLŐ
december 11. vasárnap 08.30-10.00 férfi torna döntő Eurosport - felvételről









