Kerékpár
09/05/2008 - 14:12GIRO D'ITALIA 2009

Cikk archívum
Denis Mencsov ugyan elesett a Giro utolsó szakaszán, ám így is megőrizte a rózsaszín trikót Danilo Di Lucával szemben. A verseny gyakorlatilag már szombaton eldőlt, ám mégis maradt izgalom vasárnapra, elsősorban azoknak, akik szeretnek hinni a csodában. Merthogy a sportban az is benne van, még akkor is, ha ez alkalommal nem volt benne. Szombaton a Nápoly és Anagni közti 203 kilométeres szakaszon Di Luca már tényleg elkeseredett volt. Mindössze 18 másodperccel állt Mencsov mögött az összetettben, ám az az elmúlt napok során kiderült, az emelkedőkön nem tudja megverni az oroszt.

Az utolsó hegyi szakaszt Carlos Sastre nyerte. Danilo Di Luca pedig nem tudta leszakítani Denis Mencsovot. Pedig az olasz tényleg mindent megpróbált. A 164 kilométeres szakasz nem volt túl nehéz az utolsó 13 kilométerig. A befutót viszont a Vezúvra vitték fel, 13 kilométer, 967 méter szintkülönbség, átlagban 7,4% meredekséggel. Ráadásul az utolsó 2 kilométer kifejezetten ütős volt, nem kevesebb, mint 10%-kal. A képlet egyszerű volt: Di Lucának nem elég átvenni a rózsaszín trikót, némi előnyre is szert kell tennie, hiszen a vasárnapi egyenkénti időfutamon biztosan kap néhány másodpercet Mencsovtól.

Három szakasz van hátra az idei Giroból, és nagyon úgy tűnik, hogy az Denis Mencsovról csak erőszakos úton távolítható el a rózsaszín mez. A Blockhaus volt Danilo Di Luca nagy reménysége. Sok fórumon hangoztatta, hogy mennyire ismeri ezt az emelkedőt, és mennyire felkészült rá. Arra készült, hogy itt megveri Mencsovot, és visszaszerzi a rózsaszín trikót, amit a 12. szakaszon veszített el. Érdekes etap volt a blockhausi. Mindössze 83km, egy kis karikázás a tengerparton majd fel a 2064 méter magas hegyre. 23,5 kilométer volt a tényleges emelkedő, átlagban 6,9%, a legmeredekebb része 13%.

Három kemény hegyi szakasz után egynapos kimenőt kapott a Giro d"Italia mezőnye, mi pedig értékeljük a hegyi eseményeket. Kezdésként álljanak itt a csupasz számok a mögöttünk lévő három etapról. 14. szakasz: 176 km, 5 emelkedő, hegyi befutó, összesen 2128 m szintkülönbség, az utolsó emelkedő pedig átlagban 9,7%-os. 15. szakasz: 161 km, 6 emelkedő, sík befutó, összesen 1607 m szintkülönbség, a legmeredekebb emelkedő átlag 6,7%. 16. szakasz: 237 km, 4 emelkedő, hegyi befutó, összesen 3237 m szintkülönbség, az utolsó emelkedő pedig átlag 7,9%.

Szinte valamennyi sajtótermék úgy haragozta be a Giro d"Italia első egyenkénti időfutamát, mint a mindent eldöntő szakaszt. Valójában azonban nemhogy eldöntött volna bármit is, hanem még kiélezettebbé tette a rózsaszín trikóért zajló csatát. Nagyon régen nem rendeztek ennyire brutális időfutamot az olasz körversenyen, 60,6 km, két komolyabb emelkedővel megspékelve várt a bringásokra, így csak azok mentek igazán, akiknek még volt valami elintézetlen ügyük az élmezőnyben.

Szerdán rápihenhettek az esélyesek a csütörtöki embert próbáló időfutamra, Cavendish pedig második szakaszgyőzelmét aratta. Egyetlen valamirevaló emelkedő tarkította a Torino és Arenzano közti 214 kilométeres útvonalat, ám az meglehetősen kellemetlen helyen, az utolsó 20 kilométeren belül tornyosult. A szakasz szinte végig az egyenkénti időfutamra való készülés jegyében zajlott, mintha még a szökevények sem akarták volna fölöslegesen fárasztani magukat. 65 km után egy négyfős boly lépett meg, ám alig 30 km múlva befogta őket a mezőny. Azért némi izgalmat vegyített az eseményekbe, hogy Levi Leipheimer, aki az összetett győzelemre is komoly eséllyel pályázik bukott, ám egy-két horzsolást leszámítva nem sérült meg komolyabban.

Vagy ahogy az angolok mondják, királynő. De mindegy is, a lényeg ugyanaz, kedden az idei Giro egyik legnehezebb szakaszát rendezték. Eredetileg még ennél is nehezebb lett volna a 10. etap, hiszen az első tervek szerint azon az útvonalon mentek volna végig, melyen 1949-ben Fausto Coppi 11 perces előnnyel nyert. Megmászták volna a Colle Della Maddalenát, a Col de Varst és a legendás Col d"Izoart. A helyi földcsuszamlások, és az olasz valamint francia rádiófrekvenciák közti kalamajka miatt viszont megváltozott a szakasz útvonala, ami még így is emberes maradt.

Meglehetősen furcsa, városi körpályás szakaszt rendeztek vasárnap a Giron, amivel a szervezők kivívták a teljes mezőny rosszallását.Az olasz körverseny idén száz esztendős, ennek örömére a szervezők azt ötölték ki, hogy Milano Show 100 néven 165 km városi körözésre ítélik a versenyzőket. Milánó hagyományosan a Giro végcélja szokott lenni, idén viszont Rómáé ez megtiszteltetés. Talán pont ezzel a majdnem kritérium szakasszal próbálták kiengesztelni a milánóiakat, ám a dolog nagyon nem jött be. (Kritérium szakaszt tilos rendezni többnapos körversenyen, ám mivel ez esetben egy kör hossza meghaladta a 10 km-t, nem számított háztömbkörüli versenynek).

Szombaton 209 km és kisebb emelkedők vártak a mezőnyre a Morbegno és Bergamo közötti szakaszon. 65 kilométer után egy 1254 méteres kaptató, 182-nél pedig egy 763 méteres emelkedő állt a mezőny útjába. Szombaton 209 km és kisebb emelkedők vártak a mezőnyre a Morbegno és Bergamo közötti szakaszon. 65 kilométer után egy 1254 méteres kaptató, 182-nél pedig egy 763 méteres emelkedő állt a mezőny útjába. A nap szökése ezúttal 10 emberből állt, és egészen az utolsó jelentős emelkedőig, a Colle del Galloig húzták. Akkora azonban a Lampre vonata felőrölte őket; gyanítható volt tehát, hogy Damiano Cunego kinézte magának a szakaszt, és az olasz jött is, mint a goromba asszonyi nézés egy pajzán vicc után.

Bár a Giro d"Italia 7. szakaszán sokáig úgy tűnt mezőnyhajrá lehet a végén, egy bátor szökevénycsoport meglepte a bolyt. 244 kilométer és két „határátlépés” várt a mezőnyre az Innsbrucktól Chiavennáig tartó úton. A rajt még Ausztriában volt, egy pár kilométer erejéig átruccantak Svájcba, a befutóra pedig már ismét Olaszföldön került sor. A nagy távot leszámítva nem tűn túl bonyolultnak a pénteki etap, enyhén felfelé vagy 207 kilométert, át az 1815 méter magas Passo Maloja hágón, majd zuhanás meredeken le, egészen Chiavennáig. Mivel igazán komoly emelkedőt nem tartogatott az útvonal, minden esély megvolt rá, hogy együtt marad a mezőny, és a végén a sprinterek birkózhatnak a győzelemért.

A 100 éves Giro d'Italia második leghosszabb szakaszán megszületett az első szökevény győzelem. Lehetett rá egyébként számítani. Egyrészt, mert olyan volt a szakasz. 248 kilométer, két közepesen nehéz emelkedővel és a végén durván 30 kilométer lejtmenettel, valamint sík szakasszal. Másrészt az elmúlt két etap során rendesen kihajtották magukat az esélyesek és csapataik. Így csak annyi kellett, hogy az összetettben nem veszélyes helyen állókból jöjjön össze egy elmenés, és bírják végig.

Az orosz Denis Mencsov nyerte a Giro d"Italia 5. szakaszát, a rabobankos bringás ezzel illusztris társaságba került. Mencsovot évekig Vuelta specialistaként tartották számon, nem véletlenül, hiszen korábban kétszer is behúzta a spanyol háromhetest. Ebből kifolyólag sosem érdekelte igazán a Giro, egészen a tavalyi évig. 2008-ban ugyanis rajthoz állt Olaszországban is (a Tourra való felkészülés jegyében) és a verseny olyan nagy hatást gyakorolt rá, hogy idén úgy döntött nagyobb rákészüléssel megpróbál igazán jó eredményt elérni (tavaly 5. lett).

A 100 éves Giro d"Italia első hegyi szakaszának utolsó kilométerén megrogyott Lance Armstrong, és végül külön idővel ért célba. Egyelőre még csak kérdőjellel merem leírni a címben olvasható három szót, hiszen mégiscsak a hétszeres Tour de France győztesről van szó, ráadásul semmi sem dőlt még el. Az viszont mindenképpen elgondolkodtató, hogy ha a negyedik szakaszon egy közepesen nehéz hegyen sem tudja tartani a lépést a többiekkel, akkor mi lesz később.

Vannak szavak, melyek mosolyt csalnak az arcomra; a címben szereplő szó például ilyen. A Giro d'Italia mezőnyének java ellenben nincs ezzel így. Pontosabban nem lenne így, ha ismerné ezt az egyébként gyönyörű magyar kifejezést: "összegabalyodni". De nagy valószínűséggel nem ismeri. A jelentését annál inkább. Az olasz körverseny 3. szakaszának végkimenetelét ugyanis nagyban befolyásolta néhány összegabalyodott kerékpár.

1909-ben történt, azaz kereken száz éve, hogy a nagy Luigi Ganna május 30-án megnyerte az első Giro d"Italiát. Azóta világ legjobb kerékpárosai léptek Ganna nyomába, hogy 2-3 hétnyi szenvedés után magukra ölthessék a legendás rózsaszín trikót, ami a győztes jutalma. Gino Bartali, Fausto Coppi, Jacques Anquetil, Eddy Merkx, Bernard Hinault, Marco Pantani, Ivan Basso, legutóbb pedig napjaink legjobb háromhetes menője Alberto Contador volt verhetetlen az olasz körversenyen.

A tavalyi Tour de France győztese Alberto Contador a Giron sem talált legyőzőre. A vékonytermetű spanyol nem érkezett csúcsformában az Olasz Körversenyre,mert csapata az Astana az utolsó napokban kapta meg az indulás jogát. Contador a hegyeken nem volt meggyőző formában, és szakaszgyőzelem nélkül is elsőként ért Milánóba. Ellenlábasai a kritikus helyzeteket nem használták ki, így az olaszok új fenegyerekének Riccardo Ricconak a második hely jutott, míg a nagy segítő Marzio Bruseghin pályafutása csúcsára érkezett azzal, hogy bronzérmes lett.
Sárga után a rózsa is megvan Contadornak..

Német szakaszgyőzelem a hegyek után.. A Giro mezőnye elbúcsúzott rövid időre a hegyektől, és ismét a sprintereké lett a főszerep. A mezőny ezúttal Svájcba érkezett pontosabban Lugánón át Locarnóba. A szokásos szökést a boly kellő időben utolérte, majd megkezdődött a sprint előkészítése. A locarnói kacskaringós úton a High Road vezette fel Cavendishnek a hajrát, azonban a felvezető Greipel az utolsó egyenesben, amikor már Benatti verve volt nem állt félre, és megnyerte a szakaszt.
Greipel áttörte a svájci reteszt...

Contador a Tour után a Giron is győz? Három nehéz hegyi szakaszon van túl Giro mezőnye és azt elmondhatjuk,hogy Emanuele Sella a Dolomitok sztárja. A kis olasz a 7. kiemelt kategóriájú hegyen végig az élen volt és két első és egy második helyet szerzett. Visconti elveszítette a rózsaszínű mezt és Bosisio majd Contador vette át tőle. A szakadó esőben, hidegben megtizelődött a mezőny, ráadásul a bringásoknak nem tetszett az időfutam amikor a dél-tiroli Kronplatzra kellett feltekerniük. Itt Pelizotti volt a legjobb, megelőzve Sellát.

Az idei Giro d"Italy valószínűleg a bukások miatt marad emlékezetes. A tegnapi etap végéig 22 kisebb nagyobb bukás történt, melynek során 8 kerekesnek fel kellett adnia a versenyt, ráadásul az esélyesek is kötszer reklámként tekernek a mezőnyben. A bukások leginkább a rossz és vizes utaknak köszönhetők, meg annak, hogy a nagy tét miatt sokat kockáztatnak a bringások. Tegnap is a cél előtti kanyarban esett el az egyik szakaszgyőzelemre esélyes Baliani, mert a vizes úton a kanyarban ráment egy betévedt papírlapra.
Bukóbajnokok...avagy a Viagra nem dopping?

A fiatal Riccardo Ricco már második győzelmét szerezte az idei Giron, és bejelentkezett a végső győzelemre is. Riccardo Ricco 1983 szeptember 1-én született Formigine-ben Emillia-Romagna tartományban. A Kobra becenévre hallgató szőke olasz fiú 173 cm magas és 59 kiló. 2006-ban szerződtette a Saunier Duval profi csapat. 2007-ben indult először a Giron és megnyerte a 15. szakaszt. Idén főszeplő lett az olasz körön, már két etapot is a másodikat és a nyolcadikat is megnyerte és az összetettben az 5. helyen áll.

A versenyzők tegnap este megkeresték a versenyigazgatót és kérték, hogy a mai szakaszt rövídítse le tekintettel a sok utazásra és a bukásokra. Igy a mai etap 30 kilométerrel lesz rövidebb. Tegnap a Giro első szökése volt eredményes, ahol az orosz Brutt győzött Fröhlinger előtt. Fröhlinger a célbaérkezés után szidta az orosz fiút, mivel a szökés alatt keveset vállalt magára, a végén pedig Millar géphibájánál megszökött még tőlük is.
Ma rövidebb lesz a szakasz a Giron..

Pellizotti őrzi a rózsaszínű trikót. 91. Giro d" Italy ezúttal Palermóból rajtolt, a szicíliai sziget fővárosából. A csapatidőfutamban az amerikai Slipsteam kilences fogata volt a leggyorsabb ennek megfelelően Vandevelde vehette magára a rózsa mezt. Másnap a festői Agrigentóba érkezett a mezőny a kis "Akropolisz" mellé, ahol a fiatal olasz Ricco a hegymenetben lehajrázta ellenfeleit. A fürtös hajú Pellizotti pedig átvette a vezetést Vandeveldétől. .
Szicília megszedte áldozatait...

Szombaton Palermóban megkezdődik a világ egyik legnagyobb bringaversenye a 91.Giro d"Italia. A szokásos csapat időfutam után még a déli szigeten folytatják útjukat a bringások, hogy aztán az Appenin hegység 1300 m-es csúcsai után a hónap utolsó hetében a Dolomitokban folytatva, június 1-én pedig Milánóba érjen a színes vonat.Ennek a vonatnak 22 vagonjában 198 versenyző teker hegyen és völgyön át.










