Kerékpár
01/07/2008 - 13:03TOUR DE FRANCE


Július 4-én veszi kezdetét a 96. francia kerékpáros körverseny, a Tour de France. Több részből álló előzetesünkben először az útvonalat és a lebonyolítást mutatjuk be. Páratlan évet írunk, amiből a rutinos Tour-rajongók már pontosan tudják, hogy idén a mezőny az óramutató járásnak megfelelően halad Franciaországban… Természetesen ez így nem teljesen pontos, hiszen az idei útvonal igencsak nemzetközire sikerült, több határt is keresztülszelünk. Összesen hat országot érint a 2009-es kiadás.

Bármennyire hihetetlen, de ismét eltelt egy év és mi újra az Eurosport egyik legnagyobb közvetítéssorozatára készülünk, azaz július 4-én indul a világ legnagyobb kerékpárversenye, a Tour de France. 2009-ben 6 országot is érintenek a versenyzők, hiszen Monaco-ból indulva, Franciaországon át, egy kis svájci, olasz, majd spanyol, és végül andorrai kitérővel érkeznek majd meg Párizsba, 3500 km megtétele után a porfelhőlovagok. A 21 szakasz alatt lesz 10 síkvidéki etap, 7 hegyi szakasz, 2 egyenkénti időfutam és egy csapat időfutam.

Ez maga a csoda! Jeannie Longo nyerte a kerékpáros időfutam bajnokságot Franciaországban. Nem lenne ez meglepő, ha az első aranyérme lenne a hölgynek, de nemzeti bajnokságainak a száma ezzel 22-re emelkedett. Ami a csoda ebben a teljesítményben, hogy 50 évesen szerezte meg ezt a címet a franciák nagyasszonya, és ezzel kivívta a Pekingi olimpián való indulás jogát.

Világbajnoki ezüstérmesünk Bodrogi László meggyőző fölénnyel nyerte az idei országúti időfutam OB-t Mezőkövesden. A rajt előtt a lucernásban a fa alatt hűsölő profi bringást szólaltattuk meg.

Fiatalok, és nagy ígéretek. Idén, az 1983. január 1-je után születettek versenyezhetnek a Tour de France legjobb fiataljának járó fehér színű trikóért. A legnagyobb esélyesek közé Andy Schleck és Riccardo Ricco tartozik. Nekik talán nemcsak a fehér trikó az álom, hanem a sárga is cél lehet, ahogy tavaly Contadornak is az volt. Ha egy jelöltet kellene megnevezni a trikóra, leginkább Andy Schleck lenne az. 2007. őszén fedezhettük fel igazán, amikor huszonkét esztendősen második lett a Giro d'Italián Danilo Di Luca mögött.
TDF 2008- A fehér trikó esélyesei

Július ötödikén veszi kezdetét a világ legnagyobb kerékpáros körversenye, a Tour de France. Nézzük a viadalt a számok tükrében.0. Ennyi az időjóváírások száma idén. Ellentétben az előző évekkel, ezúttal nem jár egyetlen másodpercnyi jóváírás sem a szakaszok legjobbjainak. 1. Ez az a rajtszám, amelyet ellentétben a hagyományokkal, nem a címvédő visel 2008-ban. Alberto Contador csapata, az Astana ugyanis nem indulhat a tavalyi doppingbotrányai miatt, így Cadel Evans versenyez majd egyesben.

Ahogy a sárga, és a fehér színű trikó esetében, úgy a zöldében sem lesz címvédés, hiszen Tom Boonen nem indul. Éppen ezért várható óriási csata a pontversenyben. A belga kerekes szervezetében korábban ugyanis kokaint találtak, a Tour de France versenyigazgatója, Christian Prudhomme pedig nemkívánatos személynek nevezte a 2005-ös világbajnokot. Ahogy fogalmazott: „Bonnen egy nagy bajnok, de pont az ilyen személyiségeknek kell példát mutatniuk.”
TDF 2008- A zöld trikó esélyesei

Nem elég, hogy felfelé kell tekerniük a hegyen, még szeretik is. Következzenek azok, akik a legnagyobb eséllyel pályáznak a legjobb hegyi menőnek járó piros pöttyös trikóért.Damiano Cunego. Talán a legnagyobb esélyes, ráadásul ebben a kategóriában egyértelműen az olaszok legnagyobb reménye. 1992-ben nyert utoljára honfitársuk a hegyi pontversenyben, akkor Claudio Chiappuccinak sikerült megvédenie a trikóját.
TDF 2008- A pöttyös trikó esélyesei

2006. óta ő a Tour de France versenyigazgatója. Több változás is köthető hozzá, az útvonal, és a szabályok is egy kicsit különbözőek, mint korábban. Ahogy fogalmaz, egy célja van, hogy a gyerekek ugyanúgy álmodozzanak a Tourról, ahogy ő annak idején. Milyen üzenetet szeretne átadni az embereknek a rajt előtt? Azt, hogy fedezzük fel ismét a sportot, állítsuk vissza a verseny hitelét, hogy ismét szárnyaljon ez a viadal. Legyen egy olyan forgatókönyvünk, amely kevésbé jósolható meg előre. Nagyon sokat várok az első héttől, amely igencsak különböző az elmúlt évekhez képest, hiszen nincs prológ, és nincsenek időjóváírások sem.
Prudhomme: Újra felfedezni a sportot!

Ők azok, akik a legnagyobb dicsőségért, az összetett győzelemért szállnak harcba a legnagyobb eséllyel. Alejandro Valverde (ESP, 28 éves) Caisse d"Épargne: Kétségkívül remek formában van, nemrég megnyerte a „mini-Tournak” tekinthető Dauphiné Libérét, majd egészen könnyedén lett spanyol bajnok. Mindezt azzal magyarázta, hogy idén kevesebb versenyen, de összességében több egynaposon vett részt. Fejben valószínűleg ezúttal sem lesz gondja, huszonnyolc évesen már elég tapasztalt ahhoz, hogy ne essen pánikba, ráadásul nem is nagyon szokott.
TDF 2008- sárga trikó esélyesek

Alejandro Valverde az idei spanyol bajnok nyerte a Tour de France első szakaszát Brest és Plumelec között. A 197,5 km-es táv elején Jegou robbantott és 7 társával megszökött a mezőnytől. A legnagyobb előnyük több mint 8 perc volt, azonban a mezőny 7 km-rel a cél előtt utolérte őket . Közben a francia Voeckler és a német Schröder vetélkedett a hegyi pöttyös trikóért. Mivel azonos ponttal álltak a cél előtt, így a befutó döntött, ahol a francia fiú megelőzte vetélytársát. A szakasz célját egy 150 m magas emelkedő tetejére tették ,így a végén 6,5 %-os meredek várta a bringásokat.
A spanyol torreador sárgára váltott..

Thor Hushovd nyerte a 95.Tour de France 2.szakaszát, amely még mindig a Bretagne-i félszigeten zajlott. A viharos szél ezúttal is megviccelte a bringásokat, mert váltakozó irányból tépkedte őket, ráadásul az eső is eleredt időnként. A hegyi trikós Thomas Voeckler hamar előnyre tett szert Sylvain Chavanellel együtt, így a francia duó vállvetve küzdött a bretagnei dombok között közel 7 perces előnnyel.Ráadásul a táv második felében újabb két gall kerekes csatlakozott hozzájuk, Moreau és David de Lay, aki ráadásul a célállomás városában Saint Brieuc-ban látta meg a napvilágot.
A norvég első idei szakaszgyőzelme a Touron...

A francia Dumoulin nyerte a harmadik szakaszt,míg honfitársa Feillu átvette a sárga trikót. A 95. francia kör harmadik résztávján egy sikeres szökés után a franciák örülhettek. A 208 kilométeres szakasz elején néhányan megszöktek és a mezőny kicsit elmélázott, így már több mint 15 perces előnnyel haladt az élen a francia Dumoulin és Feillu valamint az amerikai Frischkorn és az olasz Borghini. Valverde csapata a sprinterek felvezetőire várt, míg a villámlábúak Valverdéékre.

A németek új sztárja Stefan Schumacher a Gerolsteiner bringása nyerte a Cholet környéki 29,5 km egyéni időfutamot a Touron és átvette a sárga trikót. Elsőre nem tűnt nehéznek a pálya, de a szél és a kis kuka dombok megfogták a lábamat - mondta a VB bronzérmes holland Clement, aki az első jó időt érte el az időfutamban. Aztán jöttek a többiek Voigt és Cancellara, aztán robbant a bomba. A német Schumacher fantasztikusan küzdött és megnyerte a szakaszt Kirchen és Millar előtt.
Ezúttal is Schumacher, csak nem Ferrarival..

Egy hosszú szökés után mezőnybefutóval ért véget az idei Tour leghosszabb szakasza. A rajt után három francia kerekes Vogondy ,Brard és Jegou szerzett előnyt a mezőnnyel szemben és féltávnál már több 8 perc volt az előnyük. A Gerolsteiner csapata a sárga trikós Schumachert vigyázva fokról fokra dolgozta le a hátrányát a franciákkal szemben, igaz ebbe a Creditesek is besegítettek. Közben Valvarde kisebb bukásba keveredett, de horzsolásokkal megúszta.
Mark Cavendish első győzelme a Tourok történetében

A Tour első hegyesebb szakaszán az volt a kérdés, hogy Stefan Schumacher megőrzi-e a sárga trikót. Valverde mint egy kötszer reklám vágott neki a távnak, mert a tegnapi bukás után nagyon bekötözték. Chavanel két francia társával Vaugrenardal és Bichottal hamar megszökött és közben annyi pontot gyűjtött, hogy átvette a hegyi pöttyös trikót. A két második kategóriás hegy a Francia-Középhegységben megrostálta a mezőnyt, ráadásul Valverde csapata kényelmetlen tempót diktált az emelkedőkön.
Schumacher elbukta....Kirchen felhúzta...

A villámlábú brit Cavendish második részsikerét érte el a Tour 8. szakaszán. A szokásos szökésekkel kezdődött a verseny, miközben Manuel Beltram doppingügye volt a téma, ugyanis a spanyol kerekes vizeletében epo nyomaira bukkantak, ugyanakkor kiderült, hogy még 5 kerekes Bio-útlevele nem felel meg a normál értéknek. Sajnos ismét elkezdődött a doppig történet a Tour-on.

Az olasz Ricardo Ricco második szakaszgyőzelmét szerezte ezúttal a Pireneusokban. Cadel Evans bukása borzolta a kedélyeket a Tour 9. napján. Az ausztrál a frissítőnél bukott, egy frissítőzsák füle akadt a küllői közé és azért esett el. A korábban eltört kulcscsontját fájlalta de a hírek szerint törése nincs. A nap hőse az olasz Ricco volt, aki az Aspen emelkedőjén vágott az élre, és több mint egyperces előnnyel érkezett a Bagneres-de -Bigorrei célba.

Tegnap pihenőnap volt a Tour de France-on, és a versenyzők edzéssel pihentek. A legtöbben a Pro-Tour sorozatból való kiválásról beszélgettek, hisz jövőre a nagy csapatok nem kérnek egységesen licencet, így minden bizonnyal vége lesz a nemrég életre keltett sorozatnak. Az UCI korifeusai azonban még fenyegetőznek, és kizárással sújtanák a csapatokat. Cadel Evans aki 1 másodperccel vezet Frank Schleck előtt azt mondta: "eddig a lábfordulatokat számoltam, mától pedig a másodperceket fogom számlálni Párizsig". .
Cadel Evans pihenhetett a sárga trikóban

A brit Mark Cavendish mezőnyhajrá után nyerte a Tour 12 etapját. Ez volt a mokány sprinter 3. győzelme az idei Touron.










