Kerékpár
18/07/2010 - 17:09 - Updated 20/07/2010 - 13:51Tour de France 14. szakasz

Régóta várt napra virradt a mezőny vasárnap

Régóta várt napra virradt a mezőny vasárnap, hiszen az Alpok óta most először lesz ismét hegyi befutó és megérkeztek a Pireneusokba, az utolsó nagy erőpróbára. A mai napon az utolsó 40 km volt az igazán embert próbáló, hiszen a szakasznak ezen a részén egy kiemelt kategóriás heggyel, a Port de Pailhéres-szel, és egy első kategóriás hegyi befutóban végződő óriással, az Aix 3 Domaines-nel kellett megbírkózniuk. Előbbi 2001 méter magas, 15.5 km hosszú és átlagosan 7.9 %-os meredekségű, míg a befutó helyszíne 1372 méter magasan fekszik, 7.8 km hosszú és 8.2 %-os meredek. Szóval eljött az újabb összecsapás ideje Contador és Schleck között. Bármilyen furcsa, de Schleck számára fontosabb a támadás, mert hiába vezet az összetettben, az előnye kevés az időfutamon, így neki kell aktívabbnak lennie ezen a szakaszon. Addig meg a két menő csapata, az Astana és a Saxo Bank fárasztotta a mezőnyt, hogy az utolsó két emelkedőn összecsaphassanak a nagyok. Volt ugyan egy elmenés, benne Vaugrenard, Auge, Zabriskie, Moinard, Rolland, Van de Walle, de 10 perces előnyük dacára nem nagyon számolt velük senki a szakaszgyőzelem szempontjából. A nagy hegyekig teljesen sík szakaszt kellett teljesíteniük, csupán két gyorsasági hajrá volt beiktatva az első 100 km-en, amit a szökevények elosztottak egymás között. A hegy lábához érve már csak 4 perc előnye maradt a szökevényeknek és elkezdődött a mai napi verseny! A szökevények pár perc alatt szétzilálták egymást, sorra szakadtak le versenyzők az élbolyból.

Hátul Carlos Sastre nyitotta meg a táncot, ugyanis csapattárásval, Gustovval megléptek a hegy elején. Viszont az egykori bajnoknak több mint 7 perces hátránya van az összetettben, így ekkor még nem volt veszélyes a szökése. Ennek ellenére a főmezőny is rákapcsolt, biztosra akartak menni, nehogy meglepje őket a Cervelo csapata. A csúcstól 6 km-re már csupán hárman maradtak elöl a szökevényekből, Riblon, Van de Walle és Moinard. Mögöttük Ferri, majd Sastre, utána a főmezőny 2 percre lemaradva. Evansnak és Wigginsnek is gondjai voltak kezdtek leszakadni. Riblon végül előbb a belgát, majd Moinard-t hagyta le és ért fel elsőként a csúcsra. Következhetett a lejtmenet, amiről Samuel Sanchez azt mondta, hogy nagyon ismeri és roppant veszélyes, keskeny, meredek út. Túlélték bukás nélkül és megkezdték az utolsó emelkedőt. Navarro, majd később Vinokourov vezetésével az Astana nekiugrott a hegynek, aminek a célja a többség leszakítása volt és ez sikerült is. Perceken belül már csak Samuel Sanchez, Luis Leon Sanchez, Mencsov, Schleck, Contador, Rodriguez, Van den Broeck és Leipheimer maradt elöl, Basso, Klöden, Gesink és a többiek leszakadtak. Elöl volt továbbra is Riblon, aki a szakaszért hajtott, őt követte Sastre, végül a mezőny 2 percre. Contador támadott és csak a sárga trikós tudta tartani vele e lépést. Utolérték Sastrét és hárman mentek tovább. Később visszazárkózott Sancez, Gesink, Mencsov. Contador pedig mintha direkt lemaradt volna, elengedte a többieket és Schleck vele tartott, azaz lemaradt ő is Albertoval! Valószínűleg nem tudott többet menni, nem tudott támadni. Mert taktikai szempontból ez Schlecknek nem volt jó! Christoph Riblon eközben felért és megnyerte élete első szakaszát a Touron, boldogan emelte magasba a kezét. A második helyen Mencsov végzett, a harmadik Samuel Sanchez lett. Schleck együtt jött be Contadorral, továbbra is vezet ugyan, de egyre nehezebbnek tűnik megvédenie a sárga trikót, hiszen ne feledjük, hogy az időfutam a spanyolnak kedvez inkább és még további kemény hegyiszakaszok jönnek a Pireneusokban.










