•  
  • Belépés | Regisztráció
SZOMBAT 04/02/2012
Eurosport
 

Home Kerékpár

 

Kerékpár

25/07/2010 - 18:57 - Updated 26/07/2010 - 12:39

Tour de France 20 szakasz összefoglaló


A Tour mai, utolsó szakaszán a szokásos és hagyományos párizsi körözés várt a mezőnyre a Champs Elysées-n.

Mindenki azt hitte, hogy az ilyen napokon szokott lassú tempóval érkeznek meg Párizsba és már csak két nyitott kérdés okozhat izgalmat, nevezetesen a szakaszgyőztes kiléte és a zöld trikó sorsa. Nos, nem így történt, ugyanis Lance Armstrong csapata, a Radioshack egy a szabványostól eltérő mezben jött a rajtra, hátukon egy hatalmas 28-as számmal, amivel a világon élő 28 millió rákos betegre akarták felhívni a figyelmet. Az UCI, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség főbírója azonban mereven és véleményem szerint ostobán ragaszkodva a szabály minden betűjéhez, levetette velük a mezt, kizárással fenyegetve a 7-szeres győztest és csapatát. Megvolt tehát a mai izgalom már az elején, és a mezőny ezután talán még lassabban haladva közelítette meg a Szajna partját. Útközben megvolt a szokásos pezsgőzés is a győztessel, sőt Schleck és Contador viccből még egy kis támadást is bemutatott, meccseltek egy jót egymással. Legalább egy órás késéssel érkeztek meg végül a belvárosba, de itt már legalább elkezdődött valami versenyféle, hiszen azért a szakaszgyőzelem az szakaszgyőzelem.

Tour de France 20 szakasz - KERÉKPÁR

53 km-rel a vége előtt érkeztek meg a Concorde térre és az Astana előrehozta a sárga trikóst, hogy megmutassák Contadort az ünneplő tömegnek. Luxori Obeliszk, Diadalív, Louvre, Invalidusok Dómja, Champs Elysées, mind, mind a tökéletes kulisszát adták a világ legnagyobb versenyének befutójához. Néhány szökevény úgy gondolta, hogy megpróbálja a lehetetlent, de a Lampre és a Columbia is delegált egy embert a szökésbe, így az kudarcra volt ítélve. Petacchi kényelmes pozícióban várta a sprintet, mert neki győznie sem kellett, csupán arra vigyázni, hogy ne legyen közte és Hushovd között 10 pozíció a befutónál, és akkor megnyeri a zöld trikót. De még Cavendishnek is volt sansza, ha nyer és Petacchi nem jobb, mint 7., Hushovd pedig nem jobb, mint 3. Az utolsó körben megfogták a szökevényeket és kezdődhetett a nagyok csatája az utolsó métereken. Hushovd ment elöl, utána Petacchi, de Cavendish nyitott egy másik sort és úgy elment mellettük, mint akit puskából lőttek ki és esélyt sem hagyva a többieknek, megnyerte a szakaszt. Petaccié lett a második hely és ezzel a zöld trikó, Dean végzett a harmadik helyen, míg Alberto Contador pályafutása 3. Tour de France győzelmét szerezte meg.

Eurosport - Knézy Jenő

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Kerékpár

Kerékpár - Tour de France útvonala 2012

A Tour de France jövőre Belgiumból indul

Kerékpár - Cavendish a Sky Team-ben folytatja

A brit kerekes, aki idén a világbajnoki cím mellett megszerezte a Tour de France legjobb sprinterének járó zöld trikót is

Kerékpár - Van Avermaet győzött a Párizs Touron

Van Avermaet wins a Párizs Touron

Kerékpár - Haussler győzött a 2.szakaszon

Szoros csatában győzött Haussler a pekingi körverseny 2.szakaszán

Kerékpár - Bodrogi László az országúti vb-n

Bodrogi László az országúti vb-n

Országúti VB - KERÉKPÁR

Kerékpár - Országúti világbajnokság

Vasárnap kerül sor az év legfontosabb egynapos kerékpáros eseményére

Kerékpár - Martin megverte Wigginst

Martin fölényére jellemző, hogy az amúgy remek időfutam menő Wiggins is 75 másodperccel maradt elő tőle

Kerékpár - Országúti kerékpáros világbajnokság 2.nap összefoglaló

Országúti kerékpáros világbajnokság 2.nap összefoglaló

Vuelta 20. szakasz - KERÉKPÁR

Kerékpár - Vuelta 20. szakasz

Továbbra is Baszkföldön haladt a mezőny.

Vuelta Espana 21. szakasz - KERÉKPÁR

Kerékpár - Vuelta Espana 21. szakasz

Vuelta Espana 21. szakasz