Kerékpár
06/09/2010 - 12:10 - Updated 06/09/2010 - 12:30Vuelta 9. szakasz összefoglaló

A Vuelta 9 szakaszán ismét a szökevények próbálkoztak egy győzelemmel, és most először haza is ért valaki.
Eddig ugyanis minden próbálkozást hatástalanított a mezőny és mindig utol érte a szökevényket. Ez a nap sem indult másképp, hiszen egy nagy, 14 fős csoport lépett meg az elején, hozzá teszem, ilyen létszámú csoport még nem próbálkozott elmenéssel a Vueltán. A névsor a következő volt: a tegnapi szakaszgyőztes, a hegyi trikóért hajtó David Moncoutie (Cofidis) mellett Oscar Pujol (Cervelo), Bela Kadri (AG2R), Javier Ramirez (Andalucia-CajaSur), Enrico Gasparotto (Astana), Perrig Quemeneur (Bbox), Egoi Martinez (Euskaltel), Roman Kreuziger (Liquigas), Jean-Christophe Peraud (Omega Pharma-Lotto), Jelle Vanendert (Omega Pharma-Lotto), Carlos Barredo (QuickStep), Dario Cataldo (QuickStep), Gianpaolo Caruso (Katusha) és Gonzalo Rabunal (Xacobeo Galicia). Moncutie a hegyi trikóért hajtott és sikerrel gyűjtögette a pontokat, amivel átvette Serafin Martineztől a pöttyöst.

Az utolsó 30-n belül, az egymás után következő hegyeken szétesett az élmezőny, melyből az utolsó hegyi hajrára már csak öten, David Lopez, Kreuziger, Moncoutie, Caruso és Martinez maradtak az élen. A főmezőny ekkor 8 percre volt lemaradva.
Négy kilométerrel a vége előtt dőlt el a szakasz, amikor az utolsó hegyen David Lopez lejtmenetben elment Kreuziger-éktől, és megtartva előnyét megszerezte a szakaszgyőzelmet. Társai közül a cseh érkezett másodiknak, míg a harmadik Caruso lett.
Igor Anton megőrizte vezető helyét az összetettben, hétfőn pihenőnap lesz és bizony ez már nagyon kellett a rekkenő hőséget hozó első hét után.
A szakasz végeredménye
1 David Lopez (Spa) Caisse d’Epargne 5:20:51
2 Roman Kreuziger (Cze) Liquigas-Doimo 0:00:06
3 Giampaolo Caruso (Ita) Team Katusha 0:00:13
4 David Moncoutie (Fra) Cofidis, le crédit en ligne 0:00:21
5 Blel Kadri (Fra) Ag2R-La Mondiale 0:00:27
6 Egoï Martinez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:00:30
7 Jean-Christophe Peraud (Fra) Omega Pharma-Lotto 0:00:55
8 Gonzalo Rabunal (Spa) Xacobeo Galicia 0:02:36
9 Oscar Pujol (Spa) Cervélo Test Team 0:03:52
10 Jelle Vanendert (Bel) Omega Pharma-Lotto 0:04:17
...
15 Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha 0:07:02
16 Igor Anton (Spa) Euskaltel-Euskadi
17 Nicolas Roche (Irl) Ag2R-La Mondiale
18 Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Doimo
19 Frank Schleck (Lux) Team Saxo Bank
37 Denis Menchov (Rus) Rabobank 0:07:15
Az összetett állása
1 Igor Anton (Spa) Euskaltel-Euskadi 37:56:42
2 Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha
3 Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Doimo 0:00:02
4 Xavier Tondo (Spa) Cervélo Test Team 0:00:42
5 Jean-Christophe Peraud (Fra) Omega Pharma-Lotto 0:00:52
6 Ruben Plaza (Spa) Caisse d’Epargne 0:01:15
7 Ezequiel Mosquera (Spa) Xacobeo Galicia 0:01:18
8 Nicolas Roche (Irl) Ag2R-La Mondiale 0:01:19
9 Marzio Bruseghin (Ita) Caisse d’Epargne 0:01:22
10 Peter Velits (Svk) Team HTC-Columbia 0:01:26
11 Tejay Van Garderen (USA) Team HTC-Columbia
12 Rigoberto Uran (Col) Caisse d’Epargne 0:01:38
13 Frank Schleck (Lux) Team Saxo Bank 0:01:47
14 Tom Danielson (USA) Garmin-Transitions 0:01:52
15 Philippe Gilbert (Bel) Omega Pharma-Lotto 0:01:55










