•  
  • Belépés | Regisztráció
Kedd 07/02/2012
Eurosport
 

Home Kerékpár

 

Kerékpár

07/09/2010 - 18:22 - Updated 08/09/2010 - 12:26

Vuelta 10. szakasz összefoglaló


Vuelta 10. szakasz - KERÉKPÁR
Reuters

A spanyol körverseny mai napján egy nem túl hosszú és nem túl nehéz etap várt a mezőnyre.

Szokás szerint egy nagyobb szökevény csoport ragadta megához a kezdeményezést, akik a szakaszgyőzelem reményében mentek el. Azonban a nap első fontos eseménye nem az ő nevükhöz fűződik, hanem Joaquim Rodriguezéhez, aki az első részhajrá alkalmával Cavendish és Farrar mögött bezsebelte a harmadik helyet, ezzel 2 másodperc jóváíráshoz jutva, amivel megelőzte az összetettben vezető Antont, így menet közben váltott gazdást virtuálisan a piros trikó.

Vuelta 10. szakasz - KERÉKPÁR

Ettől aztán mindenki meg is nyugodott, mert nem üldözték teljes erőbedobással a szökevényeket, akik közül az utolsó emelkedőről lefelé jövet meglépett Imanuel Erviti, és ezzel megnyerte a szakaszt, ami második Vuelta sikere volt pályafutása alatt. Mögötte beértek a szökevények közül még 8-an, majd érkezett a mezőnyhajrá, ahol Benatti bizonyult a leggyorsabbnak. Holnap Andorra magas hegyei következnek, hegyi befutóval, ahol könnyen lehet, hogy újabb trikó cserére kerül sor.

Eurosport - Knézy Jenő

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Kerékpár

Kerékpár - Contador eltiltva

Contadort 2 évre eltiltották, elvették a Tour- és a Giro-győzelmét is

Kerékpár - Boonen győzött Katarban

A belga Tom Boonen nyerte a katari kerékpáros körverseny első szakaszát

Kerékpár - Tour de France útvonala 2012

A Tour de France jövőre Belgiumból indul

Kerékpár - Cavendish a Sky Team-ben folytatja

A brit kerekes, aki idén a világbajnoki cím mellett megszerezte a Tour de France legjobb sprinterének járó zöld trikót is

Kerékpár - Van Avermaet győzött a Párizs Touron

Van Avermaet wins a Párizs Touron

Kerékpár - Haussler győzött a 2.szakaszon

Szoros csatában győzött Haussler a pekingi körverseny 2.szakaszán

Kerékpár - Bodrogi László az országúti vb-n

Bodrogi László az országúti vb-n

Országúti VB - KERÉKPÁR

Kerékpár - Országúti világbajnokság

Vasárnap kerül sor az év legfontosabb egynapos kerékpáros eseményére

Kerékpár - Martin megverte Wigginst

Martin fölényére jellemző, hogy az amúgy remek időfutam menő Wiggins is 75 másodperccel maradt elő tőle

Kerékpár - Országúti kerékpáros világbajnokság 2.nap összefoglaló

Országúti kerékpáros világbajnokság 2.nap összefoglaló