PÉNTEK 10/09/2010
Eurosport Logo

Home

Wtcc

01/06/2010 - 12:05 - Updated 01/06/2010 - 12:40

“Lassan összeérek az autóval”


WTCC Mozna - WTCC
Eurosport

A monzai túraautó-vb hétvégén kalandos utat járt be a Zengő Dension Team.

Olaszország leghírhedtebb versenypályáján ízelítőt kaptunk abból, hogy mi is az a túraautózás. Fordulatokban, eseményekben gazdag futamok után izgalmas tapasztalatokkal gazdagodott a magyar csapat. Ezekről, és néhány háttér-információról beszélgettünk a csapat versenyzőjével, Michelisz Norbival.

Azt mondtad szombaton: ez életed legnehezebb hétvégéje. Mi volt a baj?

Nagyon sokat szenvedtünk a szabadedzések alatt az autó beállításával.
A két Lesmoban és a Parabolikában egyszerűen nem tudtam támadni, mert a kanyarbejáratokon az autó iszonyatosan túlkormányzott, a kijáratokon pedig rettentően alulkormányzott volt. Ráadásul akármivel próbálkoztunk, nem igazán értünk el javulást az időmérőig. A többiek akkor már szinte egy kész autóval köröztek, ugyanis csütörtökön volt egy tesztnap, ahol én nem tudtam részt venni.

Hallottam, hogy Yvan Müller megkeresett az edzések előtt és megkért, hogy ne menj a szélárnyékában. Miért zavarja, hogy a szélárnyékában autózol?

WTCC Mozna - WTCC

A mérnökömnek, Arnaunak szólt, hogy nem szeretné, ha mögöttük mennék. Egyrészről örülök neki, mert ebből is látszik, hogy figyelnek rám és komolyan számolnak velünk. Nyilván egy olyan embernek ezt nem mondta volna, akiről tudja, hogy esélye sincs megverni.

Monza a világ egyik leggyorsabb pályája, így felmérhetted mennyire erős az autód. Mik a tapasztalataid?

Általában azok a pályák, ahol sokszor kell alacsony tempóról magasra felgyorsítani, fekszenek az autónak. A versenynaptárban Marrakech mellett Monza a leginkább ilyen. Viszont a büntetősúly rendszer következtében az előny itt nem mutatkozott meg annyira, ugyanis a Chevyknek is magas a végsebességük, a BMW-k pedig 40 kg-mal könnyebbek voltak.

Igazi autóverseny zajlott az első futamon, melyből te is kivetted a részed, viszont büntetést kaptál, mert a rajt után levágtad a kanyart. Hogy élted meg a büntetést és a küzdelmet?

Az első kanyarba esélyem sem volt befordulni tisztán, így elkerültem egy ütközést Alan Menuvel. A kocsiból is látszott, hogy pár autót így megelőztem, de rögtön a történtek után leszálltam a gázról és elengedtem egy vagy két autót. Ezután megkérdeztem a mérnökömet, hogy engedjek-e el még többet, azt mondta, hogy nem kell.

WTCC Mozna - WTCC

Vagy mindenkit büntetni kellett volna, aki levágta a kanyart, vagy senkit sem. Fura volt, hogy én engedtem egyedül vissza autót a történtek után, és mégis egyedül én kaptam büntetést. De látszott, hogy amíg versenyben voltam a dobogóért harcoltam. Felkészületlenül ért, amikor Menu belém jött az első sikán féktávjánál, de rögtön a verseny után elnézést kért és mondta, hogy egyszerűen elnézte a féktávot. Ez sajnos benne van. Az autó itt olyan sérüléseket szenvedett, hogy valószínűleg nem tudtam volna végigmenni amúgy sem.

A második futamon tíz helyet jöttél előre és pontot szereztél. Összességében hogyan értékeled a hétvégét?

A legnehezebb, de egyben a legtanulságosabb hétvége is ez volt eddig. Lassan összeérek az autóval, és önbizalmat ad az is, hogy ilyen nagy lépéseket tettünk a hétvégén az autó beállítását illetően. Nyilván kell még pár hétvége, amíg ez majd az eredményen is meglátszik, de nagyon bizakodóak vagyunk.

 

Eurosport - Vörös Csaba
Szóljon hozzá

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

Korábbi cikkek - Wtcc

Felfüggesztett - WTCC

Wtcc - Felfüggesztett

Egy szavam sem volt, amikor Micheliszt megbüntették Brnoban.

Road trip Brno - WTCC

Wtcc - Road trip Brno

Múlt hétvégén volt szerencsém testközelből figyelni, hogy mi történik egy túraautó világbajnoki futamon.

Bukkanók - WTCC

Wtcc - Bukkanók

Michelisz Norbert egy hetedik helyezéssel és egy kieséssel távozott Portimaóból. A túrakocsi világbajnokságon szerepelő magyar versenyző fel

WTCC Mozna - WTCC

Wtcc - “Lassan összeérek az autóval”

A monzai túraautó-vb hétvégén kalandos utat járt be a Zengő Dension Team.

„Az idei év a tanulásé” - WTCC

Wtcc - „Az idei év a tanulásé”

Zengő Zoltán nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a túraautó-világbajnokság megnyerését.

Áramszünet - WTCC

Wtcc - Áramszünet

Bennem még mindig az él, hogy a diesel autó krákog, köhög, fújtat, mindent csinál, csak épp nem megy.

Beszélgetés Michelisz - WTCC

Wtcc - Beszélgetés Michelisz Norberttel

Marokkóban kis híján csodát tett a magyar versenyző a Túraautó-világbajnokságban.

Túrakocsi-vb magyarokkal - WTCC

Wtcc - Túrakocsi-vb magyarokkal

A túraautózás csúcsának számító WTCC is megsínylette a gazdasági világválságot, de még mindig komoly presztízst jelent az autósportban.

Aszfalton és murván 2009 - WTCC

Wtcc - Aszfalton és murván 2009

WTCC összefoglaló

Aszfalton és murván 2009 - WTCC

Wtcc - Aszfalton és murván 2009

Sorozatunk következő cikkében a Túrakocsi Európa kupa és a Seat Leon Európa kupa eseményeit elevenítjük fel.