Wtcc
02/12/2009 - 13:10Aszfalton és murván 2009

WTCC összefoglaló
Általában a túraautózás nem a gyárak harcáról szól. Inkább arról, hogy az adott körülmények között mire képesek a privát istállók. A gyárak helyett inkább a gyártók játsszanak fontos szerepet, valamint a versenyzők, akik az autósport legkeményebb fickói. Ez nem túlzás. Túraautózni csak az tud, aki gondolkodás nélkül kilöki a másikat, ha másképp nem tud előrébb jutni. Kijelenthető: a világbajnokság esetében más a helyzet. Sok futam ér úgy véget, hogy legfeljebb néhány baleset borzolta az idegeket, a verseny maga nem. Leginkább a gyárak által adott pénz fogja vissza a versenyzőket, s így volt ez idén is.

A SEAT nem akart lekerülni a trónról. A BMW pedig szeretett volna visszakerülni. A Chevrolet idén is csak álmodozott a bajnoki címről, a Ladával ellenben még nem lehetett komolyan számolni. Négy gyár vett részt a túrakocsi-vb-n, ami nem rossz, tekintetbe véve például a ralit.
Figyelve a körülményeket, azért nem volt rossz a 2009-es világbajnokság. Esemény volt bőven, főleg eget rengető balesetek. Elég csak a portói hétvégére gondolni: Jaap van Lagen neki tolta a betonfalnak Sergio Hernandez-t, akinek a lába meg is sérült a balesetben. Aztán a Pau-ban történtek is kiemelendők. Korábban sosem látott incidensbe keveredett az élen száguldó Franz Engstler, miután a pályára érkező biztonsági autó bevágott elé, ő meg a célegyenesben teljes gázzal belerohant. S ne feledkezzünk meg a záró fordulóról sem. Teljes káosz alakult ki már az edzéseken is. Kirill Ladygin, Stefano D’Aste és James Thompson annyira összetörte az autóját, hogy nem tudott elindulni a vasárnapi futamokon. Az időmérő Q2-es fejezetében pedig hihetetlen dolog történt. A bajnokságért harcoló Gabriele Tarquini és Yvan Müller ütközött, és még Alain Menü is megtolta őket a biztonság kedvéért. S az év egy hatalmas balesettel ért véget, melyben Franz Engstler a kulcscsontját törte.
Annyi bizonyossá vált már az év elején, hogy a SEAT diesel erőforrásai ismét nagyon erősek. Ráadásul az új hendikep-rendszer nem is tette lehetővé a többieknek, hogy előnyre tegyenek szert. Szinte mindig ugyanolyan súlytöbblettel mentek a kocsik. Andy Priaulx nem tudott a BMW-k élére állni, mint ahogy Jörg Müller sem. Így maradt a ma már nem is olyan fiatal és tapasztalatlan Augusto Farfus. Farfus nem bírt a vérével, sokat hibázott, megnyert helyzeteket nem tudott értékesíteni, ezért lecsúszott a győzelemről.

Yvan Müller joggal hihette, hogy ő a SEAT első számú embere. A címvédő magabiztos is volt, a csapat segítette őt. Ám porszem került a gépezetbe. Gabriele Tarquini elérkezettnek látta az időt, hogy talán utoljára az életében, övé legyen a diadal. Rendkívül összeszedetten versenyzett, s mint később mondta: nagyon koncentrált az időmérőkre és arra, hogy a lehető legtöbb pontot szerezze. Tizenkét edzésből ötöt megnyert, majd’ minden hétvégén a dobogóra állhatott. Müller persze ennek nem örült, s meg is állapodott a színfalak mögött a Chevrolet-val a jövő évi együttműködésről.
Bár a kaotikus végjáték a frászt hozta az olaszra, a legvégén mégis ő örülhetett. Világbajnoki címe sok szempontból sporttörténeti. Olaszországnak tizennyolc éve nem volt autósport világbajnoka, s Tarquini a maga 47 évével minden idők legidősebb autósport világbajnoka lett.
A privátoknál másod ízben nyerte el a trófeát Tom Coronel. A holland Félix Porteiro-val versengett, de a spanyol az idény közepén sok pontot vesztett. Coronel az utolsó két ázsiai fordulóra csak nehezen tudott elutazni anyagi gondok miatt. Azonban két cég a hóna alá nyúlt és eljuttatták Japánba és Makaóba.

Legvégül illik szót ejteni Michelisz Norbertről is. A fiatal magyar tehetség mindamellett, hogy megnyerte a SEAT León Európa-kupát, ismét lehetőséget kapott a vb-n. Brands Hatch-ben mindenki meglepetésére a legjobb tízbe került az edzésen. A futamok nem sikerültek Michelisznek, ám ennek ellenére a teljesítménye mindenkit lenyűgözött. Olyannyira, hogy kipróbálhatta a diesel SEAT-ot, és még a BMW is el kezdett érdeklődni iránta.
Legközelebb 2010. március 5-én bőgnek fel újra a motorok a brazíliai Curitiba pályáján. Addig hátra van 98 nap, de a színfalak mögött már elkezdődött a 2010-es idény.










