PÉNTEK 10/09/2010
Eurosport Logo

Home

Wtcc

05/05/2010 - 18:56

Beszélgetés Michelisz Norberttel


Beszélgetés Michelisz - WTCC
Eurosport

Marokkóban kis híján csodát tett a magyar versenyző a Túraautó-világbajnokságban.

Azok után, hogy az időmérő edzés Q1-es szakaszában a legjobb időt futotta falnak rohant, így a Q2-ben nem állhatott rajthoz. Ez, illetőleg a teszten és a szabadedzéseken mutatott teljesítménye lehetővé tette, hogy a világ élvonalába kerüljön, s mi magyarok abban bízzunk, hamarosan a dobogón látjuk őt. Erre minden esélye meg is volt a marokkói második futamon, hiszen az első sorból indult, azonban a rajt pillanatában lefulladt. A hétvégéről, a vb világáról és a jövőről beszélgettünk.

Milyen tanulságokat vontál le a marokkói hétvégéből?

Beszélgetés Michelisz - WTCC

Sajnos hiányzik még pár versenykilométer ezzel az autóval. Nem tudom pontosan, hogy mire számítsak néhány szituációban, de úgy gondolom, az idő előre haladtával már a hibák száma is csökkenni fog. Ha pusztán a sebességet nézzük, akkor semmi okom a csalódásra, de a végelszámolásnál már nem sok mindenki emlékszik majd arra, hogy egy-egy etapban ki milyen gyors volt. Így az elsődleges célom, hogy a jövőben a lehető legtöbb pontot gyűjtsem.

Mikor lesz lehetőséged, hogy a rajtot gyakorold, vagy hogy egyáltalán tesztelj?

Remélem lesz lehetőségem legalább egy napot tesztelni, és akkor gyakorolhatom az állórajtokat is. A szezonnak ebben a szakaszában ennek különösen nagy jelentősége lenne, mert minden megtett kilométer aranyat ér, ráadásul nem a versenyhétvégéken kellene rájönnöm arra, hogy még tud újat mutatni az autó.

Számítottál rá, hogy az élmezőnyben lehetsz?

Arra, hogy ilyen gyorsan megérkezek a mezőny elejébe mindenféle teszt nélkül, arra nem. Szerettem volna a szezon második felétől önerőből az első sorért vagy akár egy futamgyőzelemért harcolni és úgy látszik, hogy ez előbb sikerült, mint gondoltam volna. Természetesen még nagyon sok tanulnivalóm van, de sokkal fontosabb az, hogy nem kell tizedeket keresnünk és a jó eredmény már csak idő kérdése.

Mik a csapat elvárásai, hogyan vágtatok neki az évnek?

Abszolút tanulóévnek szántuk ezt az évet. Semmilyen elvárást nem támaszt felém senki, így szinte teher nélkül autózhatok minden hétvégén. Természetesen, ha az ember érzi, hogy akár futamokat is nyerhet az már kicsit más, mert akár akarom akár nem, saját magam felé is észrevétlenül nőnek az elvárások.

Van különbség a te autód és mondjuk Tarquini autója között? A SEAT minden lehetőséget megad, hogy jó körülmények között versenyezhessél?

Beszélgetés Michelisz - WTCC

Szerintem nincs különbség. Egyetlen előnye a többi SEAT-nak, hogy időmérőn tervezni tudják, hogy milyen szélárnyék taktikával menjenek. Nekem legtöbbször alkalmazkodnom kell, ha látom, hogy akár ők, akár a Chevyk kimennek, azonnal kapcsolnom kell, hogy a lehető legjobban pozícionáljam magam.

Könnyebb vagy nehezebb a világ legjobb túraautósai ellen versenyezni, mint amit gondoltál?

Sokkal nehezebb. Igazi világklasszis versenyzőkből áll a mezőny, akik nemcsak piszok gyorsak, hanem iszonyatosan rutinosak is.

Belülről milyen világ a WTCC? Kívülről azt gondolná az ember, hogy sokkal nyitottabb, mint a Formula-1.

Mindenki nagyon barátságos, nagyon kevés a titok a többiek előtt. Természetesen a rivalizálás a versenyzők között itt is hasonló, mégis úgy érzem, hogy nem csalóka az a kép, ami kifelé látszódik és a sorozat barátságosabb mivoltát sugallja.

Hogy érzed, befogadtak a többiek?

Nehéz helyzetben vagyok, mert egyedül vagyok egy új csapatban. De ha be még nem is fogadtak teljesen, úgy érzem, kezdik elismerni azt, amit csinálok és ez a legfontosabb.

Mit gondolsz, idén láthatunk a dobogón, esetleg a legtetején?

Beszélgetés Michelisz - WTCC

Ha az elmúlt 2 hétvégéből indulok ki, akkor azt mondom, hogy csak idő kérdése. Előfordulhatnak azonban olyan helyzetek, amire még nem lehetek teljesen felkészülve, ráadásul a pályák nagy részét csak a helyszínen fogom megismerni. Igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból, az autóm pedig egyértelműen képes rá.

Melyik versenysorozatban látnád magad szívesen?

Ebbe a sorozatba akartam eljutni, és amíg itt nem érem el a céljaimat addig nem is vágyom sehova. Később, ha lehetőségem adódik, szívesen kipróbálnám magam akár egy együléses, akár egy rally autóban, de ez most nagyon távolinak látszik. Amíg ezt élvezem, addig biztosan nem fogok váltani.

Eurosport - Vörös Csaba
Szóljon hozzá

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

Korábbi cikkek - Wtcc

Felfüggesztett - WTCC

Wtcc - Felfüggesztett

Egy szavam sem volt, amikor Micheliszt megbüntették Brnoban.

Road trip Brno - WTCC

Wtcc - Road trip Brno

Múlt hétvégén volt szerencsém testközelből figyelni, hogy mi történik egy túraautó világbajnoki futamon.

Bukkanók - WTCC

Wtcc - Bukkanók

Michelisz Norbert egy hetedik helyezéssel és egy kieséssel távozott Portimaóból. A túrakocsi világbajnokságon szerepelő magyar versenyző fel

WTCC Mozna - WTCC

Wtcc - “Lassan összeérek az autóval”

A monzai túraautó-vb hétvégén kalandos utat járt be a Zengő Dension Team.

„Az idei év a tanulásé” - WTCC

Wtcc - „Az idei év a tanulásé”

Zengő Zoltán nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a túraautó-világbajnokság megnyerését.

Áramszünet - WTCC

Wtcc - Áramszünet

Bennem még mindig az él, hogy a diesel autó krákog, köhög, fújtat, mindent csinál, csak épp nem megy.

Beszélgetés Michelisz - WTCC

Wtcc - Beszélgetés Michelisz Norberttel

Marokkóban kis híján csodát tett a magyar versenyző a Túraautó-világbajnokságban.

Túrakocsi-vb magyarokkal - WTCC

Wtcc - Túrakocsi-vb magyarokkal

A túraautózás csúcsának számító WTCC is megsínylette a gazdasági világválságot, de még mindig komoly presztízst jelent az autósportban.

Aszfalton és murván 2009 - WTCC

Wtcc - Aszfalton és murván 2009

WTCC összefoglaló

Aszfalton és murván 2009 - WTCC

Wtcc - Aszfalton és murván 2009

Sorozatunk következő cikkében a Túrakocsi Európa kupa és a Seat Leon Európa kupa eseményeit elevenítjük fel.