Eurosport

Múlt hétvégén volt szerencsém testközelből figyelni, hogy mi történik egy túraautó világbajnoki futamon. Versenyautók, csapatszellem, magyar szurkolók, erről lesz most szó.

Szombaton kora reggel Brno felé indultam, hogy a helyszínen izgulhassam végig a WTCC Csehországi versenyeit és a betétfutamokat. Legutóbb tavaly ősszel a Hungaroringi 12 órás versenyt tudtam többé-kevésbé végigkövetni a pályán, így éppen ideje volt egy újabb látogatásnak valahol. A voksomat végül a cseh pálya mellett tettem le, de ezúttal nem MotoGP, vagy Superbike futamot választottam, hanem a túraautózás elitkategóriáját, mondván, ilyet még úgysem láttam. Később kiderült, hogy jól választottam, de induláskor ebben még nem voltam biztos.

A WTCC nem egy ősi intézmény, hiszen eddig mindössze hat alkalommal hirdettek világbajnokot. Létrejöttét kicsit az Eurosportnak is köszönheti, a versenyeket a mi csatornánk közvetíti, televíziós megjelenés nélkül pedig manapság már nem lehet életre hívni egy ilyen komoly nívójú sorozatot. Bizony, itt valóban komoly a nívó, bár csak a Chevrolet és a BMW képviselteti magát hivatalosan – a ralivébén is két márka csatázik már évek óta –, de azért Jaime Puig, a SEAT sportigazgatója sem véletlenül sétálgatott a boxutcában. A spanyolok tavaly Tarquinivel megnyerték a világbajnokságot, majd a gazdasági válságra hivatkozva bejelentették, hogy a 2010-es esztendőben nem indítanak gyári csapatot. Természetesen a León TDI nagyobb érték annál, minthogy a pályáról azonnal a bontóba küldjék, könnyű volt privát csapatokat találni az üzemben tartásukhoz. Így lett világbajnoki technikája egy kis magyar csapatnak is.

Zengő-Dension Motorsportnak hívják ezt a kis magyar csapatot, amelynek tulajdonosa Zengő Zoltán. Zoli egykor maga is remek pályaversenyző volt, mostanra azonban, és azt hiszem ez nem túlzás, a csapatának él. És itt egy igazi, nagybetűs CSAPATról van szó, ennek a CSAPATnak a létrehozója, lelke, irányítója, édesapja, mindenese Zoli. Ő az aki, ha kell az autó alól söpri ki a sóderágyban összeszedett nagy mennyiségű kavicsot, amíg négy szerelő tíz perc alatt új futóművet épít az ötös rajtszámú autónak. Ő az, aki alkalmi kommentátorként tájékoztatja a boxban összegyűlt szurkolókat – én olyat más csapatnál nem láttam, hogy a szurkolók a boxban állva figyelhessék a versenyt, Zoliéknál ilyet is lehetett –, hogy éppen mi és miért történik a pályán. Egyébként a box ajtaja egész hétvégén nyitva volt, mindenkinek a fantáziájára bízom annak elképzelését, hogy hány laptop, telefon, drága szerszám, de még Norbi sisakját is ide sorolom, hevert szerteszét, mégsem volt hiányos a leltár, pedig szó szerint átjáróház volt a tizenkilences számú box. A SEAT León Eurocup mezőnyében négy versenyautót is pátyolgatnia kellett a hétvégén, mégis mindegyik pilótájához volt egy-egy jó szava, látszott, hogy neki nincs magyar vagy külföldi, fiatal vagy nem annyira fiatal pilótája, csak pilótája van.

Ezután a kis kitérő után onnan folytatom, hogy szombat délelőtt megérkeztem a pályához, felvettem az akkreditációmat, majd leparkoltam a kijelölt helyen. Mellettem egy osztrák rendszámos Opel parkolt, jól láthatóan egy bérautó. Egy perccel ezután feltűnt egy elektromos rollerrel Augusto Farfus és a már említett Opelhez gurult, kivett belőle egy papírt, mikor látta, hogy idegesen próbálok életet lehelni a fényképezőgépembe, türelmesen megvárta, amíg befejezem a bénázást és lefotózom, majd intett és már ott sem volt. Később egyébként kiderült, hogy ez a mentalitás jellemzi az összes WTCC pilótát, a szurkolóknak nem lehetett olyan kérése, amelyet ne teljesített volna Hufftól Turkingtonon át Tarquini-ig bármelyikük, még a nagyképűnek mondott Yvan Müller is kedves volt a szurkolókkal. Ez nem a Forma 1 laboratóriuma, ahol a pilóták egy képzeletbeli üvegburokban élnek, ez a WTCC, amelynek eddigi mottóját – Real Cars, Real Racing –, ki kellene egészíteni azzal, hogy Human Pilots, azaz emberi pilóták.

A parkolóból azonnal a depó felé indultam bejártam alaposan, nem csak a WTCC-s nagycsapatokra voltam kíváncsi, hanem a Formula 2, a SEAT Leon Eurocup, a Trofeo Maserati és a Mini Challenge körülményeire is. Azt láttam, amire számítottam. Mindenhonnan üvöltött rám a profizmus, még akkor is, ha jól láthatóan voltak tehetősebb és nem annyira tehetős csapatok. Mindenhol mindenkinek megvolt a maga feladata, amit tökéletesen végzett, egyetlen felesleges mozdulat nélkül.

Innen visszaindultam a Zengő Motorsport kamionja felé, amely előtt a Dension sátra állt, itt lehetett vásárolni csapatruházatot baráti áron és ismerkedni a csapat főszponzorának termékeivel. A Densionos srácok kitettek magukért, bár az is igaz, hogy nem nagyon volt más választásuk, akkora volt az érdeklődés. Már szombaton látszott, hogy hiány lesz a legkelendőbb a pólókból, ennek ellenére vasárnap reggel tíz órára mégis autogramosztást rendeztek a szurkolóknak. Elmondásukból tudom – mert én nem tudtam látótávolságon belülre verekedni magam, annyian voltak –, hogy a siker óriási volt. Norbi derekasan állta a rohamot, a szurkolók is türelmesek voltak, a pólókból, pedig csak nagyon kis és nagyon nagy méretek maradtak.

Szombaton zajlott a SEAT León Eurocup első futama, amelyet lehetne elemezni, de annyi elég, hogy Wéber Gábor iszonyatosan elporolta a mezőnyt. Gábor győzelme után a nemzeti himnuszunk meghallgatásával folytatódott a hétvége, az emelkedett hangulatot ráadásul az is nagyban elősegítette, hogy két legnagyobb ellenfele pontot sem szerzett, így élre állt a bajnokságban, elsöprő volt tehát a siker.

A Formula 2 első futamát már az újságírók klimatizált, minden földi jóval ellátott szobájában néztem, többek között Jonathan Palmer társaságában. Furcsa volt, ahogy az egykori Formula 1-es pilóta izgul a fiáért, aki a bajnoki címért harcolt. Mr. Palmer egyébként Philipp Eng édesapjával együtt figyelte az eseményeket, aki erre a negyven percre abbahagyta a folyamatos dohányzást, de csak azért mert a teremben tilos volt rágyújtani. A két aggódó édesapa jó hangulatban beszélgetett, pedig a fiúk egyáltalán nem esznek egymás tenyeréből, ráadásul ekkor is egymással voltak elfoglalva a pályán. Ezúttal nem lett ütközés a dologból, de nem sokon múlt.

Szombat estére még beterveztem egy Brno-i városnézéssel egybekötött sörkóstolást, de ebből semmi nem lett. A szállodába érkezve konstatáltam, hogy remek ágyban fogok aludni, a következő emlékképem pedig az, hogy reggel hét óra van.

Vasárnap Önök is látták a futamokat ennek kapcsán sok jót nem tudok elmondani, mert így vagy úgy, de azt hittem több okom lesz örülni. A nap fénypontja számomra a két WTCC futam közötti negyed óra volt, ekkor kellett ugyanis a Zengő Motorsportos szerelőknek új futóművet varázsolni Norbi autója alá. Most is libabőrös vagyok, ha visszagondolok arra, ahogy spanyol-magyar kooperációban időre elkészültek mindennel és még egy féltengely csere is belefért. Sajnos azok, akik a munka dandárját végezték, csak futás közben hallhatták a bámészkodók tapsviharát, mert szerszámokkal megpakolva futniuk kellett a rajtrács végére, hogy ott folytassák a munkát. Természetesen a futóművet már nem tudták pontosan beállítani, így Norbi nem túl jó esélyekkel állhatott fel a rajtrácsra, a végeredményt pedig mindannyian ismerjük.

A futamokat követő sajtótájékoztatón mindenki a szokásos paneleket durrogtatta, kivéve Tarquini-t. Az olasz korelnök amiatt panaszkodott, hogy az első futam dobogósai később kapták meg autóikat, így nem maradt idejük kicserélni a meghibásodott adagolót és emiatt kiesett a második futamról. Szó szerint azt mondta, hogy ha most lenne pénzem, akkor biztos, hogy óvnék. Ezután még hosszasan elbeszélgetett Turkingtonnal, aki nem tudom mit csinálhatott, amivel magára haragította az öreget, de az biztos, hogy többet nem teszi. Semmi üvöltözés, semmi olaszos patália, csak sima beszélgetés két ember között, de azt látni lehetett, hogy Tarquini most a tutit mondja, Turkington meg figyel és igyekszik nem magára haragítani az olaszt.

Remélem, hogy jövőre minél többen jönnek majd el erre a futamra, hiszen nekünk Talma óta Brno hazai pályának számít. Én mindenestre már a szeptember elején esedékes Oschersleben-i fordulóra fenem a fogam, nézegetem az útvonaltervezőt és azon töröm a fejem, hogy magyarázzam meg otthon…