SZOMBAT 04/09/2010
Eurosport Logo

Home

Gyeplabda

29/05/2009 - 12:14

Lesz-e címvédés a férfi gyeplabda BL-ben?


 - GYEPLABDA
Imago

Amióta Bajnokok Ligájának hívják a legrangosabb európai labdarúgó kupasorozatot, azóta, mint tudjuk még egyszer sem sikerült egyetlen csapatnak sem megvédenie a címét , most a Barcelona gondoskodott erről

Viszont a férfi gyeplabdázóknál ez könnyen előfordulhat, hisz a BL-t esetükben először a 2007/2008-s évadban írták ki és az első győztes az Uhlenhorst HC idén is ott lesz a Final Four-ban, azaz a legjobb négy között.

 - GYEPLABDA

Igaz persze, hogy ebben a Magyarországon kevésbé ismert csapatsportágban is elég rég fordult elő a címvédés, ugyanis 1996-ban az akkori BEK-ben adódott rá utoljára precedens, ámbár ez éppen az említett német együttessel történt meg. Egyébként az 1901-ben – nem tévedés - 22 teniszező által alapított klub áprilisban hazai műfüves pályán a nyolcaddöntőben a szintén német Düsseldorfot győzte le szoros meccsen 3-2-re. Aztán a negyeddöntőben a spanyol elitcsapat, a Club Egara ellen nyert ugyancsak egygólos különbséggel 4-3-ra.

Ehhez képest az elődöntőben a KHC Leuven a papírforma alapján sima előételnek tűnik a hamburgiak számára, ám azt azért hozzá kell tenni, hogy a belga gyeplabda rendkívül sokat fejlődött az utóbbi években. A Leuven amúgy az angol Reading skalpját gyűjtötte be legutóbb 2-1-s győzelemmel és bizony ez is igencsak figyelemreméltó eredmény. Ettől függetlenül a realitás azért az, hogy ebből a párosításból, az Uhlenhorstnak kellene bejutnia a fináléba, ám a másik ágról szinte megjósolhatatlan a továbbjutó kiléte. A holland házi elődöntőben tudniillik a Bloemendaal és a Rotterdam méri össze az erejét, illetve a botjait, és ez legalább akkora presztízscsata arrafelé, mint nálunk az Építők és a Rosco küzdelme.

Ráadásul a Rotterdam – amely a hazai pálya minden előnyét élvezi majd - már a negyeddöntőben is kivert egy másik holland csapatot, tetejébe az Amszterdam ellen 70 perc után 2-2-re állt, aztán a kétszer ötperces hosszabbítást követően is, ezért csak a büntetők döntöttek Sohail Abbasék javára. A pakisztáni ikon mellett szintén a rotterdamiakat erősíti még az a Jeroen Hertzberger is, akit az előző BL kiírásban a legjobb játékosnak választottak meg. Ami ellenben a rivális Blemendaal mellett szól az, az, hogy 2001-ben már nyert BEK-t, sőt három éve KEK-t is, és éppenséggel Teun de Noijer valamint Jamie Dwyer sem tekinthető kispályásnak, mert a hollandot háromszor, az ausztrált pedig kétszer választották meg a sportági világszervezetnél /FIH/ az „Év Gyeplabdázójának”. Szóval nagy egyéniségeknek nem lesz híján május utolsó hétvégéjén a Final Four, hisz többek között Carlos Nevado, Moritz Fürste és Philip Witte is bevetésre kész és a hamburgiak három ásza tagja volt a pekingi olimpián aranyérmes német férfi-válogatottnak is.

Plusz ne felejtkezünk meg a veterán csatárról, Philip Sunkelről sem, aki korábban szintén számos alkalommal húzta magára a német címeres mezt. Vélhetően persze komoly szerep hárul majd a „zongoracipelő hokisokra” is, mint ahogy a bírókra, illetve a videó játékvezetőkre is. Ez utóbbi találmány – mármint, hogy a vitás ítéleteknél hivatalosan lehet /35 percenként egyszer/ reklamálni – a résztvevők szerint is remek dolog, ugyanis olyannyira felgyorsult a játék, hogy sokszor még a televízió képernyőjén a visszajátszásban sem lehet egészen jól látni, hogy mi is történt pontosan. Márpedig ezen a szinten az újításnak számító négyszer 17,5 perces játékidőben, sok esetben, egyetlen mozzanaton múlik a győzelem, avagy a továbblépés sorsa. Hogy ezúttal kinek jön majd ki a lépés, azt az Eurosport 2-n szombaton és vasárnap Önök is megnézhetik.

 

Íme a program:

Május 30. 18 óra 45 perctől Hamburg-Leuven

21 óra 30 perctől Bloemendaal-Rotterdam

Május 31. 12 órától bronzmérkőzés

14 óra 30 perctől döntő

 

Természetesen minden találkozón hosszabbítás /ezüstgól szabály/ lehetséges és szerény véleményem szerint a címvédés is valószínű, de ez utóbbit azért, ha fogadnának rá, ne vegyék készpénznek, mert egy BL fináléban bármi megtörténhet. Láttuk ezt szerdán a Manchester United labdarúgó csapatának esetében is.

Eurosport - Kovács Géza László
Szóljon hozzá

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

Korábbi cikkek - Gyeplabda

Férfi gyeplabda BL - GYEPLABDA

Gyeplabda - Holland döntős lesz, címvédés viszont nem a férfi gyeplabda BL-ben

A május huszonkettedikei elődöntőben tudniillik a házigazda Amszterdam és a Rotterdam csap éppen össze

A 16 közé jutás a tét - GYEPLABDA

Gyeplabda - A 16 közé jutás a tét a legrangosabb európai gyeplabda kupában

Pontosabban a 24-ből a 16 közé jutásért harcolnak októberben az öreg kontinensen a sztárcsapatok

Most jön a lényeg! - GYEPLABDA

Gyeplabda - Gyeplabda

Véget ért a csoportkör a női gyeplabda világbajnokságon, Madridban.

Gyeplabda VB-selejtező - GYEPLABDA

Gyeplabda - Gyeplabda VB-selejtező

Ritka esemény, hogy az Eurosporton gyeplabdát láthatunk.

Cikk archívum - GYEPLABDA

Gyeplabda - GYEPLABDA

GYEPLABDA