Mûkorcsolya
28/01/2008 - 15:09Szép volt, Juli!

A hét végén rendezték Zágrábban a műkorcsolya Európa- bajnokságot, ahol mi magyarok a legnagyobb izgalmakat az utolsó napokon éltük át.

Szombaton legeslegutolsóként mutatta be kűrjét 2004-es Európa-bajnokunk Sebestyén Júlia, aki hosszabb idő után óriási örömünkre újra éremszerzési esélyekkel érkezett Zágrábba. Európa-bajnoknőnk nagyon csinosan, megújult külsővel, új ruhában ragyogóan korcsolyázott, de nem tudta kihasználni, hogy ellenfelei aránylag sokat rontottak. A rövid programjában sajnos a kötelező dupla Axel helyett csak szimpla, a kűrjében pedig két triplára tervezett ugrása is csak duplára sikeredett és emiatt meg kellett elégednie a 4. hellyel. Azt azonban mindenképpen hozzá kell tenni, hogy ha a rövid programban nem ront, akár 1. helyről várhatta volna a befejező kűrt és akkor még nem is beszéltünk az ott rontott triplákról, amit Juli egyébként probléma nélkül ugrott már sokszor. Kis idővel a verseny után viszont ő maga is örült elért helyezésének és kiemelte, hogy már régen volt ilyen jó formában és ért el ehhez hasonló eredményt, ami több mint biztató.
Másik magyar résztvevő is volt Hadford Katherina személyében, aki fiatal EB újoncként kiválóan helyt állt: a rövid program utáni 22. helyéről egyet előre lépve végzett a 21-en.

A dobogó két felső fokán nem történt változás: az olasz Carolina Kostner állt megvédte tavalyi címét, a 2. helyre is újra a svájci Sarah Meier állt, csupán a 3. helyezett EB újonc finn Laura Lepisto okozott meglepetést.

A férfiak versenye érdekes küzdelmet hozott: a címvédő és 2004-ben is Európa-bajnok francia Brian Joubert helyet cserélt a tavalyi ezüstérmes cseh Tomas Vernerrel, aki már a rövid program után jelentős előnnyel vezetett majd a kűrben is ragyogóan futva lenyűgözött mindenkit és egyértelműen lett a legjobb. A bronzérmet a kétszeres világbajnok svájci Stephane Lambiel nyakába akasztották, akinek ezek szerint Zágráb után is hiányozni fog az európa-bajnoki cím a kollekciójából. A tavalyi 3. belga Kevin Van Der Perren most érem nélkül maradt a 4. helyen viszont elnyerte a női egyéniben 7. helyezett brit Jenna McCorkell kezét, akivel májusra tervezik az esküvőjüket.
Magyar részről Vardanjan Tigran képviselte hazánkat azonban sajnos nem került be a legjobb 24-be.

A párosok versenyében is címvédésre készült a GP döntőt megnyerő Aliona Savchenko- Robin Szolkowy páros, s a rövid program után jelentős előnnyel várták a kűrt ahol azt tovább növelve lettek ismét Európa legjobbjai. Vérre menő csata a dobogós helyekért ment: az orosz Maria Mukhortova-Maxim Trankov lett a 2. míg a bronzéremhez egy dobott 4 fordulatos ugrás is kellett melyet honfitársaik, Yuko Kawaguchi és Alexander Smirnov mutattak be. Az ukrán VB 4. helyezett Tatiana Volosozhar-Stanislav Morozov párosnak itt is a 4. hely jutott, utánuk nagy szakadék a pontokban, majd következtek a többiek.

A jégtáncosok mezőnyének kűrjét viszont egy fiatal és szimpatikus magyar páros nyitotta: Barta Krisztina- Tóth Ádám nagyszerű versenyzéssel bejutott a legjobbak közé és a 21. helyen végeztek. Az élen azonban trónfosztásos helycsere volt: a tavalyi győztes francia Isabelle Delobel- Olivier Schoenfelder bár a kötelező és originál táncok után még az élen állt, a kűr után végül ezüstérmet szerzett. A dobogó tetejére a tavalyi 2. helyezett orosz Oksana Domnina-Maxim Shabalin táncolt fel, akik addig végig a franciák mögött álltak. A bronzérmet az orosz Jana Kokhlova- Sergei Novitski nyerte meg.
Ezzel bár véget ért az Európa-bajnokság a műkorcsolya szezon még koránt sem, hiszen az élet megy tovább és jön a következő megmérettetés márciusban, Göteborgban, ahol világbajnokokat avatnak és remélhetőleg mi is izgulhatunk a magyar indulókért, valamint ragyogó és szórakoztató előadásokat is láthatunk. Húsvétig viszont a versenyzők számára még sok-sok edzéssel töltendő hét van hátra és mi nézők is kicsit kiéhezhetünk..
További cikkek:










