•  
  • Belépés | Regisztráció
Szerda 08/02/2012
Eurosport
 

Home

 

Mûkorcsolya

26/03/2009 - 22:07

Világbajnokság Los Angelesben


Műkorcsolya VB - MÛKORCSOLYA
Reuters

A műkorcsolya és jégtánc világbajnokság az utolsó állomás az idei versenynaptárban, egyben kvalifikáció a 2010-es vancouveri olimpiára, így nagyon nem mindegy, hogy egy nemzet képviselői hányadik helyen végeznek és hány versenyzőt indíthatnak majd jövőre.

Nyilván a döntés a pontozók kezében van, és ők néha meglehetősen nehezen körülírható szempontok szerint döntenek, de esélyt latolgatni azért lehet, tehát:
Jégtánc: Nyugodtan meg lehet nevezni 5-6 kettőst ilyen-olyan szempontok alapján, akik nyerhetnek:

Okszana Domnina-Maxim Shabalin: Mert még sosem nyertek, és mégiscsak oroszok, a Grand Prix döntőn csak a tavalyi világbajnokoktól kaptak ki, akik viszont most sérülés miatt nem vesznek részt a vb-n.
Tanith Belbin-Benjamin Agosto: Mert még sosem nyertek, de évek óta sorozatosan az első 4-ben vannak, és otthon vannak. Az amerikaiak talán egyetlen (bár nem túl erős) győzelmi esélye.
Tessa Virtue-Scott Moir: Mert frissek, újak, hiszen az idén sérülés miatt nem versenyeztek, tavaly pedig ezüstérmesek voltak (és akik megverték őket, idén nincsenek ott). Ráadásul tehetségesek is.
Meryl Davis-Charlie White: Mert nagyon sokat fejlődtek tavaly óta, és ha a másik amerikai kettősnél porszem kerül a gépezetbe, mégiscsak kell egy hazai arany…
Jana Khoklhlova-Sergei Novitski: Mert ők az Európa bajnokok, és egyenletesen jók az idén, bár nem annyira átütőek, mint tavaly. És nagyon sok aranyesélyük az oroszoknak sincs a vb-ken a nagy generáció visszavonulása óta (2006).

Műkorcsolya VB - MÛKORCSOLYA

Fenti felsorolás tükrözi egyben a kötelező tánc alapján a verseny állását is.
Csoda-kűrje van a Pechalat-Bourzat kettősnek, nagyon nehéz és látványos programjai Kerréknek, akik az idei eb-n először álltak dobogón, és az ott őket megelőző Faiella-Scali kettős is egészen eredeti felfogású kűrrel jelent meg az idén.

A férfiaknál Brian Joubert a kulcsfigura, ha ő megcsinálja a programjait (a rövid után vezet), akkor senki nem lesz a közelében, ha bizonytalankodik, akkor számítani kell a kanadai Patrick Chanre (tavaly is kanadai világbajnokot avattak), vagy a tavalyi vb-t kihagyó amerikai Evan Lysacekre, vagy a Grand Prix döntőben második Kozukára. Az ott győztes Jeremy Abbott-ra azért nem, mert itt csak a 10. helyen áll. Esetleg a tavalyi Európa-bajnok Verner magára talál?

Az 54 fős (legnépesebb) női mezőnyben is csak egy győztest avatnak, de ott is vannak egy jó páran, akik felállhatnak a dobogó tetejére.

Műkorcsolya VB - MÛKORCSOLYA

Mao Asada nyerte az idei Grand Prix döntőt, ráadásul ő a címvédő. Beleértve a junior világbajnokságokat is, egynél többen soha nem győzték le világversenyen. Az idei egyik Grand Prix-n viszont az aktuális "egy" Joannie Rochette volt, akire nagyon számítanak a kanadaiak. A japánok Asada esetleges fejre állása esetén még mindig örülhetnek, ha Miki Ando a két évvel ezelőtti formáját hozza és nem az idei Grand Prix-döntőbelit. A koreaiak Yu-Na Kimet szeretnék a dobogó tetején látni, akinek ez a harmadik világbajnoksága, de már az eddigi kettőre is aranyesélyesként utazott. És a vén Európa? Az utoljára 2005-ben nyert egy ma már boldog anyuka és TV műsorvezető révén, akinek esze ágában sincs holmi világbajnokság kedvéért korcsolyát húzni. Így Irina Slutskaja távollétében ha bombasztikusat, fenomenálisat, csodálatosan hibátlant fut, akkor esetleg az olasz Carolina Kostnernek jut egy hely a dobogón.

A párosok versenye már befejeződött, német győzelemmel, a Savchenko-Szolkowy kettős megvédte a tavaly megszerzett címét, míg mögéjük állhattak fel az utóbbi ötből immár 4 világversenyen ezüstérmes (szegények…) kínai Zhang-Zhang kettős, és a kűrben 4 fordulatos dobott ugrást rontó orosz Yuko Kavaguti (nem nyomdahiba, honosítását követően így írja a nevét) és Alexander Smirnov.

Műkorcsolya VB - MÛKORCSOLYA

Mi magyarok meg tartalékos csapattal veszünk részt a vb-n (a nőknél Pádár Bianka, a férfiaknál Vardanian Tigran, a jégtáncosoknál László Emese és Fejes Máté indul), és reménykedünk, hogy az őszi pótselejtezőn Sebestyén Júlia és a Hoffmann Nóra-Maxim Zavozin jégtánc kettős kivívja az olimpiai részvétel jogát. És bízunk, hogy szebb jövő vár, mert ebben az évben a balsors változatos, de kíméletlen formában már eléggé megtépázta a maroknyi magyar korikülönítményt.

 

 

További cikkek:

Szép volt, Juli!

Eurosport - Kőrösi Mariann

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Mûkorcsolya

Mûkorcsolya - Orosz dominancia Sheffieldben

Orosz dominancia Sheffieldben a műkorcsolya Európa-bajnokságon

Közel a vég… - MÛKORCSOLYA

Mûkorcsolya - Közel a vég…

Van aki a vérét is adta azért, hogy részese lehessen a végső küzdelemnek: a 6 előző állomás után ma elkezdődött a műkorcsolya Grand Prix

Mûkorcsolya - Davis-White páros győzelme

A győzelem az amerikai Meryl Davisé és Charlie White-é lett, akik már a rövidprogramot követően is az élen álltak, majd a kűr során is a leg

Mûkorcsolya - Műkorcsolya GP Párizs

A férfiaknál a világbajnok kanadai Patrick Chan gyűjtötte be az aranyérmet

Műkorcsolya Grand Prix - MÛKORCSOLYA

Mûkorcsolya - Műkorcsolya Grand Prix Japán

A mai nap sok izgalmat tartogatott már eddig is

Műkorcsolya - MÛKORCSOLYA

Mûkorcsolya - Műkorcsolya Grand Prix Kanada

Északabbra költözik a műkorcsolyázók elit kis csapata: folytatódik a grand prix sorozat

Ajkler Zita - MÛKORCSOLYA

Mûkorcsolya - Ajkler Zita

Önéletrajz

Majdnem csoda - MÛKORCSOLYA

Mûkorcsolya - Majdnem csoda

Egy hónappal ezelőtt mindenki csak reménykedett abban, hogy 2011-ben is lesz műkorcsolya és jégtánc világbajnokság.

Mûkorcsolya - A győztes páros

A győzelmet az immáron háromszoros világbajnok német Aliona Savcsenko – Robin Szolkowy páros szerezte meg

Mûkorcsolya - Chan a világbajnok

Chan a világbajnok