CSÜTÖRTÖK 29/07/2010
Eurosport Logo

Home Labdarúgás

Labdarúgás

18/09/2009 - 15:52

PREMIER LEAGUE 2009-2010


Hírek

 

 

A Chelsea bajnoki címét hozta az angol labdarúgó Premier League 2009-2010-es idénye. Megérdemelt? Igen! Kevésen múlt? Igen! A Chelsea bajnoki címéről van szó, amely kétségtelenül jogos, és pont ezért érdekes, hogy a végén mégis tizenegy éve nem tapasztalt szűk különbség, mindössze egy pont döntött. 1963 óta az első csapat a londoniaké, amely az élvonalban 100 gól fölé jutott, ráadásul a +71-es gólkülönbség új rekordnak számít. Ezen felül Carlo Ancelottiék a másik három- úgynevezett- nagy ellen hibátlanul teljesítettek, mind a hat meccsüket megnyerték, azokon összesen egy gólt kapva.Vesztett helyzetből is számtalanszor fordítottak, gondoljunk csak a legelső fordulóra, még augusztusban, amikor a Hull vezetett, és sokáig jól állt a Stamford Bridge-en. Ott, ahol végül csupán két csapat szerzett pontot vendégként: a Manchester City, amely nyert, és az Everton, amely döntetlent játszott (mindkét meccs hatgólos volt).

Itt a vége!

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

A hétvégén akár el is dőlhet a bajnoki cím kérdése, igaz ehhez a Chelsea nyernie kell, míg a Manchester Unitednek vesztenie, pedig inkább az ellenkezőjére van nagyobb esély. A Chelsea egypontos előnyből látogat a Liverpoolhoz, ami bármilyen körülmény mellett sem tűnik sétagaloppnak. A Liverpool ugyan túl van egy hétközi megrázkódtatáson, ami után Rafa Benitez nem tehetett mást, mint elismerte, ez egy katasztrofális szezon. Az Atletico elleni vereséggel a bajnoki hetedik hely jelentheti az egyedüli Európa kupa részvételi lehetőséget, ez pedig a városi rivális Evertonnal a közelben még nem biztosított. Lesz tehát miért küzdenie a vörösöknek is.

Premier League 37. forduló

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Folytatódik a most már kétszereplős bajnoki harc. Három fordulóval a vége előtt a Chelsea a Stoke-ot fogadja, és próbálja megtartani egypontos előnyét. A védelemben viszont Carvalho után az előző körben piros lapot kapó Terry sem bevethető, így nem vár könnyű mérkőzés a listavezetőre. Hát még, ha a nyögvenyelős Bolton elleni győzelemre gondolunk. A Manchester United mindeközben az elmúlt hét „sztárcsapata”, az Arsenalt és a Chelsea-t is legyőző Tottenham ellen játszik. A vendégeknek alighanem nem ez, hanem a jövő hét közepi, másik manchesteri fellépésük dönt majd a Bajnokok Ligája szereplésükről. Mindenesetre, ha olyan meccset játszanak, mint tavaly, akkor sokáig fogunk még beszélni róla. Akkor a félidőben kettővel ment a Spurs, a vége mégis 5-2 lett az Unitednek.

Premier League 36. forduló

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

A két legtapasztaltabb edző Arsene Wenger és Sir Alex Ferguson nyilatkozatait hallva, már a Chelsea vitrinjében a bajnoki trófea. Imígyen az utolsó négy forduló csak formalitás lenne? Várjunk még ezzel. Hiszen a Chelsea előnye csak négy pont, és játszik még a Liverpoolal és a Tottenhammel is. Utóbbival éppen most, és az Arsenalhoz hasonlóan idegenben. Azt pedig tudjuk, hogy mi történt Arsene Wengerékkel. És egy Bolton ellenihez hasonló teljesítménnyel a kékek is pórul járhatnak.

Premier League 35. forduló

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Csak hat mérkőzésre kerül sor hétvégén, ebből kettő lesz szombaton, méghozzá az FA kupa elődöntői miatt. A szombati mérkőzéseken a kiesés elleni harc kerülhet előtérbe. Az egyaránt kieső helyen álló Hull és Burnley találkozik. A Burnley legutóbb kapott egy hatost a Manchester Citytől, és vendégként mindössze egy pontra volt eddig képes. A Hull pedig általában nem brillírozik a kiesési rangadókon. A nap másik meccsén a szintén veszélyeztetett West Ham a Sunderlanddel játszik. A múlt hét mindkét csapatnak kellemes meglepetéssel szolgált, hiszen kevesen gondolták volna, hogy a West Ham ponttal tér haza a Goodison parkból, és a Sunderland biztosan veri még két kihagyott büntetővel is a Tottenhamet.

Premier League 34. forduló

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Akár a bajnoki címről is dönthet ez a hétvége, pontosabban a szombat kora délután. A listavezető Manchester United ugyanis a második Chelsea-t fogadja. A várva várt Drogba-Rooney párharc viszont biztosan elmarad, sőt az is előfordulhat, hogy egyik gólkirály-jelölt sem léphet pályára. Drogba már az Aston Villa elleni 7-1-et is kihagyta, Rooney pedig a Bayern ellen szenvedett bokasérülést. Nélkülük is nagy csata várható, egy valószínüleg pihentebb londoniakkal. A sérülésekkel az üldöző Arsenal sem áll jobban, hiszen a Barcelona ellen elvesztette három kulcsemberét is, Arshavin és Gallas három hétig nem játszhat, Fabregas pedig ebben a szezonban már nem léphet pályára. Szerencse lehet a szerencsétlenségben, hogy viszonylag könnyű meccs vár az ágyúsokra, az újonc Wolves ellen, amelyet, ha meg tudnak nyerni és a rangadón nem lesz győztes, akkor újra karnyújtásnyira lehet az első hely.

Premier League 33. forduló

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Az utolsó szakaszához érkezik a Premier League. Ami biztos: idén sem kell csalódnunk a végjátékban. Ami kérdés: ki tanult a múltból? A történelem ismétli önmagát.”- Ezzel a megállapítással nem igazán lehet vitatkozni, az élet legkülönbözőbb részeire is igaz. Itt van például az angol labdarúgó Premier League, amelyet mindenki izgatottan figyel, és amely „izgalmasabb, mint valaha.” Minden évben ezt mondják, és nem is tudunk vitatkozni vele: Három csapat fut versenyt a bajnoki címért, négy a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyért, az Everton sem szeretne lemaradni az Európa Ligáról, hátul pedig hárman menekülnek a két kieső hely elől- a Portsmouth élvonalbeli búcsúja matematikailag még nem, reálisan azonban elkerülhetetlennek tűnik a kilencpontos levonást követően.

Déjà vu

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Közelítünk az angol bajnokság utolsó szakaszához, a hajrához. A bajnoki címért folyó háromszereplős csatában a Chelsea-re vár a legnehezebb ellenfél, az Aston Villa. Igaz, a kékek legalább otthon játszhatnak, és próbálhatnak meg visszavágni az őszi vereségért. Essien a visszatérés közelében, Carvalho viszont kidőlt, így Ancelottinak komoly gondjai lehetnek a védelem összeállításánál. Martin O’Neill keretén is nyomot hagytak a sorozatmérkőzések, három alapember Milner, Agbonlahor és Dunne játéka is kérdéses. A Chelsea blackburni bukását kihasználó Manchester United már utazhat, bár csak pár kilométert Boltonba. Állítólag Rooney pihenőt kap majd a vendégek számára kötelezően három pontos mérkőzésen.

Premier League 32. forduló

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Lesz közép-angliai, északnyugati, londoni, és ősi riválisoké. Természetesen rangadókról van szó, mivel a 31. forduló bővelkedik bennük. Kezdjük a legnagyobbal: a listavezető Manchester United a Liverpool ellen. A tavalyival szemben most eltérőek a célok, de a forma hasonló, hiszen mindkettő kitűnően teljesített egy hete. A hazaiaknak a bajnoki cím, és a elmúlt három rangadó elvesztése utáni visszavágás lehet a tét. A Liverpoolnak pedig a Bajnokok Ligájáért kellenének a pontok. Csakúgy, mint az Aston Villának, amely szintén rangadót játszik a Wolves-szal. Azok után, hogy kedden legyőzte a Wigant, most már a negyedik helyre is előre léphet, a vendégeket viszont egy bravúrpontszerzés távolíthatná a kieső helyektől.

Premier League 31. forduló

 

Hírek - LABDARÚGÁS

 

Noha alig van csapat, amely harmincadszor lép idén pályára a bajnokságban, Angliában az utolsó negyed következik, kivételesen teljes fordulóval. A múlt héten élre ugró Manchester United egy Milannak kiosztott négyes után most a Fulhammel játszik. Az előjelek pedig kifejezetten jók. Ugyan Giggs még nem játszhat, de a két csapat legutóbbi két Old Traffordi meccsét összesítésben 7:0-ra nyerték a vörös ördögök, ráadásul míg a hazaiak már szerdán letudták a kupameccsüket, a Fulham játékosai egy nappal később játszottak. A második Chelsea is otthon játszik méghozzá londoni rangadót a West Hammel. Gianfranco Zola együttese tavaly ponttal tért haza, most pedig arra építhet, hogy a kapussérülések miatt (Cech, Hilario) csak a harmadik számú hálóőr Turnbull kap majd szerepet Ancelottitól.

Premier League 30. forduló

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Mindössze négy mérkőzést rendeznek a szűken vett hétvégén az FA kupa negyeddöntői miatt. A listavezető Chelsea nem lép pályára, így akár az is előfordulhat, hogy a harmadik helyre szorul vissza. Igaz, ehhez az Arsenalnak legalább négy góllal kellene legyőznie a Burnleyt. Más kérdés, hogy ez benne is van a pakliban. A Stoke elleni idegenbeli győzelem, és Ramsey sérülése után látott csapategység a bajnoki cím egyik esélyesévé léptette elő az idén is már többször leírt Ágyúsokat. Ha ehhez még hosszávesszük, hogy a Burnley idegenben még nem nyert, és írd és mondd 43 gólt kapott, akkor már a pontszerzéssel is a forduló nagy meglepetését okozhatja. A Manchester United pontszerzése is az lenne, feltéve, ha tényleg csak pont, és nem pontok kerülnek a zsebbe a Wolverhampton ellen. A két csapat decemberi mérkőzése arról vált híressé, hogy Mick McCarthy a tartalékokkal állt csak ki, amiért a szövetség később meg is büntette a klubot. Most a kiesés szélén hasonlót feltehetően nem kockáztat majd meg az ír menedzser.

Premier League 29. forduló

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Tovább folytatódik a hármas csata a bajnoki címért, ráadásul a hétvégén a trió két tagja egymás ellen játszik. Vasárnap az Arsenal a Manchester Unitedet látja vendégül. Ez lesz az Ágyúsok nehéz sorozatának második állomása, hiszen az Aston Villa elleni hétközi döntetlen után, és a Chelsea elleni városi rangadó előtt jön ez a meccs. Hiányzók pedig lesznek bőven, igaz Vermaelen kiválása összehozhat egy elég pikánsnak ígérkező Campbell-Rooney párharcot. A jelenleg lépéselőnyben lévő vendégek már megnyertek egy rangadót, a városi rivális City-t legyőzve jutottak be a Ligakupa döntőjébe. Ahol az Aston Villa lesz az ellenfél. De addig is a birminghamiek megpróbálják elkerülni a tavalyi visszaesést, amikor február-márciusban egyszerűen nem tudtak meccset nyerni. Kezdésként utazhatnak a négy mérkőzését egymás után elvesztő Fulhamhez. Gera Zoltán csapatának gyengébb teljesítményében közre játszhat, hogy alapemberek (Konchesky, Pantsil, Dempsey és Zamora) is hiányoztak, igaz Zamora már újra egészséges.

Premier League 24. forduló

 

Ha az időjárás is úgy akarja, akkor teljes fordulóra kerülhet sor a hétvégén Angliában, sőt, a jövő héten néhány elmaradt mérkőzést is pótolhatnak. A kínálat tele van kicsi-nagy párharcokkal, de ezekben jócskán benne van a bukás lehetősége. A listavezető például a jól rajtoló, de a sérülések miatt kisebb formahanyatláson átmenő Sunderland-et fogadja. A hazaiak első bajnokijukat játszhatják az Afrika kupás kvartett nélkül. Steve Bruce együttesében pedig továbbra Fülöp Márton védhet, és ő is abban reménykedik, hogy nagyobb szerencséje lesz csapatának, mint legutóbb, amikor egy 96. percben kapott góllal maradt csak alul. Első ránézésre a címvédőre vár az egyik legkönnyebb meccs. Sőt, ha azt vesszük, hogy a két, idegenben nyeretlen Burnley és Hull látogat az Old Traffordra, azt is mondhatnánk, jó esélye van az előzésre Ferguson együttesének. Más kérdés, hogy idén már nem tűnik bevehetetlennek az „Álmok színháza”, többek között a Besiktas és a harmadosztályú Leeds is győzelemmel tért haza onnan.

Premier League 22. forduló

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

A rossz angliai időjárás következményeként hat mérkőzésről már biztosan le kell mondanunk a hétvégén. Elhalasztották a Hull-Chelsea, Burnley-Stoke, Sunderland-Bolton, Fulham-Portsmouth és Liverpool-Tottenham találkozókat. Míg a Wigan-Aston Villa összecsapás sorsa is eldőlt a délelőtti pálya-ellenőrzés során, ott sem lesz meccs. Tovább nehezítve a világbajnokság miatt amúgy is sűrű menetrend további kialakítását. Ezzel a Birmingham-Manchester United meccs vált rangadóvá. A hazaiak hetek óta nem találtak legyőzőre, Alex McLeisht ennek eredményeként december hónap legjobb managerének választották. A címvédő sokkoló vereséggel kezdte az új évet. Hazai pályán kapott ki a Leedstől, és esett ki az FA kupából. A bajnokságban viszont csak két pont a hátránya, így egy győzelemmel az élre állhat.

Premier League 21. forduló

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Angliában a rossz időjárás miatt mérkőzést nem kellett halasztani, pedig a nagyok közül többen igen nagy örömmel vették volna. A 18. fordulóra került sor az angol labdarúgó Premier League-ben. A várakozásnak csak néhány eredmény felelt meg, több meglepetés is született, ám leginkább egy menedzserváltás következtében marad emlékezetes ez a játéknap. A Manchester Citynél ugyanis eddig tartott a türelem. Bár a csapat sokáig csupán egyetlen vereséget szenvedett a bajnokságban, azt is vitatható körülmények között, a túlságosan sok döntetlen miatt a tulajdonosok megköszönték Mark Hughes-nak a munkát, valamint sok sikert kívántak neki… Valahol máshol.

Elcsúsztak

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Hétközben nem változott a különbség az üldöző és az üldözött között az angol bajnokságban. Mind a Chelsea, mind a Manchester United nyerni tudott. Most viszont idegenben küzdhetnek a pontokért. A Chelsea a továbbra is kieső helyen álló West Ham otthonába látogat, ahol legutóbb Kalou góljával nyerni tudott. Három visszatérő is lesz Carlo Ancelotti együttesében: Carvalho, Drogba és Joe Cole is játékra kész. Főleg utóbbi és Frank Lampard játéka lehet érdekes, mert ők nevelőegyesületük ellen léphetnek pályára. Nehezebb találkozó vár a címvédőre, hiszen a Fulham négy meccse veretlen, idegenben győzte le a Baselt és jutott tovább az Európa Ligában a legjobb 32 közé. És ki ne emlékezne a tavalyi Gera gólra, amely a londoniak győzelmét jelentette? Ráadásul a vendégeknél nem javul a helyzet, már ami a védelmet illeti, és lehet, hogy továbbra is Fletchernek kell majd jobboldali védőt játszania.

Premier League 17. forduló

 

Hírek - LABDARÚGÁS

A hétvégén elkezdődik a már megszokott nagy hajtás Angliában. Egy hét alatt három fordulót rendeznek, és még csak utána jön majd a karácsonyi meccsdömping. A most hétvégi kínálatból kiemelkedik az egyetlen vasárnapi mérkőzés: a Liverpool-Arsenal. Rafa Benitez abban bízik, hogy Fernando Torres visszatérése egyben egy új korszak kezdetét is hozza a Bajnokok Ligájából kieső, és a bajnokságban is csak hetedik csapatnál. A túloldalon az elsőszámú csatár, Van Persie továbbra is hiányzik, így könnyen elképzelhető, hogy a Stoke ellen közpcsatárt játszó, és gólt is szerző Arshavin megint ott kezd. A listavezetőre és elsőszámú üldözőjére is otthoni mérkőzés vár. A BL-ben az APOEL ellen döntetlent játszó, és így három tétmeccse nyeretlen Chelsea a sérültek miatt továbbta is aggasztó helyzetben lévő Evertont fogadja. David Moyes most a régóta maródiak mellett Yobora, és eltiltás miatt Cahillre sem számíthat. A hazaiaknál Essien nem játszhat egy hónapig, de nélküle is nagy meglepetés lenne az Everton pontszerzése.

Premier League 16. forduló

 

Hírek - LABDARÚGÁS

A múlt hét történéseit követően kezd kétcsapatossá válni a bajnoki címért folyó küzdelem. A Chelsea és a Manchester United meglépett a többiektől. Egy másik manchesteri együttes, a City állíthatja meg a kékeket, méghozzá hét döntetlen után. Mark Hughes csapata hét közben megverte az Arsenalt, míg a Chelsea alulmaradt a Blackburnnel szemben, így kiesett a Ligakupából. Igaz, a bajnokságban már 14 pont választja el a két együttest. Az Arsenal és a Stoke között nincs ekkora pontbeli különbség, de az előjelek nem csak ezért rosszak az Ágyúsok számára. Tavaly már egyszer meglepetésre alulmaradtak Tony Pulis csapatával szemben. Ráadásul a hétközi kupavereség után Arsene Wenger kezet sem fogott Mark Hughes-zal, és a sérültek száma is csak gyarapszik. Mindenesetre a Liverpool elleni rangadó előtt nagyon kell a három pont Londonban.

Premier League 15. forduló

 

Hírek - LABDARÚGÁS

A hétközi előrehozott bajnokik és Bajnokok Ligája találkozók után a 14. fordulóval folytatódik a Premier League. A mérkőzések közül kiemelkedik a vasárnapi londoni rangadó, az Arsenal-Chelsea. Arsene Wenger abban bízott, hogy az lesz a tét, csapata veszett pontok tekintetében jobban állhat győzelem esetén, mint riválisa. A Sunderland elleni vereség viszont ezt meghiúsította. Ráadásul a volt Chelsea-s William Gallas játéka is kérdéses, míg a túloldalon mai állás szerint a Wolves elleni kiütést kihagyók: Carvalho, Lampard, Ballack, Drogba mind visszatérhetnek. Mindeközben egy kicsit északabbra, Liverpoolban is városi derbire készülnek. Igaz, a tét és a hangulat is egészen más. A hétközi mérkőzések az Evertonnak a kiesés közelében maradást, a Liverpoolnak Bajnokok Ligája kiesést jelentettek. A hazaiak legutóbbi tíz meccsükből csak egyet nyertek, és még mindig öt alapember sérült, a vendégeknél az öltözőben nincs egység. Régen fordult elő, hogy ilyen negatív alaphagulattal kerüljön sor kettejük csatájára.

Premier League 14. forduló

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

A világbajnoki pótselejtezők után újra a bajnokságoké lesz a főszerep a hétvégén. Angliában a sérülések fordulója következik, hiszen szinte nincs is olyan bajnokesélyes amely, ne egy, vagy két sztárja nélkül lenne kénytelen kiállni. Kezdjük a listavezető Chelsea-vel, amely talán a legrosszabbul járt a mögöttünk hagyott két hétben. A két szélső védőn Bosingwán és Ashley Cole-on kívül két „alappillér” Lampard és Drogba is kidőlt, bár utóbbi játékára azért még van egy kis esély a Wolverhampton ellen. Jó esély tehát a vendég újonc előtt, hogy egy Wigan-hez hasonló bravúrt véghezvigyen. A második Arsenal Robin Van Persie nélkül kell, hogy játsszon az elkövetkező másfél hónapban, mert a csatár részleges bokaszalag-szakadást szenvedett az Olaszország elleni barátságos mérkőzésen. A Sunderland otthonában pedig nem számíthat könnyű mérkőzésre, noha a hazaiaknál hiányzik majd Craig Gordon, de ez korántsem jelent gyengülést, hiszen így Fülöp Márton védheti majd a hazaiak kapuját.

 

Premier League 13. forduló

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Közelítünk a bajnokság harmadához, és a végkimenetel szemponjából nagyon fontos rangadó: a Chelsea-Manchester United következik. A hétközi Bajnokok Ligája döntetlenekkel, és továbbjutással felvértezett csapatok közül a vörös ördögök lesznek tartalékosabbak. A hiányzók elsősorban a védelmet sújtják, akár az is elképzelhető, hogy csakúgy, mint egy hete a Blackburn ellen a Vidic, Ferdinand duó egyike sem léphet pályára. Emellett Gary Neville, Berbatov és Giggs játéka is kérdéses. Rooney viszont újdonsült apaként növelheti góljai számát. A góllövőlistán előtte álló Drogba duplázott az Atletico ellen, és már a Mourinho-időszakot idéző formába lendült. Az egyetlen számottevő hiányzó pedig Bosingwa lesz, akire lehet, hogy műtét, és ezáltal nagyobb kihagyás vár. Az otthon hibátlan Chelsea egy újabb győzelemmel öt pontra növelheti előnyét riválisaival szemben.

Premier League 12. forduló

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

23 év. Ennyi ideje vette át Sir Alex Ferguson a Manchester Unitedet. Ha valami sikertörténet, az övé biztosan. 23 évvel ezelőtt a Manchester United együttese csupán a 19. helyen állt az akkor még 22 csapatos bajnokságban. Mindez elég volt ahhoz, hogy a vezetők megköszönjék Ron Atkinson munkáját, és az akkoriban rekordösszegnek számító 100 ezer font végkielégítés ellenében elküldje. Ekkor kapta meg a kispadot Alex Ferguson, aki korábban az Aberdeennel számos nagy sikert ért el (Kupagyőztesek Európa Kupája győzelem, három skót bajnoki cím). Az első évben sikerült bent tartania az együttest, de egészen 1990-ig váratott magára az első trófea. Jellemző, hogy az első meccsén a kezdőcsapatban pályára lépők közül már csak Mike Duxburry és Clayton Backmore maradt addigra, tehát egy teljesen új együttest épített. A semmiből rakott össze egy fiatalokból álló gárdát, amely utána sorra nyerte magát, a KEK-sikertől kezdve az angol bajnoki címeken keresztül, FA-kupa és Ligakupa elsőségen át, egészen a ’99-es BL-győzelemig. Az Arsenal és a Chelsea térnyerését követően az elmúlt három szezonban újra a legjobb volt a Szigetországban, egyszer pedig egész Európában.

23 év

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Meghatározó hétvége következik az angol labdarúgó bajnokság élvonalában. Az élen álló Chelsea, Manchester United kettős ugyanis könnyen megléphet az őket üldöző riválisoktól. A listavezető Chelsea-re azért nem vár könnyű találkozó, bárhonnan nézzük is. Noha a Bolton súlyos vereséget szenvedett a Ligakupa hétközi fordulójában, az elmúlt hetekben jól teljesített, volt egy négymeccses veretlenségi sorozata, legutóbb az Evertont is legyőzte, a Liverpoolt és a Man Utd-t is megszorongatta már. A vendégek ráadásul legutóbbi két idegenbeli mérkőzésükön nem tudtak pontot szerezni, kikaptak az Aston Villától és a Wigantől is. A címvédő viszont otthon szerepelhet, a H1N1 vírustól is megtizedelt Blackburn ellen. Sam Allerdyce maga is rosszul érezte magát hétközben, míg Dunn és Samba ki is hagyta a legutóbbi mérkőzéseket. Ráadásul idegenben a „nagyok” ellen katasztrofálisan játszanak, az Arsenal és Chelsea ellen 11 gólt kaptak. Sir Alex Ferguson sem lehetett büszke csapata Liverpool elleni teljesítményére, de ismerve a menedzser karizmáját, egymás után kétszer ez nem valószínű, hogy előfordul.

Premier League 11. forduló

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

A hétvége labdarúgó-kínálatából a Liverpool-Manchester United mérkőzés emelkedik ki. Tavaly - emlékezetes módon - a vörösök kétszer is legyőzték a későbbi bajnokot, ráadásul idegenben 4-1-re. De most azért mások az esélyek. Először is könnyen elképzelhető, hogy megint a Gerrard, Torres duó nélkül kell Rafa Beniteznek kiállítania a kezdő 11-et, márpedig nélkülük a Sunderland és a Lyon is jobbnak bizonyult. Másodszor a Liverpool sotozatban már négy tétmérkőzést vesztett a rangadó előtt, sőt, a bajnokságban is ugyanennyiszer kapott ki, noha tavaly a teljes szezon során csak kétszer. Ezzel szemben a United vezeti a tabellát, és tavalyi jó szokásához hűen, most is minimális különbéggel hozza mérkőzéseit. Legutóbb a bajnokságban a Bolton, a Bajnokok Ligájában a CSZKA ellen nyert 2-1-re, illetve 1-0-ra.

Premier League 10. forduló

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

A Manchester United és az Arsenal kihasználta a másik két nagy vereségét. A listavezető Chelsea mérkőzésével vett új lendületet a Premier League az októberi világbajnoki selejtezőket követően. Carlo Ancelotti tanítványai az eddigi 8 bajnokijukból hetet megnyertek, csupán a Wigan vendégeként szenvedtek vereséget, ezúttal pedig abban bíztak, hogy az Aston Villa otthonában nem követik el ugyanezt a hibát. Ráadásul a londoniak azzal a tudattal léptek pályára, hogy egy győzelem azt jelentené, legalább pár óra erejéig öt ponttal vezetnék a tabellát. Minden úgy is kezdődött, ahogy azt a vendégek tervezték, hiszen Didier Drogba távoli lövését alaposan elnézte Brad Friedel, így már vezetett is a fővárosi együttes. A játéknapot megelőzően e két alakulat büszkélkedhetett a legjobb védelemmel, itt azonban nemcsak a hazaiak, de a vendégek hátsó alakzata is hibázott. Két szögletből fordított a Villa, és azok után, hogy a szezont megelőző utolsó negyvenkét, a „négy nagy” ellen lejátszott meccséből csupán kettőt nyert, idén a Liverpool után már a Chelsea skalpját is begyűjtötte.

PL: 9. forduló

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Vajon hétfőn mekkora félelemmel mehet iskolába az a liverpooli kissrác, aki szombaton teaidőben még rendkívül vagánynak érezte magát? Pedig ez is egy szokásos idegenbeli meccsnek indult. A „vörösök” híve boldog lehetett, elutazott kedvenc csapatával Észak-Keletre bízva abban, hogy kedvencei végre nyerni tudnak, hiszen a világbajnoki selejtezőket megelőző időszakot két vereséggel zárták (előbb a Bajnokok Ligájában a Fiorentina, majd a bajnokságban a Chelsea győzte le őket 2-0-ra). Mindez nem tűnt teljesen biztosnak, hiszen a Steve Bruce vezette, nyáron alaposan megerősödő Sunderland a Manchester United dolgát még vendégként is komolyan megnehezítette.

Kínos

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Bár a Manchester United és a Tottenham pontvesztésére sem sokan számítottak, inkább a döntetlenek száma okozott meglepetést az angol labdarúgó Premier League 8. fordulójában. Igencsak sok érdekességgel szolgált a világbajnoki selejtezőket megelőző utolsó játéknap Angliában. A forduló rangadója egyértelműen a Chelsea-Liverpool mérkőzés volt, de ünnepelték Arsène Wengert, gólt szerzett Gera Zoltán, és már a Portsmouth-nak is van pontja. Kezdjük a leginkább várt mérkőzéssel, hiszen a Chelsea-Liverpool összecsapás bármennyire is a szezon elején került megrendezésre, nagy hatással lehet a bajnoki címért folyó versenyre.

Meglepő döntetlenek

 

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

A múlt heti rangadókkal teli forduló után, most csak egy jut az angol focit kedvelőknek: méghozzá egy londoni. A Fulham azt az Arsenalt fogadja, amely két manchesteri vereség után tudott győzni a Wigan ellen, de még így is csak hetedik. A Fulham tavaly végzett ezen a helyen, de már látszik, hogy a kettős terhelés nem sok jót ígér a közeljövőben, igaz a hétközi Manchester City elleni Ligakupa vereség után legalább egy sorozattal kevesebbel kell számolni. Az azon a meccsen gólt szerző Gera Zoltán augusztus vége óta nem játszott bajnokin, talán ez a gól majd segít a csapatba kerülni. Egy másik bukdácsoló bajnokjelölt, a Liverpool is magyarral kerülhet szembe, a Hull Cityt fogadja, ahol Halmosi Péter idén még nem szállhatott be bajnokin.

Premier League 7. forduló

 

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

A Manchester City háromszor, a West Ham kétszer egyenlített, mégis pont nélkül maradt mindkét együttes az angol labdarúgó Premier League 6. fordulójában. Bőven volt miért izgulnivalójuk az angol labdarúgó bajnokság szerelmeseinek, hiszen a Premier League 6. fordulójában egy manchesteri és egy londoni rangadót is rendeztek. Előbbin az elmúlt évekkel ellentétben nehéz volt megmondani előre, ki számít esélyesebbnek. Persze az ilyen derbiken mindegy, hol állnak, milyen formában vannak a csapatok, így is, úgy is feszült mindenki. Itt is az volt, hiszen a bajnoki címvédő United idén tényleg komolyan kell vegye az első négy meccsét kivétel nélkül megnyerő Cityt.

Szívük szakadt

 

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

A hétvégi mérkőzések közül kiemelkedik a manchesteri városi rangadó, és nem csak azért, mert az utóbbi időben a „kistestvér” City rendre borsot tudott törni a United orra alá, hanem azért is, mert mindkét csapat kiváló formában van, rangadókat nyertek az Arsenal ellen. Jó kérdés, hogy mi lesz az együtteseket eddig a vállukon cipelő csatárokkal. Emmanuel Adebayor ugyanis hárommeccses eltiltást kapott Van Persie megtaposásáért, tehát nem játszhat, Wayne Rooney pedig nagyon zokon vette, hogy lecserélték a Besiktas ellen, aminek még lehet következménye. Márpedig így lehet, hogy kilenc gól fog hiányozni a mérkőzésen.

Premier League 6. forduló

 

 

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Az ötödik fordulót követően még két csapat rendelkezik 100%-os mérleggel az angol labdarúgó Premier League-ben. Nagyjából a várakozásoknak megfelelően alakul minden. Ha nem egész öt forduló után (hiszen nyolc csapat még csak négy meccsen van túl) megnézzük a tabellát, már az látszik, amit előzetesen várni lehetett: azok az együttesek vannak elől, melyeket oda vártunk. A kivétel, amely állítólag erősíti a szabályt az Everton, amely utolsó előtti, és csupán három pontot gyűjtött eddig.

PL: Fogynak a hibátlanok

 

 

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Két hét szünet után folytatódik a küzdelem a Premier League-ben, méghozzá olyan mérkőzésekkel, mint a Tottenham – Man Utd vagy a Man City – Arsenal. Előbbi a két ex-Arsenalos: Kolo Toure és Emmanuel Adebayor játéka miatt lehet pikáns, még akkor is, ha sérülés miatt a hazaiaknál két másik sztár, Robinho és Tevez valószínűleg nem játszhat. Igaz, a vendégeknél is akadnak gondok, Fabregas mellett a nagy meccsek specialistája, Arshavin játéka is kérdéses.A Tottenham tavaly ilyenkor története egyik leggyengébb rajtját produkálva volt sereghajtó, most pedig százszázalékos teljesítménnyel áll a tabella élén a Chelsea-vel, pedig már egy rangadón is túl van, a Liverpoolt győzte le.

Premier League, 5. forduló

 

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Túl vagyunk négy fordulón, lezárult az átigazolási időszak. Lassan eljön az ideje, hogy reálisan lehessen esélyt latolgatni az élmezőny esetében. Hárman maradtak 100%-osak az angol bajnokságban: a Tottenham és a Chelsea négy, míg a Manchester City három mérkőzést vívott eddig ebben az idényben, és valamennyit megnyerte. Utóbbi költötte a legtöbb pénzt a nyáron erősítésekre, és az eddigi hibátlan rajt elismerésre méltó, még akkor is, ha sem a Blackburn, sem a Wolverhampton, sem a Portsmouth nem tartozik a világverő alakulatok közé.

PL: Az első szakasz vége

 

 

 

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Az angol bajnokságban még négy csapat áll százszázalékos mutatóval, és közülük háromnak jó esélye van arra, hogy még két hétig hibátlan legyen. Kezdjük a londoniakkal: a Tottenham egy sikerrel megvívott Liga kupa találkozó után az újonc Birminghamet fogadja. Az eddig három győzelemmel (Liverpool, Hull, West Ham) álló gárda számára papíron az eddigi legkönnyebb ellenfél következik. Gondot csak az okozhat, hogy Gomes kapus nem játszhat, így Cudicini áll majd a kapu előtt, és arra sem árt figyelni, hogy a vendégek védekezése cseppet sem romlott a sok sérült, és nívósabb ellenfelek ellenére sem tavaly óta. Eleddig csak a címvédő Manchester United tudta bevenni Paul Hart kapuját.

Hibátlanok

 

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Az angol labdarúgó Premier League harmadik fordulójában is akadt meglepetés. „Az erőviszonyokról reálisan csupán a tizedik fordulót követően nyilatkozhatunk.”- fogalmazott Arsene Wenger, csapata Portsmouth elleni mérkőzését megelőzően. A francia továbbra is tagadja, hogy az Arsenalnak bajnoki ambíciói lennének, pedig a kezdés igencsak mesésen sikeredett. Egy héttel ezelőtt az Everton otthonában nyertek 6-1-re, a hétközi glasgow-i sikert követően ezúttal hazai pályán is bemutatkoztak a nyáron Adebayortól és Tourétól is megváló „ágyúsok”.

Beragadt a Liverpool!

 

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Még csak másfél forduló telt el az angol bajnokságból, de már láthattuk kilátástalanul focizni, és veszíteni a Manchester Unitedet, Liverpoolt, Evertont és AstonVillát is. Ha most kellene a legjobb négy kilétére voksolni, akkor minden bizonnyal jelentősen nőne a Chelsea-t, Arsenalt, Manchester Cityt és Tottenhamet favorizálók köre. De korai még az értékítélet, Arsene Wenger is egy maratonhoz hasonlította a bajnoki évadot, hát lássuk a végső cél tizenharmadánál mi változhat.

Korai csalódások

 

 

 

 

 

 

Megkezdődött az angol labdarúgó bajnokság, a Premier League 2009-2010-es idénye. Ha ilyen fordulóink lesznek, idén sem fogunk unatkozni. Sok volt az a nyolcvanhárom nap. Ennyit kellett várniuk az angol labdarúgás szerelmeseinek, hogy ismét angol élvonalbeli mérkőzést láthassanak. Megérte, hiszen a szigetországiak azt hozták, amit vártunk tőlük, ami a hajtást, az iramot, az izgalmakat illeti. Ami az eredményeket? No, ott azért már nem feltétlenül.

Hibátlan londoniak

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

83 napot vártunk arra, hogy találkozzunk hármójukkal: a Manchester Cityvel, Tottenhammel és az Aston Villával. Ők lehetnek az előttünk álló angol bajnoki idény betyárai, akik mindent megtesznek majd, hogy az évek óta hatalmon lévők (Manchester United, Liverpool, Chelsea, Arsenal), a fennálló rendszer ellen tegyenek. A londoniaknak rögtön vasárnap komoly lehetőségük nyílhat erre, hiszen a Tottenham a Liverpoolt fogadja. Az ex-vörös Peter Crouch-csal megerősödött hazaiak tavaly is győztek otthon, ráadásul a többi nagy ellen is jól szerepeltek, és alig kaptak gólt (leszámítva az Old Trafford-i ötöst). Ez a meccs még túl korán jön Albero Aquilaninak, így feltehetően majd Lucas pótolja a Realhoz távozott Xabit.

 

Betyárok

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Augusztus 15-én rajtol a világ legerősebb labdarúgó-bajnoksága, a Premier Leauge. Amikor kitalálták, hogy ilyen lesz, talán maguk a döntéshozók sem gondolták volna, hogy ekkora siker lesz. 1992-ben keresztelték át a legmagasabb osztályt Angliában, azóta a Premier League a világ egyik legismertebb márkája lett. Egy újabb szezon következik, amely során biztosan láthatunk felejthetetlen dolgokat, ahogy tavaly a Liverpool és az Arsenal csatáját, vagy éppen a Newcastle szenvedését.

Kezdődik!

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Az angol válogatott egykori szövetségi kapitánya 76 esztendős korában, hosszú betegség után veszítette életét. Sir Bobby Robson az angol labdarúgás történetének egyik legnagyobb alakja. Ötödik alkalommal találtak a szervezetében rákos elváltozást, és ezúttal már nem bírta harcot. Játékosként megfordult a Fulhamben és a West Bromban, később a londoniakon kívül olyan csapatok menedzsere volt, mint az Ipswich, a PSV, a Sporting, a Porto, a Barcelona, végül gyerekkori kedvenc együttesét, a Newcastle Unitedet is irányította.

Elhunyt Sir Bobby Robson

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Kocsmai kalandok, avagy a részegség tízes skálája.Mindannyian jártunk már úgy, hogy egy jól sikerült buli után másnap a haverokkal hosszasan egyeztetve sikerül összerakni a történéseket, az eseményeket – legyen az iszogatás, utazás, tánc, csajozás vagy éppen verekedés.Mint Steven Gerrard esetében. A különbség csak annyi, hogy az ő elhajlásának részleteiről az egész világ értesül. Pénteken a liverpooli Királyi Bíróság felmentette a garázdaság vádja alól Stevie-t, aki azért igen mókás részletekkel is szolgált a tavaly decemberi incidens kapcsán.

Kocsmai kalandok

 

 

 

Hírek - LABDARÚGÁS

Az angol labdarúgó szövetségben elkészítették a Premier League 2009-2010-es szezonjának sorsolását. A tavalyihoz képest feszítettebb ütem vár a csapatokra, mivel a jövő nyári világbajnokság miatt az idény két héttel korábban, már május elején zárul. Az első fordulót augusztus 15-én rendezik, a címvédő és sorozatban negyedik elsőségéért immár Cristiano Ronaldo nélkül harcba szálló Manchester United hazai pályán kezd az egy év után visszakerülő Birmingham City ellen.

Premier League sorsolás

Eurosport - HB
Szóljon hozzá

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

Korábbi cikkek - Labdarúgás

Megérdemelték - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Megérdemelték

Spanyolország Európa után a világ legjobbja lett, mivel legyőzte Hollandiát a dél-afrikai torna döntőjében.

BUNDESLIGA - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - BUNDESLIGA

BUNDESLIGA 2009-2010

Bundesliga az Eurosport2-n - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - KÖZVETÍTÉS

KÖZVETÍTÉS

Foci vb – érdekességek VII - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Foci vb – érdekességek VIII.

A labdarúgó világbajnokság negyeddöntői után még három európai és egy dél-amerikai csapat van versenyben a vb-címért.

Foci vb – érdekességek VII - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Foci vb – érdekességek VII.

A Dél-Afrikában zajló labdarúgó világbajnokság nyolcad döntői után már csupán nyolc együttes van versenyben a vb-címért.

Tradíció - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Tradíció

Anglia többek között arról híres, hogy igyekszik megőrizni a hagyományait. Ez általában dicséretes.

Tizenhatan - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Tizenhatan

A mezőny felének véget ért a világbajnokság. Már csak tizenhat csapat reménykedhet abban, hogy pályára lép a döntőben.

Foci vb – érdekességek VI. - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Foci vb – érdekességek VI.

A Dél-Afrikában zajló labdarúgó világbajnokság harmadik csoportköre után kialakult a legjobb tizenhat csapat mezőnye.

Ledöntött szobor - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Ledöntött szobor

A világbajnoki címvédő Olaszország sem jutott be a legjobb 16 közé.

A világ rendje - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - A világ rendje

Már a legjobb 16 között összecsap egymással Németország és Anglia a világbajnokságon