Labdarúgás
23/04/2010 - 23:59Premier League 36. forduló

Folytatódik a most már kétszereplős bajnoki harc.
Három fordulóval a vége előtt a Chelsea a Stoke-ot fogadja, és próbálja megtartani egypontos előnyét. A védelemben viszont Carvalho után az előző körben piros lapot kapó Terry sem bevethető, így nem vár könnyű mérkőzés a listavezetőre. Hát még, ha a nyögvenyelős Bolton elleni győzelemre gondolunk.

A Manchester United mindeközben az elmúlt hét „sztárcsapata”, az Arsenalt és a Chelsea-t is legyőző Tottenham ellen játszik. A vendégeknek alighanem nem ez, hanem a jövő hét közepi, másik manchesteri fellépésük dönt majd a Bajnokok Ligája szereplésükről. Mindenesetre, ha olyan meccset játszanak, mint tavaly, akkor sokáig fogunk még beszélni róla. Akkor a félidőben kettővel ment a Spurs, a vége mégis 5-2 lett az Unitednek.
Az Arsenalnak elég volt tíz perc kihagyás, hogy a Wigan ellen kikapjon, és kiszálljon a bajnoki versenyfutásból. Most négy volt ágyússal a keretében érkezik a Manchester City az Emiratesbe. Mind Vieira, mind Adebayor, Toure és Sylvinho is a BL-ért küzd, ami „alap” volt a londoni évek alatt. A City hátránya két pont a Tottenhammel szemben, és nem biztos, hogy még egy botlás belefér.
Az Aston Villánál pedig biztos, hogy nem. Minden meccsét nyernie kell a birminghamieknek, ahogy nyerték is az előző kettőt. Otthon a Birmingam City ellen esélyes is, ha nem lenne városi derbyről szó, amely ilyeténképpen teljesen kiszámíthatatlan.
A Liverpool kimondva - kimondatlanul az Európa Ligában akar vigasztalódni, noha matematikailag még mindig van esélye a BL-re. Ez pedig akár jól is jöhet a Burnley-nek, hiszen az újoncnak mindenképpen bravúrok kellenek ahhoz, hogy maradjon még esélye a végén.
Szintén EL elődöntős lesz a másik liverpooli csapat, az Everton ellenfele. A Fulham is már jövő csütörtökre, és a történelmi tettre, a Hamburg kiverésére koncentrál. Márpedig az is előfordulhat, hogy egy győzelemmel az Everton még közelebb kerül a városi riválishoz, és akár öt év után újra megelőzheti a végelszámolásnál.

A Blackburnnek is megvan a maga célja, méghozzá a tabella első felében végezni. Ehhez a kieséstől még veszélyeztetett Wolves ellen kell pontokat szereznie. A két fő riválisa, a Stoke és a Fulham ugyanis nehezebb ellenfelekkel találkozik.
A kiesés elkerüléséért a Hullnak a Sunderland-et kell két vállra fektetnie. Ha nem sikerül, akkor Bullardék alighanem készülhetnek a Championshipre. Ugyanis a West Ham a már szinte megmenekült Wigant fogadja, és nagy valószínűséggel pontot is szerez majd. És hogy ez a már biztos kieső Portsmouthnak is sikerül e a Bolton otthonában, kiderül a hétvégén.
A forduló párosítása:
Szombat:
Man Utd – Tottenham, Eurosport2, 13:45
Bolton – Portsmouth
Hull – Sunderland
West Ham – Wigan, Eurosport2, 16:00
Wolves – Blackburn
Arsenal – Man City
Vasárnap:
Aston Villa – Birmingham, Eurosport2, 13:00
Burnley – Liverpool
Everton – Fulham, Eurosport2, 16:00
Chelsea – Stoke, Eurosport2, 17:00










