Labdarúgás
05/07/2010 - 15:33 - Updated 05/07/2010 - 16:11Foci vb – érdekességek VIII.

A labdarúgó világbajnokság negyeddöntői után még három európai és egy dél-amerikai csapat van versenyben a vb-címért.

Az uruguayi válogatott eddig eredményesen menetel a világbajnokságon, Oscar Tabarez tanítványai ugyanis negyven éve nem látott magasságban, immáron az elődöntőben vannak a tornán. A finálé felé vezető úton nagy szerep hárult az eddig három gólt szerző (és Ghána ellen egy roppant fontos kezezést is bemutató) Luis Suarez-re, valamint a szintén három találatnál járó Diego Forlán-ra. Utóbbi játékos úgy tűnik, hogy kifejezetten afrikai specialistának számít, hiszen a csoportmeccseken Dél-Afrikának lőtt két gólja mellé Ghána ellen szabadrúgásból talált be. Ráadásul Forlán pályafutásának negyedik világbajnoki gólja (2002-Szenegál ellen) is egy afrikai csapat ellenében született. Uruguayi szemmel nézve nagy kár, hogy az elődöntőben Suarez eltiltása miatt nem játszhat, Forlán újabb gólja pedig „valószínűtlen”, lévén most európai ellenfél vár majd a celestére.

A nyolcad döntők után még a Barcelona és a Bayern München vezette a klubok góllövő listáját hét-hét góllal, ez a lista azonban alaposan bővült a négy negyeddöntő mérkőzés után. A rangsorban ugyanis felzárkózott az olasz bajnok és BL-győztes Inter csapata is. Mivel a ghánai Muntari és a holland Wesley Sneijder kétszer is (Felipe Melo öngólját a FIFA honlapján is már neki adják) betalált, így az Internazionale csapata is nyolc (Sneijder-4, Muntari-1, Maicon-1, Eto’o-1) góllal áll már klubok a gól versenyében. Csakúgy, mint az immáron ötgólos David Villa miatt szintén nyolcgólos Barcelona (itt most tekintsünk el attól a ténytől, hogy Yaya Touré időközben a Manchester Cityhez igazolt, mostani vb-gólját még Barcelona játékosként lőtte). A klubrangsort viszont az argentinok elleni Miroslav Klose dupla és a Thomas Müller fejesgól után a német Bayern München vezeti tíz találattal.

Maradjunk is a német csapatnál, hiszen a bajnok Bayern Münchenben idén kifejezetten gyenge szezont teljesítő Miroslav Klose valósággal szárnyal Dél-Afrikában. A szerbek ellen kiállított, így a Ghána elleni utolsó csoportmeccset kihagyó támadó ugyanis karrierje 100. válogatott mérkőzésén Argentína ellen kétszer is betalált (így már 52 gólja van válogatott színekben !). Amellett, hogy Klose lett a német labdarúgás történetének mindössze a hatodik olyan játékosa, aki eljut száz válogatott meccsig, immáron 14 gólt jegyez a vb-ket tekintve. Ezzel pedig beérte a „nemzet bombázójának” számító Gerd Müllert az örökrangsorban és a dél-afrikai torna hátralévő két meccsén elég lenne számára egyetlen gól is ahhoz, hogy beérje az örökrangsort 15 góllal vezető brazil Ronaldót is. Klose egyébként már most eggyel több gólt lőtt a vb-n, mint az egész elmúlt Bundesliga szezonban Németországban…

A góllövő listát jelenleg öt góllal vezető spanyol David Villa is közeledik különböző rekordokhoz. A Paraguay elleni találkozón pályafutása 63. válogatott meccsét teljesítő csatár ugyanis immáron 43 (!) gólnál jár a spanyol csapatban, amivel csupán egy gólnyi távolságra került az 1996 és 2006 közötti 102 válogatott meccse során összesen 44 gólt szerző spanyol rekordertől, Raultól. Az utolsó négy dél-afrikai meccsén rendre betaláló Villának még két alkalma lesz a gólszerzésre, hiszen az elődöntőbe bejutott minden csapatra még ennyi találkozó vár a vb-n. A világbajnokságok történetében ő lehetne az első spanyol játékos, aki megszerzi a gólkirályi címet.
Az elődöntőbe jutott csapatok közül még két olyan együttes szerepel a mezőnyben, amely a csoportmeccseken vereséget is szenvedett. A német (Szerbia ellen 0-1) és a spanyol (Svájc ellen szintén 0-1) válogatott akár úgy lehet tehát világbajnok, hogy nem maradt veretlen a torna során. Hasonlóra utoljára az 1978-as világbajnokságon volt példa, ahol a később hazai pályán világbajnoki címet ünneplő argentin nemzeti csapat a csoportkörben (milyen érdekes, hogy szintén 1-0-ra) kikapott az olasz csapattól.

A brazil csapat vereségével egy babona is megszakadt a selecao-nál, hiszen korában a csapat egyszer sem kapott ki, amikor Robinho gólt szerzett nemzeti mezben. Most azonban az előző szezonban a brazil Santosban kölcsönjátékosként szereplő játékos 25. válogatottbeli góljánál csapata mégis kikapott (Hollandia 1-2), így nem lesz lehetősége megszerezni a brazilok hatodik világbajnoki címét.

A Paraguay-Spanyolország találkozó döbbenetes végjátékot hozott a második félidőben, ahol néhány percen belül két tizenegyes is kimarat. Előbb paraguayi részről Cardozo, majd pedig (az újrarúgatott) második tizenegyesnél a spanyoloktól Xabi Alonso sem tudott betalálni. A labdarúgó világbajnokságok történetében elég messzire kell visszamennünk hasonló eseményig, utoljára az 1930-as vb-n lejátszott Argentína-Mexikó (6-3) találkozón fordult elő ugyanis az, hogy a rendes játékidőben két tizenegyes is kimaradjon.
A nagy reményekkel a vb-re érkező argentin labdarúgó válogatott 4-0-s megsemmisítő vereséget szenvedett el Németországtól. Az 1958-as világbajnokságon a csehektől elszenvedett 6-1-es vereség után ez a nemzet történetének második legsúlyosabb vb-veresége, amely alighanem a „fokvárosi csapás” néven vonul majd be az argentin labdarúgás történetébe. A túloldalon viszont joggal örülhettek Joachim Löw tanítványai, hiszen a német csapat immáron harmadszor szerzett négy gólt egy tornán belül (csupa „A”-betűs válogatott, Ausztrália, Anglia és Argentína volt a szenvedő fél), amelyre utoljára az 1970-es vb-n szereplő legendás brazil válogatott volt képes.

Pár nappal ezelőtt még azt az eshetőséget taglaltuk cikkünkben, hogy akár négy dél-amerikai válogatott is alkothatja az elődöntő mezőnyét, a brazilok és az argentinok némiképp meglepő, valamint a paraguayi válogatott papírforma kiesése után azonban Uruguay révén csupán egyetlen képviselője van a legjobb négy között az eddig parádésan szereplő Dél-Amerikának. És mi lett volna, ha a 122. percben Asamoah Gyan egy picivel jobban koncentrál….










