*formula 2
02/11/2009 - 20:57Soucek diadal Barcelonában
Andy Soucek két győzelemmel fejezte be a 2009-es Formula 2-es sorozatot. Az FK Automotive csapat versenyzője már az előző futamon, Imolában bebiztosította a bajnoki címét, így számára már csak az erkölcsi siker volt a tét.
A 24 éves spanyol hibátlan teljesítményt nyújtott a barcelonai futamokon. A rajtelsőséget ugyan nem ő, hanem a kanadai Robert Wickens szerezte meg, de versenyben Soucek legyőzhetetlen volt.
Uralta a mezőnyt, ahogy az idénynyitó valenciai versenyt leszámítva, egész évben is. 7 győzelmet szerzett, ő az egyetlen, aki 100 pont fölé került – az idén feltámasztott F2-es bajnokságnak ő volt a legkiemelkedőbb sofőrje. Azt persze még nem tudjuk, hogy képes lesz-e a nagy elődök, Clay Regazzoni, Jackie Ickx, Ronnie Peterson, Jean-Pierre Jarier, stb. (mindannyian potenciális Forma-1-es világbajnokjelöltek voltak) nyomdokaiba lépni, de a dolog nem lehetetlen.

Soucek ugyanis a győztes jogán tesztelési lehetőséghez jut a Williams Forma-1-es csapatánál. Tudom, hogy F-1-es tesztelőkből lassan már Dunát lehet rekeszteni, de hadd emlékeztessek arra, hogy a friss Forma-1-es világbajnok, Jenson Button is éppen egy ilyen tesztelésen hívta föl magára a figyelmet.
Ami pedig a többi tehetséget illeti: Robert Wickens megszerezte a bajnoki második, az orosz Mihail Alesin pedig a harmadik helyet. Soucek mellett ők is megkapják az FIA szuperlicencét, így elméletileg akár Forma-1-es autót is vezethetnek. De ne szaladjunk ennyire előre, az élet majd úgyis eldönti, kinek-mit ad. Az F-2-es mezőny legközelebb egy hónap múlva találkozik, egy kétnapos valenciai, majd egy portimaói tesztelésen. Ezzel már a 2010-es évadra készülnek a csapatok, versenyzők.
Ami az idei évet illeti, a Williams (kasztni) és az Audi (motor) hathatós közreműködésével felélesztett sorozat beváltotta a hozzá fűzött reményeket. 8 helyszínen, 16 futamon keresztül komoly, izgalmas versenyek zajlottak a bajnoki pontokért.

Kár, hogy egy tragédia, Henry Surtees halálos versenybalesete beárnyékolta a küzdelmeket. Az egykori Forma-1-es világbajnok, John Surtees fia tehetséges, de rendkívül balszerencsés versenyző volt.
Az ő halála mutatja, hogy az autóversenyzés még mindig nagyon veszélyes sport. Az eset intő jel kell, hogy legyen, versenytársai előtt.
A Forma-2-es bajnokság 25 év után éledt újjá. A végeredmény egyszerre szép-és keserű. Remélem, jövőre már csak a szépség marad.



