Kézilabda
11/03/2010 - 14:37Kötelező a nyolcba jutás!

Az MKB Veszprém a vasárnap Szegeden súlyos vereséget szenvedő Constantával találkozik.
Véget ért az első alkalommal 10 fordulós csoportkör a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A két magyar induló közül az MKB Veszprém csoportelsőként került be a legjobb 16 közé, míg a Pick Szeged csoportjában az ötödik helyen végzett, így számára véget ért az idei európai kupaszezon.

Már a sorsolásnál lehetett sejteni, hogy nem lesz könnyű dolga a szegedi csapatnak, hiszen három nagyon jó, és egy nagyjából hasonló erősségű csapat mellett egyre lehetett csak azt mondani, hogy egyértelműen gyengébb a Picknél. Végül azonban pont a hatodik, a PAOK Szaloniki okozta a Szeged kiesését – legalábbis részben. A magyar csapat ugyanis vereséget szenvedett Szalonikiben a februári első, összességében pedig a hetedik fordulóban, majd mivel a Constanta döntetlent játszott Valladolidban, és simán verte a PAOK-ot, az utolsó kör előtt már biztos volt, hogy megelőzi a magyar csapatot. Így aztán hiába nyert nagyon simán az utolsó fordulóban a Szeged a román csapat ellen, mégis a Constanta jutott be a legjobb 16 közé.
Ha összehasonlítjuk a két csapat szerzett pontjait, egyértelműen megmondható a különbség: a PAOK kétszeri legyőzése mellett az okozza a végül három pontos differenciát, hogy a Constanta hazai pályán nem csak egy bravúrpontot szerzett, hanem kettőt. Amíg a Szeged az első körben döntetlent játszott a Chehovskie Medvedivel, addig a Constanta a második fordulóban legyőzte a végül csoportelső Montpellier-t.
A Szeged tehát búcsúzott, de ha Dragan Djukics keze alatt a csapat fejlődni fog, és szerződtetnek egy első számú kapust (mert jelenleg még sem Marjanac, sem Liszkai nem tartozik az európai élmezőnybe), akkor újabb eredményes évekre van kilátás a Tisza partján.
Az A csoportot egyébként simán nyerte végül a Montpellier, a constantai vereség után egyetlen pontot elveszítve, az utolsó körben a Valladolid ellen, már mindkét csapatnak tét nélküli mérkőzésen. A Chehovskie Medvedi lett a második, három pontos hátránnyal, és a Valladolid a harmadik.

Az MKB Veszprém számára a tavaszi fordulók során nem az volt a kérdés, hogy meglesz-e a továbbjutás, hanem az, hogy a nagyon fontos csoportelsőség a magyar csapaté lesz-e. A csoport első helye azért volt létfontosságú, mert így a Final4-ig, azaz a négyes döntőig védett útja lett a Veszprémnek, azaz csoportelsővel nem találkozhat sem a 16, sem pedig a nyolc között. Segített az, hogy a másik olyan csapat, amely az első helyre pályázott, a Rhein-Neckar Löwen még ősszel két pontot is elhullajtott, így az, hogy a Veszprém a nyolcadik körben 34-30-ra legyőzte a német csapatot, már csak matematikai esélyt hagyott az Oroszlánoknak. Ez az MKB utolsó két fordulóban aratott győzelme miatt végül nem realizálódott, így a Veszprém megnyerte a csoportját, és remek helyzetből várhatta a sorsolást. A magyar bajnok összesen két pontot vesztett, még a Löwen elleni idegenbeli vereség okán, azután viszont kilenc győzelem jött, és egymás elleni eredményben is jobb eredmény a németekhez képest. A Löwen így második lett, a harmadik helyre pedig simán jött be a nyáron megerősített lengyel bajnok Kielce. A negyedik helyért viszont óriási csata volt, végül az utolsó körben lejátszott Gorenje Velenje – Chambery mérkőzés döntött... mégpedig a szlovén csapat számára. Császár Gáborék így a Szeged kiesése mellett a legnagyobb negatív meglepetést szerezték a csoportkörben, bár itt azért hozzá kell tenni azt, hogy a Kielce kiemelkedése a többiek közül mindenképpen meglepő volt.
A C csoport volt a legtisztább a négy közül, hiszen minden csapat oda-vissza megverte a nála gyengébbeket, és ugyanígy kétszer kapott ki az erősebbektől. A csoportot a címvédő Ciudad Real nyerte, a spanyol csapat az egész mezőnyből egyedüliként lett 100%-os, a Hamburg lett a második, a Croatia Zágráb a harmadik, és az FC Koppenhága a negyedik. Engem személy szerint meglepett az, hogy a Ciudad Real ennyire erős, azt gondoltam, hogy a Hamburg legalább egyszer meg fogja verni a címvédőt, ám ez mégse így lett. Így viszont a sorsolás előtt a csoportharmadikoknak volt két, szinte verhetetlen ellenfél, akiket el kellett kerülniük.

A D csoportban ugyanis a Kiel és a Barcelona került össze, és ez a két csapat ki is emelkedett a többiek közül. Azonban talán ez a csoport alakult a legérdekesebben, hiszen a harmadik helyért is óriási csata volt a León és a Kolding között. A második körben a Kiel győzött Barcelonában, és ekkor úgy tűnt, hogy az első hely sorsa el is dőlt. A negyedik fordulóban azonban a THW elhulajtott egy pontot Koldingban, majd az első februári mérkőzésén vereséget szenvedett hazai pályán a Barcelonától. Innentől a katalán csapat sorsa saját kezébe került, csak meg kellett nyernie három hátralévő mérkőzését a csoport első helyéért. Az első kettővel nem is volt gond, a Zürich legyőzése után idegenben nagyon megverte a Barcelona a Leónt is. Az utolsó körben azonban előjött az utóbbi évek legnagyobb barcelonai problémája: hibázás a kulcsmomentumokban. A Barcelona sem tudott nyerni Koldingban, és mivel a Kiel több góllal nyert idegenben a katalánok ellen, mint fordítva, a német csapat lett az első a négyesben.
Azt gondolhatnánk, hogy ezzel a két, nagycsapat ellen megszerzett ponttal a Kolding lett a csoportharmadik, azonban nem így történt: a két nagytól ugyanis összesen négy elég sima vereséget elszenvedő León volt az egyetlen olyan együttes, amely nyerni tudott Koldingban, így a spanyolok a harmadik, a dánok pedig a negyedik helyen jutottak tovább.
A sorsolás úgy zajlott, hogy a csoport első helyezettjeit a negyedikekkel, a másodikokat pedig a harmadikokkal sorsolták össze, kiemelve, hogy csoportriválisok nem kerülhettek össze, a visszavágókat pedig a jobb eredményt elérő csapatok játszhatják hazai pályán. Ez alapján tudható volt, hogy a négy csoportelső egyértelmű favorit lesz, de egyiknek sem lesz könnyű dolga, míg a második és harmadik csapatok csatájában óriási rangadók alakulhatnak ki.

Alighanem a leglátványosabb összecsapás a Montpellier és a Kolding csatája lesz, hiszen mindkét csapat sokszor játszott sokgólos mérkőzést a csoportkör során. A Ciudad Realnak azt hiszem mindegy volt, ki jön szembe, végül a Velenjét kapták, itt egyértelmű a továbbjutás kérdése. A Kielnek sem okozhat nehézséget a papírforma alapján a Koppenhága kiejtése, míg az MKB Veszprém számára a Constantán át vezet az út a legjobb nyolc közé. A román csapat okozott meglepetéseket a csoportkör során, de amint azt vasárnap láthattuk, azért nem világverő csapatról van szó, a Veszprémnek jó esélyei vannak.
Ami a másik négy párosítást illeti: a slágermérkőzés egyértelműen a Barcelona – Croatia Zágráb csata lesz mindkét hétvégén. A párharcnak elképesztő történelme van, 1997 és 1999 között három évig ez a két csapat (a horvátok akkor még Badel Zágráb néven) játszotta a Bajnokok Ligája döntőjét, mindháromszor katalán sikerrel. A Croatia azóta sem ért el ekkora sikert, a 2000-es években általában a legjobb nyolc volt a végállomás, ezúttal a papírforma szerint addig sem fognak eljutni, de a Barcelonának már a nyolcaddöntőben legjobb tudására lesz szüksége a továbbjutáshoz.

A Hamburgnak érzésem szerint nem lesz igazán nehéz dolga a Kielce ellen, itt egyértelműnek érzem a továbbjutást, és ugyanez a helyzet a Chehov – León párharcban, ahol a spanyol csapat utóbbi időben mutatott gyengébb formája miatt gondolom favoritnak az oroszokat. A Löwen – Valladolid párharcban sem a spanyolok lesznek az esélyesek, de a német csapat tud negatív meglepetéseket is okozni szurkolóinak.
A nyolcaddöntők első mérkőzéseit március 24-28. között, a visszavágókat a következő héten rendezik, így Húsvétra az is kiderül, hogy mely 8 csapat jelenleg a világ legjobbja. Az Eurosport2-n természetesen továbbra is figyelemmel követjük az eseményeket, a megszokott módon vasárnap este egy mérkőzést teljes egészében megmutatunk, a többiről pedig fél órás magazinunkban láthatnak rövid összefoglalót. Emellett bekapcsolódunk a KEK-be és az EHF-kupába is, ahol már a negyeddöntők következnek, és természetesen láthatják a női BL mérkőzéseit is, úgyhogy ha az európai kézilabda élmezőnyét akarják látni, ezt nálunk megtehetik!










