•  
  • Belépés | Regisztráció
Kedd 07/02/2012
Eurosport
 

Home

 

Kézilabda

16/04/2010 - 12:53

A hónap magyar csapata: MKB Veszprém


A hónap magyar csapata - KÉZILABDA
Eurosport

A veszprémi kézilabda csapat több fontos célt már elért ebben a szezonban, az Eurosport szerkesztősége pedig az MKB-t választotta március hónap magyar csapatává.

Nem indult zökkenőmentesen a szezon az MKB Veszprém háza táján, hiszen nagy volt a felfordulás a csapat keretében. Négy új játékos érkezett, a gazdasági válság miatt pedig 16 fős keretet alakítottak ki, így például Gál Gyulának már nem maradt hely, pedig ő majd’ egy évtizedet töltött el a Veszprémnél. Ennek ellenére a fontos mérkőzéseket már ősszel is hozta a magyar bajnok, a Rhein-Neckar Löwen elleni idegenben elveszített Bajnokok Ligája mérkőzést leszámítva csak győzelmeket szállított a szurkolóinak. Az új játékosok remekül beilleszkedtek, Fazekas képességeit már természetesen mindenki ismerte, de Terzic és Sulic is remek szezont produkálnak. A Veszprém még azt is „túlélte”, hogy Marko Vujin, a csapat első számú átlövője megsérült, és csak fél év szünet után térhetett vissza. Mindeközben a bajnokságban Szegeden is sikerült nyerni, a Magyar Kupában is menetelt a csapat egészen a négyes döntőig. A Bajnokok Ligájában pedig csoportelsőként jutott a legjobb 16 közé az MKB, így a nyolcaddöntőben, és a negyeddöntőben is kiemeltként szerepelt a sorsolásnál, igaz, utóbbi esetben már nem volt igazán szerencséje... de erről később.

A hónap magyar csapata - KÉZILABDA

Ami miatt szerkesztőségünk tagjai a Veszprémet választotta március hónap csapatává, az részben már átcsúszott áprilisra is, így nem csak a márciusi, hanem az április közepéig tartó eseményeket is jobban górcső alá vesszük. A sikersorozat március 23-án kezdődött, amikor is a bajnokság rangadóján a Veszprém a Szegedet fogadta. A mérkőzés rendkívül egyoldalúan alakult, legalábbis ami a második félidőt illeti, hiszen az első játékrész után még döntetlen volt az állás. A másodikban viszont Peric remeklésének is köszönhetően meglépett ellenfelétől az MKB, és a vége majdnem kiütéses veszprémi siker lett. A találkozónak a presztízsen kívül tétje nem volt, hiszen már korábban lehetett tudni, hogy a Pick év közbeni bakijai miatt a Veszprém nyeri majd az alapszakaszt. Ennek ellenére is megvolt a magabiztos győzelem, 5 nappal később pedig megkezdődött a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, idegenben, a román bajnok Constanta ellen.

Nem volt egy könnyű látogatás... lelkileg semmiképpen. Több mint egy év telt el Marian Cozma meggyilkolása óta, de természetesen a román beállót senki nem felejti, emiatt is a két csapat ezt a párharcot tulajdonképpen Cozma emlékének ajánlotta. A mérkőzés előtt a veszprémi játékosok ellátogattak csapattársuk sírjához, találkoztak „fogadott édesapjukkal”, Petre Cozmával, és a találkozó közvetlen felvezetése is sokkal inkább szólt Marian Cozmáról, mint a két csapatról... ami persze egy elegáns gesztus volt a rendezők részéről. Maga a mérkőzés rendkívül szoros volt, gyakorlatilag az első ötven percben üldözte a Veszprémet a Constanta, hol döntetlen volt az állás, hol 2-3 góllal a magyar bajnok vezetett. A vége pedig az MKB-é volt, amely négy gólos idegenbeli győzelemmel kezdte a párharcot, így magabiztosan várhatta a visszavágót egy héttel később.

A hónap magyar csapata - KÉZILABDA

Ez a mérkőzés aztán 20 perc után úgy tűnt, hogy sétagalopp lesz, mivel a Veszprém ez alatt az idő alatt 12-3-ra húzott el ellenfelétől. Innentől viszont kiengedtek a magyar bajnok játékosai, a románok pedig meglátták a lehetőséget, hogy akár még szoros meccs is lehet ebből – az is lett. Egyetlen góllal sikerült nyerni, és bár a továbbjutás egy pillanatig sem forgott veszélyben, a második félidő azért elgondolkodtató volt mind a szakemberek, mind a szurkolók számára. A mérkőzés utáni kedden megtörtént a sorsolás a Bajnokok Ligájában, és a két könnyebb és két nehezebb ellenfél közül az utóbbiak egyike jutott a Veszprémnek: az FC Barcelona kézilabda csapata.

A hónap magyar csapata - KÉZILABDA

A hét újabb híre, még a Magyar Kupa balatonfüredi négyes döntője előtt az volt, hogy Császár Gábor, a magyar válogatott irányítója három éves szerződést kötött a Veszprémmel... egyelőre még kérdéses, kinek a helyét foglalhatja el a jelenlegi veszprémi keretben. A Kupa elődöntője nem okozott túl nagy gondot, 10 góllal győzte le az MKB a PLER csapatát, és mivel a Szeged is győzött az elődöntőben a házigazda ellen, így a kupa döntőjében is összejött az örökrangadó: a Veszprém – Szeged mérkőzés. Amely úgy indult, ahogy azt nagyon kevesen gondolták: a Szeged elhúzott négy góllal az elején, és egészen a félidő végéig tartotta előnyét, bár közben többször is volt döntetlen, 14-12-re a Pick vezetett 30 perc után. A második félidő megint a Szeged számára kezdődött jobban, és bár a Veszprém hamar kiegyenlített, vezetni csak egyszer tudott a meccsen, öt perccel a vége előtt egy góllal. A rendes játékidő hajrája nem hozott döntést, így hétméteresek következtek, amelyek során az addig szinte pályára sem lépő Fazekas Nándor három védésével a Veszprém javára dőltek el, így az MKB megvédte a Magyar Kupát, és immárom 19. alkalommal nyerte meg a sorozatot.

Ilyen előjelekkel várja a Veszprém a Barcelona elleni BL negyeddöntő párharcát (bár közben legyőzte a Dunaferrt is a bajnokság elődöntőjében, de ez nem is nagyon volt kérdéses). Az biztos, ha úgy játszik a veszprémi csapat, mint a kupadöntőben, akkor nem nagyon lesz esélye, főleg akkor nem, ha a katalánok tudásuk legjavát hozzák. A Barcelona az egész szezon során hullámzó teljesítményt nyújtott, így ebben lehet bízni. Emellett pedig ami talán a veszprémiek felé billentheti a párharcot, az a két edző közötti különbség: Mocsai Lajos egyértelműen tapasztalatban és szakmailag is Xavi Pascual előtt jár.

A hónap magyar csapata - KÉZILABDA

Ha sikerülne a továbbjutás, akkor az MKB 2006 után jutna ismét a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ráadásul történelmet írna, hiszen az első alkalommal megrendezendő Final4-ban, azaz négyes döntőben vehetne részt. Ott pedig már ki tudja mi történik, egy mérkőzésen – amint azt minden közhely-használó elmondta már sokszor – bármi megtörténhet. Még az is, hogy egy szép eredmény után májusban is az MKB Veszprém lesz az Eurosportnál a hónap legjobb magyar csapata!

Eurosport - Detti Horvath

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Kézilabda

Díjat ért a BL-főtábla - KÉZILABDA

Kézilabda - Díjat ért a BL-főtábla

Az Eurosport szerkesztősége a DVSC női kézilabda csapatát választotta szeptember legjobb magyar csapatává.

Fontos csata előtt! - KÉZILABDA

Kézilabda - Fontos csata előtt!

A Győri Audi ETO friss kupagyőztesként fogadja a Larvikot a Bajnokok Ligájában...

A hónap magyar csapata - KÉZILABDA

Kézilabda - A hónap magyar csapata: MKB Veszprém

A veszprémi kézilabda csapat több fontos célt már elért ebben a szezonban

Ez tényleg szoros lesz!  - KÉZILABDA

Kézilabda - Ez tényleg szoros lesz!

Kiélezett párharc vár a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatára a Bajnokok Ligája elődöntőjében a román Oltchim Valcea ellen.

Kötelező a nyolcba jutás!  - KÉZILABDA

Kézilabda - Kötelező a nyolcba jutás!

Az MKB Veszprém a vasárnap Szegeden súlyos vereséget szenvedő Constantával találkozik.

Gunnar Prokop - KÉZILABDA

Kézilabda - Gunnar Prokop

Mostanra alighanem már az egész sportvilágot bejárták azok a képsorok, amelyek Gunnar Prokopról készültek

A szünet után folytatjuk… - KÉZILABDA

Kézilabda - A szünet után folytatjuk…

Három forduló után két hét szünet következik a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, nézzük, mi is történt eddig.

Végre ősz van! - KÉZILABDA

Kézilabda - Végre ősz van!

Ha október, akkor a kézilabda kedvelői egyre gondolnak: indul a Bajnokok Ligája!

A HÓNAP CSAPATA - KÉZILABDA

Kézilabda - A HÓNAP CSAPATA: Győri Audi ETO

Az Eurosport szerkesztősége a győri kézilabda csapatot választotta május legjobb magyar csapatává

Félelmetes kézilabda - KÉZILABDA

Kézilabda - Félelmetes kézilabda

A tavalyi év után ismét a Ciudad Real nyerte a Bajnokok Ligáját, ismét nagy hátrányból, ismét fantasztikus játékkal.