PÉNTEK 10/09/2010
Eurosport Logo

Home

Irc

05/03/2009 - 12:42

Curitiba Rally


Curitiba Rally - IRC
DPPI

Brazília messze van

Eurosport 2009-03-05

 

Curitiba Rally - IRC

Brazíliában folytatódik az Intercontinental Rally Challenge idei évada, azonban senki ne számítson a monacóihoz hasonló sztárparádéra. Lesz ugyan öt S-2000-es versenyautó, de csak kevesek engedhetnek meg maguknak egy hosszú utazást a szamba országába.

Három Peugeot és két Fiat, ennyi csak. Persze, a két gyár költségvetését figyelembe véve nem olyan meglepő, hogy ők ott lesznek Curitibában, az eddigi kínai versenyeket mindeddig sikerrel el tudták kerülni, bár pénzük minden bizonnyal lett volna rá, de ki szeret költeni olyankor, amikor nem kellene. Sem Torinóban sem pedig a Peugeot főhadiszállásán nem repestek az örömtől tavaly november környékén, amikor nyilvánosságra került az idei versenynaptár és ott virított a brazil, a kenyai és a japán verseny is. Az orosz futam is messze van, de azt már megszokták, mondhatni, megszerették, hiszen az ottani pályák nagyon közeli rokonságban állnak a finn gyorsaságikkal.

Curitiba Rally - IRC

A Peugeot három párost nevezett, a tavalyi bajnok Nicolas Vouilloz mellett ott lesz csapattársa Freddy Loix és a Monte Carlo Rallyn debütált IRC-újonc Kris Meeke is, aki a brit importőr nagyvonalú támogatásának köszönhetően ott lehet valamennyi 2009-es futamon. Mindhárman első alkalommal indulnak ezen a versenyen és ugyanez elmondható a Fiat színeiben pályára guruló Giandomenico Bassóról és Anton Alenről is. Alen papája pontosan harminc esztendővel ezelőtt már versenyzett Brazíliában és öt percel a második helyezett Walter Röhrl előtt ért célba, biztosan tud majd néhány hasznos tanácsot adni Antonnak.

Curitiba Rally - IRC

A Fiat murván talán közelebb tud kerülni a tavalyi szezonban végig domináló Peugeothoz, Basso és Alen közül utóbbi érezheti majd jobban magát Brazíliában. Az oroszlános csapat három pilótája közül Loix lehet a leggyorsabb, de ezt csak azért írom, mert egy beharangozóban mindig illik egy kicsit latolgatni az esélyeket. Az egykori vb-pilóta egyébként verseny előtti nyilatkozatában arról elmélkedett, hogy nem szabad ész nélkül közlekedni ezeken a pályákon, mert egy pici hiba is végzetes lehet a végeredményt illetően. Valójában csak annyi tűnik biztosnak, hogy az öt versenyző közül az fogja megnyerni a versenyt, aki mind a két napon keresztül kiegyensúlyozottan tud majd versenyezni, és nem teszi tönkre a technikát.

Maga a rali két napon át tart majd, összesen tizenhárom gyorsasági szakaszt iktattak a programba a szervezők, melyek hossza összesen 265 kilométer. A pályák meglehetősen rövidek és nagyon gyorsak - Freddy Loix mondta ezt is, emiatt inkább egy sprintversenyre fog hasonlítani a megmérettetés.

Az Eurosportonpénteken és szombaton éjfélkor jelentkezünk a versenynapok összefoglalóival.

 

 

További cikkek:

Monte 2009

Eurosport - Magyar Bence
Szóljon hozzá

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

Korábbi cikkek - Irc

Rally d’Italia-Sardegna 20 - IRC

Irc - Rally d’Italia-Sardegna 2010

Ezt a versenyt mi Szardínia Rallynak ismertük meg akkor, amikor a világbajnokság naptárában leváltotta az addigi olasz fordulót

Meeke az első duplázó - IRC

Irc - Meeke az első duplázó

Kris Meeke nyerte meg az IRC 2009-es évadának negyedik versenyét, amelyet az Azori-szigeteken rendeztek.

Hetvennyolcadik - IRC

Irc - Hetvennyolcadik, de ilyen még nem volt

Már tavaly is úgy kellett kezdenem a Monte Carlo Rally beharangozóját, hogy valami különlegeset láthat az, aki leül a televíziója elé

Sata Rally Acores - IRC

Irc - Sata Rally Acores

Közeledik Európához az IRC mezőnye, bár az Azori-szigetek még mindig nem tartozik a könnyen elérhető versenyhelyszínek közé

Curitiba Rally - IRC

Irc - Curitiba Rally

Kris Meeke második IRC futamán már célba tudott érni, ráadásul nem is akármilyen eredménnyel

Curitiba Rally - IRC

Irc - Curitiba Rally

Brazília messze van

Monte 2009 - IRC

Irc - Monte 2009

Nevéhez méltó fordulatokat hozott az idei Monte Carlo Rally és a hagyományoknak megfelelően alaposan meg is rostálta a mezőnyt.

Cikk archívum - IRC

Irc - IRC 2009

IRC 2009

Három magyar páros - IRC

Irc - Három magyar páros indul az Ypres Rally-n

Ifj. Tóth János és Tagai Róbert egy Peugeot 207 S2000-es versenyautóval szállnak harcba hétvégén

Manfred Stohl - IRC

Irc - Manfred Stohl is az IRC-ben

Az előttünk álló Portugál Rally indulói között találjuk Ausztria legismertebb versenyezőjét, Manfred Sthol-t is.