Kerékpár
10/09/2011 - 17:51 - Updated 10/09/2011 - 17:55Vuelta 20. szakasz

Továbbra is Baszkföldön haladt a mezőny, ezúttal Vitoria volt a célállomás a bilbaói rajtot követően.
26 szökevényt engedett el a mezőny, de csak éppen hogy. Mert közel maradtak, alig pár percet engedélyeztek az elöl lévőknek, sőt a mai napon még támadásra lehetőséget adó utolsó hegyen, az első kategóriás Urkiola-n mindössze egy perc előnyük maradt. Itt Barredo rázta le magáról a társait, de az összetett szempontjából neki már több mint másfél óra volt a hátránya, így senki nem aggódott a favoritok közül. A beígért támadása Froome-nak elmaradt, nem próbálta megrogyasztani Cobo-t. Úgy tűnt, hogy a Sky inkább a mezőnyhajrában megszerezhető jóváíráson gondolkodtak. Viszont menet közben a zsűri változtatott a szabályokon és egy újabb részhajrát iktattak be a szakasz során, amiről viszont sem a médiát, sem a csapatokat pontosan és körültekintően nem tájékoztatták. Így aztán Froome például sprintelt a 20 km-es kapunál is, mert azt hitte, hogy ott kell. Tévedett. A sprint a 16 km-nél volt, de sem ő, sem Cobo nem szerzett jóváírást. Közben Barredo társaságot kapott Sastre személyében, aki még az előbb említett sprintnél szakadt el a mezőnytől. Vitoriába érve Sastre meglépett a Rabobankostól és megpróbált szakaszt nyerni, de a mezőny megfogta és következett a mezőnyhajrá. Végül Benatti győzött Gasparotto előtt, míg az összetettben nem változott semmi, Cobo-é a piros trikó.










