Le mans series
09/06/2010 - 11:44 - Updated 09/06/2010 - 11:58Le Mans-i géposztályok

Az alábbiakban azoknak igyekszünk egy kis segítséget nyújtani, akik szeretnének kicsit többet tudni arról a négy géposztályról, amelyek részt vesznek az egy napos versenyen. Nem kell megijedni, úgy is érthető a dolog, ha mi magunk nem vagyunk végzett gépészmérnökök!
LMP1

A nagy kategóriával kezdjük. Természetesen prototípusok versengenek az összetett elsőségért. Lehetnek nyitott vagy zárt karosszériás versenyautók, kaphatnak dízel vagy akár benzines erőforrásokat is. A benzines gépek az utóbbi időben hátrányba kerültek az „olajkályhákkal” szemben, legutóbb 2005-ben esett meg, hogy nem dízel autó győzött, akkor J.J. Lehto – Marco Werner – Tom Kristensen – Audi R8 összeállítású csapat győzött. Azóta viszont a dízelek uralkodnak a Le Mansban. Volt idő, amikor minden valamirevaló autósport-rajongó megvetette a dízelmotorokat, azok hangja, gyengesége okán. Egyöntetű vélemény volt, hogy a dízelek remekül megfelelnek közúti áruszállításra, de versenypályán semmi keresnivalójuk. Ez napjainkra megváltozott, a dízelek előbb teljesen versenyképessé váltak benzines társaikkal szemben, manapság pedig már le is hagyták őket. Tehetnek a szervezők amit csak akarnak, például a dízel LMP1-es versenyautók harminc kilóval nehezebbek a benzineseknél (930 kg / 900 kg), vagy a kedvezőbb fogyasztás miatt kisebb üzemanyagtartályt írnak elő a dízeleknek (81 liter / 90 liter), akkor sem lehet kibabrálni velük, idén is dízel nyer majd és kész! A benzines LMP1-es autókkal rendelkező csapatok szeretnek olyan, egyébként nem létező, titulusokkal előhozakodni, hogy a legjobb benzines, pedig ilyen értékelés nincs. LMP1 van és kész!
Adatok: Minimum súly (dízel/benzines): 930 kg / 900 kg
Üzemanyagtartály: 81liter / 90 liter
Motorok: szívómotorok 6000 ccm-ig, utcai motorok 7000 ccm-ig, benzines turbómotorok 4000 ccm-ig, turbódízel motorok: 5500 ccm-ig
Pole 2009: Peugeot 908 HDI (Stephane Sarrazin) 3:22.888
LMP2

A második vonal. Illetve inkább a privát csapatok első vonala. Ebben a kategóriában inkább a relatíve kisebb büdzsével rendelkező, de mindenképpen prototípus autókkal versenyző csapatoknak lett kitalálva. A szabályok ugyanolyan engedékenyek, mint az LMP1-ben, de vannak különbségek. A minimum súlyhatár itt kisebb, de motorok tuningolása jobban szabályozott, mint a nagyoknál, a csapatok nem használhatnak dízel versenymotorokat. Az aerodinamikai előírások ugyanazok, mint a nagyoknál, így ebben a tekintetben nincs különbség, a karosszéria lehet nyitott vagy zárt.
Adatok: Minimum súly: 825 kg
Üzemanyagtartály: 80 liter
Motorok: szívómotorok 3400 ccm-ig, turbómotorok 2000ccm-ig, utcai szívómotorok 4500ccm-ig
Pole 2009: Porsche RS Spyder (Casper Elgaard) 3:37.720
GT1

Ebbe a kategóriába olyan versenyautókat sorolnak, amelyek kereskedelmi forgalomban kaphatók, vagy kaphatók voltak. Nem kell tömegcikkre gondolnunk, hiszen a szabály annyit ír elő, hogy a gyártónak havonta minimum egy (!) autót kell készítenie, de már legalább huszonöt értékesített – esetenként a szabály megelégszik tizenkettővel is – utcai autót igazolnia kell. Az autó lehet nyitott vagy zárt karosszériás is, de rendelkeznie kell legalább két ajtóval.
Adatok: Minimum súly: 1200-1300 kg, típustól függően
Üzemanyagtartály: 90 liter
Motorok: a kereskedelmi forgalomban kapható motorok megtartása kötelező, szívómotorok maximum 8000 ccm-ig, turbómotorok maximum 4000 ccm-ig
Pole 2009: Chevrolet Corvette C6.R (Jan Magnussen) 3:54.230
GT2

Ugyanolyan gyártási előírások érvényesek ebben a kategóriában is, mint a GT1-ben, egyedül annyi a különbség, hogy itt már nagyobb gyártott (heti egy) és értékesített (legalább száz) számú autót követel meg a szabály. Aerodinamikai szempontból itt a legkötöttebbek az előírások, hiszen a gyári idomokat meg kell tartani, ez alól egyetlen kivétel van, ez pedig a hátsó szárny amely szabadon változtatható, de az autó a szárnnyal együtt sem lehet hosszabb, mint 4800 mm.
Adatok: Minimum súly: 1145 kg – 1345 kg, típustól függően
Üzemanyagtartály: 90 liter
Motorok: a kereskedelmi forgalomban kapható motorok megtartása kötelező, szívómotorok maximum 8000 ccm-ig, turbómotorok maximum 4000 ccm-ig
Pole 2009: Porsche 911 GT3-RSR (Jörg Bergmeister) 4:03.202









