Eurosport

A 4. Olimpiáján már túl van, a 4. diplomájára pedig most készül. Előtte azért még a torinói Világbajnokságot szeretné maradéktalanul kiélvezni és persze minél jobban szerepelni: Sebestyén Júliáért, műkorcsolya Európa bajnokunkért a héten utoljára szoríthatunk világversenyen.

-Szinte magától adódik a kérdés: milyen érzésekkel, gondolatokkal, elvárásokkal utazol Torinóba? Életed utolsó versenyén izgulhatunk érted, emiatt változott Benned bármi?

-Már a tavalyi sérülésem után kétségessé vált, hogy folytathatom-e, mivel tavasszal 2 hónapot ki kellett hagynom. Az orvosaim pesszimisták voltak, de én úgy gondoltam, ha bírom, akkor nekivágok ennek az évnek, hiszen miért is ne? Szerencsére nem jött elő több probléma és a felkészülés után remekül indult a szezon a világkupákkal. A Skate Americán dobogóra is állhattam, ami az egyik legnevesebb, legnívósabb GP verseny, majd ott lehettem a 4. Olimpiámon, ami szintén kivételes dolog. A VB előtt semmi más célom nincs, mint még egyszer felszabadultan versenyezni, élvezni, amit csinálok. Ahogy az EB-n vagy Olimpián, most sem jár a fejemben, hogy ez lesz az utolsó, sem pedig a helyezések nem nyomasztanak, ez számomra már egy ajándék. Nekem a legfontosabb-ahogy eddig is az volt, hogy a közönség és az edzőm elégedett legyen. Pontozásos sportágról lévén szó, saját bíró hiányában nem könnyű a helyzetem, de szeretnék egy igazi örömkorcsolyázással búcsúzni, helyezésekben nem gondolkodom.

-Mindig kardinális kérdés a műkorcsolyában a pontozás. Ráadásul Veled az utóbbi időben túl szigorúak is a bírók, azaz sajnos nem azokat a pontokat kapod, amit a tudásod alapján megérdemelnél.. Hogyan lehet ezt a szituációt jól megélni?

-Nehéz feldolgozni. A tavalyi EB volt a legnegatívabb, mikor a rövidprogramban teljesen igazságtalanul tettek a 14. helyre, holott a legjobbak között lett volna a helyem. Akkor dilemma volt, hogy a kűr előtt visszalépjek-e. Azonban én ettől a sporttól rengeteget kaptam, de magamért és azokért is, akik szurkolnak nekem és drukkolnak, mellettem állnak, nem tehettem meg, hogy ne álljak ki. Akkor döntöttem el belül magamban is, hogy nem foglalkozom többé a pontokkal. Hiszen úgyis megteszem, amire képes vagyok, ami a tudásomból telik és emellett persze vannak céljaim, szeretnék minél jobb eredményeket elérni. Azonban a sportpolitikára visszatérve saját bíró nélkül lehetetlen felvenni a küzdelmet ebben a sportágban azokkal szemben, akiknek mindez is adott az esetlegesen jobb felkészülési körülmények mellett. Ha csak arra gondolok, hagy a VB előtt az edzéseken olyan túl hideg volt, néha a jég is hepehupásra sikeredett, akkor biztos vagyok benne, hogy egyik sem a legideálisabb a profi felkészüléshez. Abból kell kihozni a legjobbat, ami adott és én erre törekszem.

-Sérülések? A sportolók rémálma az utóbbi években Téged is kísértett..Azóta panaszmentes vagy?

-Az az igazság, hogy mostanában valahogy már mindig adódik valami, de most alapjában véve nincsenek nagy problémáim. Az achillesem teljesen panaszmentes, bár rengeteget foglalkozom vele, nagyon odafigyelek rá. Sokat szokott fájni a hátam, többször volt már idegbecsípődésem is, de ennyi éven át ott lenni a legjobbak között sérülés nélkül kivételes adottság és nekem aránylag sikerült ezt megúsznom. Mostanra már megtanultam kezelni ezeket az adódó gondokat és megtalálni a leggyorsabb, legoptimálisabb megoldást rájuk, bár néha nem egyszerű.

-A mezőny egyik legtapasztaltabb versenyzője vagy, aki legrégebben van a legjobbak között, szinte megszakítás nélkül. A többiek tisztában vannak ezzel? Milyen a háttérben a korcsolyázók élete?

-Sokakkal évek óta együtt versenyzem de mindig jönnek újak. Általában jól kijövök mindenkivel, bár természetesen van pár kivétel, de ez így normális. Figyelünk egymásra, segítjük egymást, hiszen bár a jégen ellenfelek vagyunk, azon túl sokakkal jó barátok is. Több olyan versenyző van, akikkel az edzőtáborokban és versenyeken együtt töltött idő jobban összekovácsolt, mint pl. Susanna Pöykiö, Anette Dytrt, Irina Slutskaya, Sarah Meier, Fumie Suguri vagy pl. Brian Joubert-el együtt barangoltuk be New Yorkot, mikor mindketten Nikolai Morozovnál voltunk aki elvitt, majd ott hagyott minket a városban. Elmondta, hol a buszpályaudvar, mi pedig 3-4 órán keresztül sétáltunk az utcákon, amit csak tudtunk, megnéztünk és persze mindezt nagyon élveztük.

-Végleges döntés? Nem lesz visszaút, befejezed a pályafutásodat? Torinóban láthatunk utoljára?

-Igen. Gálákon még látható leszek, pár meghívásom alakul tavaszra, de minden a VB után derül majd ki pontosan minden. A gálák mindig teljesen mások, nagyon szeretem őket. Minden nagyon más ott, nincs palánk, testközelben ül a közönség, szinte megérinthetnek, sötét van, fények, élő zene-Franciaországban pl. egyszer majdnem a nézők közé ugrottam, annyira kevés volt a hely. Emellett megtiszteltetés is, ha hívnak és szeretem is.

Még egy darabig biztosan edzésben maradok, hiszen hirtelen nem szabad abbahagyni és a szervezetem igényli is a sportot, bár nem feltétlenül a korcsolya tölti majd ki a szabadidőmet. Nagyon szeretem a teniszt, próbáltam már a golfot is, de fiatalkoromban pl. atlétika versenyeken is indultam, futóként. Tulajdonképpen bármilyen sportra kíváncsi és nyitott vagyok, kivéve a küzdősportokat. Azokkal sincs bajom, de inkább a pálya széléről nézem, részt venni bennük nem nekem való.

-További terveid a sporton túli életre?

-Eddig az életemet a sport töltötte ki, mindennek volt egy bejáratott ritmusa. Ezután biztosan nehéz, vagy legalábbis mindenképp más lesz, de egyszer mindennek eljön az ideje. Ráadásul a szervezetemet sem lehet a végtelenségig terhelni és egy-egy felkészülés nem csak nagyon komoly fizikai, de mentális megterhelést is jelent. Én mindig azt mondtam, hogy a jég csúszik, bármi megtörténhet- ezért a tanulást sem hanyagoltam el, most fogom a 4. diplomámat megszerezni. A továbbiakban sem szeretnék elszakadni a jégtől, ez azonban újabb kérdéseket nyit. Edző például lehetnék, jobban bekapcsolódnék a hazai korcsolya életbe, de bíróként, kontrollerként is el tudom magam képzelni. Azonban ez mind hosszú idő, addig pedig egy saját jégiskola gondolatát forgatom a fejemben, hiszen szeretnék tenni valamit a sportért, ami oly sokat adott nekem és az utánpótlásnak szüksége van támogatásra, segítségre. Valószínűleg a döntés egy hosszabb folyamat végén jön majd el, nem kapkodom el, van miből választanom.

-Utánad nagy az űr a hölgyek mezőnyében, de ez elmondható a jégtáncon kívül minden szakágra is. Hogy látod az itthoni műkorcsolya jövőjét?

-Sajnos az utóbbi években sok dolog negatívan befolyásolta a hazai utánpótlást. A 2000-ben leégett Budapest Sportcsarnok miatt szinte egy teljes generáció maradt ki és utána sokan elmentek jégrevükbe, ahol több lehetőséget láttak. A mostani 10-12 évesek között azért már ismét vannak nagyon tehetséges fiatalok, de vigyázni kell rájuk, támogatni őket, mellettük állni minden szituációban és minden szempontból. Plusz emellett még rengeteg dolog kell ahhoz, hogy felnőtt korukra nekik is szurkolhassunk egy-egy világversenyen, de reménykedem, hogy egy kis idő múlva ismét lesz magyar a legjobbak között.

„Végezetül pedig minden Eurosport nézőnek, aki végigkísérte a pályafutásomat, nagyon köszönöm a segítséget, a támogatást és szurkolást, mert ezek nekem mindig nagyon sokat segítettek és jelentettek.”