Mûkorcsolya
13/04/2011 - 21:38 - Updated 13/04/2011 - 21:55Kings on ice

Nemrég még a japán földrengés miatt kétséges volt, hogy láthatunk-e műkorcsolyát még ebben az évben, aztán kiderült, igen.
Sőt, aki szemfüles volt és jól értesült, az igazi sztárokat láthatott ma testközelből is akár - és láthat holnap, ha akar.
Április 14-én mutatkozik be a Papp László Sportarénában ugyanis a Kings on ice nevű show, csupa-csupa világsztárral, melynek sajtótájékoztatója 1 nappal a rendezvény előtt került megrendezésre. Pici csúszás szinte illik, ha sztárokról van szó-mi pedig nem kisebb nevekre vártunk, mint Sebestyén Júlia, Surya Bonali, Evgeni Plushenko, Johnny Weir, Edvin Marton. Ők vállalták ugyanis, hogy adnak nekünk egy kis ízelítőt, mi várhat arra aki holnap este 7-től élőben nézi végig a nem kevés meglepetést is ígérő showt.
Sajnos az élet furcsa rendező, így a legnagyobb sztár, Plushenko nem érkezett meg (a repülőgépe nem tudott ma felszállni, de holnapra már itt lesz-ha máshogy nem, hát elhozzuk mi nézők akár gyalog a hátunkon is) de a többiek kárpótoltak minket.

A jégen kezdődött a produkció: Juli, Surya és Johnny Edvin Marton körül korcsolyázott, gyaníthatóan improvizatív jelleggel, de ez nem vont le semmit az élvezeti értékből. Ilyen sztárokat eleve nagy kegy az élettől ily közelről látni, sőt. Az utána következő sajtótájékoztatón pár méterre ültek előttünk.
Amilyen kötetlenek voltak a jégen, ugyanúgy folytatták a jóval melegebb szobában is: Weir Sochi feliratú melegítőjében hangosan dudorászva várta a kérdéseket, míg Edvin Marton fordított- néha nehéz volt követni melyik nyelven épp kihez beszél, de káosz helyett minden ment szépen a maga útján.
Megtudtuk, hogy Edvin a holnapi gálán már a STRADIVARIUS HEGEDŰN fog játszani, amit testőrök hada juttat el hozzá addigra, valamint azt is, hogy jó pár eddig még sehol máshol nem hallott számot hallhatunk és láthatunk majd.

Johnny külön erre az alkalomra készített egy teljesen új koreográfiát, amit még tulajdonképpen senki nem látott- holnap lesz a nagy premier. Hangsúlyozta azt is, hogy Edvin zenéje mindig inspirálóan hat rá, folyamatos mozgásban tartja, nem tud betelni vele. Nyilván szóba került sokak számára fura, kicsit exhibicionista lénye, sokakat megosztó személyisége is- mindebből mi semmit nem tapasztaltunk, bár minden sportoló ennyire felszabadult, mókás, nyílt, kedves és közvetlen lenne! Kérdéseket kapott a divattervezői ambícióiról, elkészült könyvéről, zenei karrierjéről, mostani életéről. A válasz nagyon készséges és mindenre kiterjedő volt: szeretne mindig, mindenben a legjobb lenni-csakúgy, mint a műkocsolyázásban, ahol most épp a versenyektől 1 évig távol marad és ez az,ami rettenetesen hiányzik neki. Nem zárta ki hogy nem véletlenül viseli a Sochi feliratú felsőt, de nyitva hagyva a kérdést úgy válaszolt, majd meglátjuk, mit hoz az élet. Addig is remekül elvan, teljesen más az élete, mint korábban volt, de élvezi.

Európa bajnoknőnk, Sebestyén Júlia lesz az egyik hazai sztárja a gálának, akinek szintén nem volt egyszerű a napja: hajnali 3kor még Finnországban volt, épphogy ideért onnan időre a Gyakorló Jégcsarnokba. Bár tavaly visszavonult az aktív versenyzéstől, a műkorcsolyától nem szakadt el: edzőként tevékenykedik manapság Debrecenben, de az utóbbi hetekben reggelente megtalálható volt Ő is a Jégcsarnokban. Hiába, a hazai közönség motivációt jelent, Juli pedig mindig rendkívüli módon igyekezett kiszolgálni rajongóit: ennek érdekében állt újra edzésbe.
Bár Plushenko nem volt jelen, lehetőségként adva volt egy telefonos beszélgetés és bár erre nem került sor, azért arra választ kaptunk Edvintől, hogy Plush egyértelműen szeretne indulni Szocsiban az Olimpián és reméli, addigra ez az eltiltásos-történet is tisztázódik így az utolsó akadály is elhárul előle.

Kérdésemre, hogy ki nyeri a közelgő VBt, Johnny válaszolt egyedül -bár a kérdés mindhárom jelen lévő korcsolyázónak szólt, de aztán idő hiányában elmaradt a többiek véleménye (Julcsiéra pedig külön kíváncsi lettem volna, azután a mondata után, hogy a másik kérdés, hogy eleve ki megy majd el...). Weir szerint Miki Ando nyer a nőknél, párosban az új orosz duó Volosozhar-Trankov, jégtáncban pedig amerikai arany születik. Ezt már mosolyogva mondta, mivel egy korábbi kérdésre felelve épp azt taglalta, hogy Plushenko azért sem nyert tavaly Olimpiát, mert É-Amerikában rendezték- most viszont annak ellenére fognak nyerni az amerikaiak, hogy Moszkva lesz a helyszín Tokió helyett. A férfiaknál Patrick Chan nyer szerinte, bár Ő személy szerint nem szereti. A miértre a kéztartását mutatta, mint nem épp követendő példát, de talán más oka is lehet, ezt mi már meg nem tudjuk.
Azt viszont igen, hogy mivel készült ide Budapestre, hiszen holnap este ott lesz a Kings on ice revüben, aki teheti, menjen és nézze meg. ilyet tényleg nem minden nap láthatunk és aki a műkorcsolya elhivatott rajongója, annak szinte kötelezően ott a helye. A jegyárak sem irtózatosak, lehet kapni már egy vasárnapi mozizás áráért is (na jó, a mozi mellé még némi rágcsálnivalót is kell venni, hogy ugyanaz az ár legyen, de tényleg nem vészes.)
Aki pedig nem tud jönni, az nézze április 27-től az Eurosportot, mert bár sem Plushenkot, sem Weirt, Julit, Bonalyt nem láthatjuk ott, de napjaink legjobb aktív versenyzőit igen: Moszkvából közvetítjük a műkorcsolya és jégtánc világbajnokságot.
A fellépők:
Sebestyén Júlia
Surya Bonaly
Fumie Suguri
Pavuk Viktória
Evgeni Plushenko
Johnny Weir
Tigran Vardanjan
Nagy Zsuzsanna-Fejes Máté
Fiona Zaldua-Dmitry Sukhanov
Magyar Szinkronkorcsolya-válogatott










