Mûkorcsolya
11/11/2011 - 16:27 - Updated 11/11/2011 - 16:44Műkorcsolya Grand Prix Japán

A mai nap sok izgalmat tartogatott már eddig is, pedig alig indult el: a híres 11.11.11. teliholddal kezdődött és a japán GP verseny első napjával folytatódott.
A csata egyre jobban kiéleződik, hiszen már a versenysorozat felénél járunk, tisztul a kép a december eleji GP döntő résztvevőit illetően.
A telihold esetlegesen még segített is minket itthon a hajnali ébredésben, amikor a táncosok léptek jégre. A vezetést a fiatal orosz kettős, Ilinykh- Katsalapov zsebelte be- bár épp ők panaszkodtak álmosságra a rövid tánc utáni interjúban.
Nem sokkal vezetnek a kanadai Kaitlyn Weaver- Andrew Poje előtt, akiknek –ellentétben az oroszokkal- ez már a 2. GP versenyük és ha megtartják érmes pozíciójukat, akkor a kanadai GP elért ezüstérmükkel ott lehetnek majd a döntőben. Nagy lesz a harc köztük és a tavalyi VB bronzérmes testvérpárral, hiszen nekik ugyanúgy egy 2. helyük van a korábbi állomásról. Így amelyikük bronzéremmel végez itt, esetlegesen búcsút is inthet a GP döntős szereplésének.. De az biztos,hogy izgatottan fogja figyelni a maradék 2 versenyt.

A párosok folytatták a sort, ahol az első GP bajnokai, a német Savchenko-Szolkowy duó áll az élen dacára annak, hogy ismét megpróbálták azt a bizonyos dobott tripla Axelt, ami már a Skate Americán sem sikerült nekik. Persze az is már kérdés, hogy ott annak ellenére végül nyerni tudtak, hogy ott a rövid program után csupán az 5. helyen álltak. Ez motiválhatja a kínai verseny bajnokait, a rivális Yuko Kavaguti- Alexander Smirnov párost, akik a sok rontásnak köszönhetően lekoppinthatják ezt a teljesítményt: a rövid program utáni 5. hely már kipipálva, a kűrben kiderül, meddig tudnak előre jönni. A 2.helyen meglepetésre a japánok, Narumi Takahashi-Mervin Tran állnak. Nem sokkal követik őket az olaszok: Stefania Berton-Ondrej Hotarek.

A hölgyeknél állva tombolt a japán közönség-de nem annak a versenyzőnek, akire számítani lehetett. Mao Asada helyett Akiko Suzuki táltosodott meg- míg Mao azt az Axelt, amit 3fordulattal-azaz pontosabban 3 és féllel is meg tud ugrani most leszimplázta addig Suzuki tripla-tripla kombinációval kezdett és végig magabiztosan, szépen korcsolyázva 5 pontos előnnyel vezet a rövid program után. Alena Leonova is meg tudott újulni, hiszen Kanadában 4. volt, most viszont egy remek program után ő követi Suzukit. A 3. Asada, őt a legelső GP-n csalódást keltő 7.helyen végző grúz Gedevanishvili majd Ashley Wagner követi. Suzuki előnye tetemes, de a jég csúszik és mivel a kűr hatványozottabban számít- és addig van még egy egész éjszaka amin el lehet agyalni sok mindent-holnap bármi történhet. Láttunk már döbbenetes átrendeződéseket mint például a múlt heti férfi versenyen.

És ha már a fiúk, róluk eddig nem esett szó: ők még nem léptek jégre, csak holnap láthatjuk rövid programjaikat. Köztük lesz idei első GP versenyén Tomas Verner illetve az a fiatalember, aki a világon először ugrotta (és fogadták el neki utólag) a 4 fordulatos Lutzot: Brandon Mroz. Kérdés, hogy védjegyévé akarja-e tenni ezt és bemutatja-e avagy sem. 3 japán induló is lesz, ráadásul mindhárman az első versenyükön a 3. helyen végeztek (ez a sok hármas a mai számok uralta napon biztos jelent valamit..) így náluk is a döntőbe való jutás a tét.
Szóval még koránt sincs vége, sőt! A java még csak most következik, érdemes lesz tehát szombaton is korán kelni- alig merem leírni, de reggel 6-kor kezdődik az első közvetítésünk és folytatjuk egész délelőtt Vasárnap a gálát élőben mutatjuk, ami után a férfi kűr következik és bónuszként az egész versenyről hétfőn egy összefoglaló látható 13:30-tól. El vagyunk szinte kényeztetve, mi, műkorcsolya rajongók.










