•  
  • Belépés | Regisztráció
Szerda 08/02/2012
Eurosport
 

Home

 

Északi összetett

18/05/2009 - 14:04

Gottwald 2.0


Gottwald 2.0 - ÉSZAKI ÖSSZETETT
Eurosport

Kétéves kihagyás után visszatér az osztrákok kétszeres olimpiai bajnok északi összetettezője, Felix Gottwald.

„Igen, visszatérek. De ez nem lesz igazi visszatérés, hanem inkább újrakezdésnek hívnám a dolgot. Leállítottam az operációs rendszeremet és futtattam rajta egy frissítést, most pedig újraindítom a rendszert.” – fogalmazott képletesen Felix Gottwald a vasárnap délutáni bécsi sajtótájékoztatón, ahol hosszas találgatások végére tett pontot a hivatalos bejelentéssel. Azt már korábban lehetett sejteni, hogy valami készülődik körülötte és egyes források már hivatalosnak is minősítették a visszatérést, Gottwald azonban május elején azt kérte, hogy csak a floridai szabadságáról történő visszatérése után szeretne nyilatkozni az ügyről.

A 33 esztendős osztrák versenyző célja természetesen a 2010-es olimpián történő jó szereplés, de emellett már a 2009/10-es Világkupa sorozatban is szeretne aktívan versenyezni. Az osztrák versenyző egyébként igazi olimpiai specialista, hiszen Salt Lake Cityben három bronzérmet szerzett, a Torinóban rendezett játékokon pedig két arany- és egy ezüstéremmel az egész olimpia egyik legeredményesebb versenyzője volt. A torinói ötkarikás játékok után egy évet még ráhúzott, majd a 2006/07-es Világkupa sorozat végén búcsúzott a nemzetközi mezőnytől. Úgy tűnik, hogy mégsem véglegesen…

Az osztrák sportoló visszatérése a közelmúlt eseményeinek tükrében talán nem is annyira meglepő, hiszen a libereci világbajnokság sztárja éppen az a Todd Lodwick volt, aki szintén hosszú kihagyás után tért vissza az északi összetettesek mezőnyébe. Az amerikai Loddwick gyors sikere bizonyára Gottwaldnak is önbizalmat adhatott és táplálhatta azt a reményét, hogy a két éves versenyzés nélküli időszak után is vissza lehet térni az élmezőnybe. Erről tanúskodik az a momentum is, hogy az újrakezdésről szóló végső döntés március elsején, a Liberecből történő hazautazás közben fogalmazódott meg Gottwaldban, aki másnap pedig már el is kezdte az edzéseket.

Az osztrákok kiemelten kezelik Felix Gottwald ügyét, erre meg is van minden okuk, hiszen az ő visszavonulása óta az északi összetett szakágban meglehetősen kevés sikert arattak, így igencsak nagy szükségük lehet rá és az ő falkavezér szerepkörére az alig több mint kilenc hónap múlva kezdőd vancouveri olimpián. Nem csoda, ha a vasárnapi bejelentésen az Osztrák Síszövetség elnöke (Peter Schröcksnadel), az északi szakág igazgatója (Toni Innauer) és Gottwald edzője (Günther Chromecek) is megjelent.

Visszatért tehát Loddwick, ismét versenyez Gottwald, a labda pedig most már a finn legenda, az elmúlt időszakban inkább a családjára és a repülőgép pilóta vizsga megszerzésére koncentráló Hannu Manninen térfelén pattog, az ő esetleges visszatérése tehetné igazán teljessé a sort. Lehet, hogy már erre sem kell sokáig várni?

További cikkek:

Northug harmadik aranya

Eurosport - Vásárhelyi Tamás

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Északi összetett

Pittin-tripla - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Pittin-tripla

Alessandro Pittin megnyerte mind a három versenyt Chaux-Neuve-ben

Végre megint teljes szezon - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Végre megint teljes szezon jön

A legutóbbi csonka évad után újra teljes versenyprogram vár az északi összetettezőkre

Oslo 2011 – északi összete - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Oslo 2011 – északi összetett előzetes

Szombaton utolsóként az északi összetettezők is megkezdik szereplésüket az Oslóban zajló északi-sí világbajnokságon

A visszatérők esélye  - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - A visszatérők esélye

A nagy visszatérők az ifjú titánok ellen. Így is lehetne jellemezni a vancouveri olimpia északi összetett versenyeit. Három versenyszám, mel

Gottwald 2.0 - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Gottwald 2.0

Kétéves kihagyás után visszatér az osztrákok kétszeres olimpiai bajnok északi összetettezője, Felix Gottwald.

Northug harmadik aranya - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Northug harmadik aranya

Petter Northug lett a világbajnokság férfi sífutó versenyeinek hőse, aki vasárnap harmadik libereci aranyérmét szerezte meg.

Három arany szombaton - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Három arany szombaton

A libereci északisí-világbajnokság utolsó előtti versenynapján három számban avattak világbajnokot.

Küttel nagy napja - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Küttel nagy napja

A svájci Andreas Küttel nyerte meg a síugrók világbajnoki küzdelmeit a libereci nagysáncon.

Japán szenzáció ! - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Japán szenzáció !

A libereci világbajnokság legnagyobb meglepetését okozta a japán csapat északi összetettben

Finn és norvég nap - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Finn és norvég nap

Szerdán a csapat sprinteket rendezték a libereci világbajnokságon.