•  
  • Belépés | Regisztráció
Kedd 07/02/2012
Eurosport
 

Home

 

Északi összetett

04/02/2010 - 22:08

A visszatérők esélye


A visszatérők esélye  - ÉSZAKI ÖSSZETETT
Reuters

A nagy visszatérők az ifjú titánok ellen. Így is lehetne jellemezni a vancouveri olimpia északi összetett versenyeit. Három versenyszám, melynek esélyeit – szerencsére – nem lehet három sorban elintézni.

Bár a sportág Magyarországon kevéssé ismert, a téli olimpiák programjában már a kezdetektől fogva ott szerepelt az északi összetett. Talán kevesen tudják, de annak idején Chamonixban még magyar indulók (Déván István, Háberl Aladár és Szepes Béla) is szerepeltek a versenyben. Azóta persze sok minden megváltozott a sportágon belül. Igaz aligha az a legnagyobb újdonság, hogy nincs magyar versenyző a játékok mezőnyében északi összetettben. A torinói olimpiához képest alaposan módosult a lebonyolítás, az akkor megrendezett Gundersen verseny (két sorozat ugrás + 15 km sífutás) és sprint verseny (egy sorozat ugrás + 7,5 km sífutás) után azonban most is két egyéni versenyre kerül majd sor. A két évvel ezelőtt bevezetett újításnak megfelelőn a sportág most már csak egyetlen számból (egy sorozat ugrás + 10 km sífutás) áll, ennek pedig két verzióját (nagy sánc és normál sánc) rendezik majd meg Vancouverben. Egészen pontosan Whistlerben, vagyis az olimpiai északi sportágak helyszínén. Az északi összetettezők számára nem ismeretlen ez a helyszín, hiszen egy évvel ezelőtt rendeztek már itt futamokat (próbaolimpiát), ahol Magnus Moan és Bill Demong tudott versenyt nyerni.

Az olimpiai versenyek különlegessége az lesz Whistlerben, hogy nem alkalmazzák majd az idei szezonra bevezetett újdonságot, a beülő- és a szélkompenzáció lehetőségét. Ennek oka az, hogy a szabálymódosítás később történt, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság utolsó jóváhagyási határideje, így ezt a rendszert már a vancouveri játékokra nem tudták „besuvasztani” a Nemzetközi Síszövetség (FIS) illetékesei. A kompenzációk nélküli verseny azt jelenti, hogy megnő a szerencse faktor jelentősége, ezzel párhuzamosan pedig még jobban kibővül az esélyesek amúgy sem szűk köre. Nézzük, hogy kik pályázhatnak reális eséllyel a sportág kilenc lehetséges olimpiai érmére.

A visszatérők esélye - ÉSZAKI ÖSSZETETT

A korábbi évekkel ellentétben ezúttal elég nehéz megítélni a tényleges erőviszonyokat. Ennek érzékeltetésére talán elég annyi, hogy a szezon során eddig megrendezett 16 Világkupa versenyen hat nemzetből tíz különböző egyéni győztest avattak. Ha az idei szezonban vett teljesítményeket nézzük, akkor egyértelműen meg kell említenünk a francia Jason Lamy Chappuis nevét, aki rengeteget fejlődött a sífutásban egy évvel ezelőtti önmagához képest, ennek köszönhetően pedig három versennyel a szezon vége előtt szinte biztos, hogy megszerzi majd az összetett győztesnek járó kristálygömböt (295 ponttal vezet Gottwald előtt és maximum 300 egység szerezhető még). A francia versenyző ellen szól azonban az a tény, hogy a sportág történetében viszonylag ritkán volt arra példa, hogy az egész évben domináló egyéniség az olimpián is győzni tudjon. Bár Lamy kihagyta a legutolsó, seefeldi hétvégét, kérdés, hogy a november óta tartó csúcsterhelés (zsinórban 14 versenyen volt benne a legjobb tízben) mennyi erőt vett ki belőle. Bármelyik számban győzhet a norvég Magnus Moan, aki a seefeldi versenyeket betegsége miatt hagyta ki, de ha egészséges, akkor jelenleg a mezőny leggyorsabb sífutójának számít. A norvégra hatványozottan érvényes az ebben a sportágban örökérvényű megállapodás, amely szerint ha az ugrása jól sikerül, akkor szinte mindig dobogós. Az persze más kérdés, hogy az idei ugróformája eddig eléggé hullámzó …

A címben említett visszatérők közé tartozik a finnek klasszisa, az egy év kihagyás után a sportágba visszatérő Hannu Manninen, aki az idei szezont abszolút csak az olimpiának rendeli alá. A sportág koronázott királyának gyűjteményéből ugyanis még hiányzik az (egyéni) olimpiai bajnoki cím. Manninen idén csupán négy versenyen indult a Világkupában, ezek közül azonban kettőt megnyert, így hiba lenne őt kihagyni a favoritok sorából. A még mindig csak 31 éves finn már nem annyira domináns a sífutó pályán, mint négy-öt évvel ezelőtt, de ugrásban fejlődött, így most is odaérhet a dobogóra. A pódiumra kerülés a célja a másik nagy visszatérőnek, az osztrák Felix Gottwaldnak is, aki a sikeres (két aranyérmet hozó) torinói játékok után már csak levezetett, majd abba is hagyta a versenyzést. Saját bevallása szerint is az amerikai Todd Lodwick tavalyi csodás visszatérése (két aranyérem a libereci vb-n) volt számára az a motiváció, ami visszahozta a sportágba. Gottwald nyert már versenyt idén, így tisztában van vele, hogy Vancouverben is nyerhet. Az olimpiai érmek számát tekintve (2 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérem) minden idők legeredményesebb osztrák téli olimpikonjának számító Gottwald a legutóbbi két olimpián mindhárom versenyszámban egyaránt dobogós volt. Nem lenne meglepetés, ha ez a sorozat Vancouverben sem szakadna meg. A tavalyi összetett Világkupa győztese, Anssi Koivuranta eddig zaklatott szezont teljesített, a betegséggel, sérüléssel, formahanyatlással küzdő finn az idei évadban csupán egyszer állt dobogón, az ő esetleges sikere jelen helyzetben meglepetésként hatna.

A visszatérők esélye - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Az esélyesek névsora nem lenne teljes az amerikaiak (Bill Demong, Todd Lodwick, Johnny Spillane) felsorolása nélkül. Mindhárman nyertek már Világkupa versenyt, mindhárman világbajnokok, idei sífutó formájukat elnézve pedig a libereci vb-hez (4 versenyszám - 3 amerikai aranyérem) hasonlóan Kanadában is arathatnak. Ha nem lesz hasonló malőr, mint volt Demong rajszám-elvesztése tavaly, akkor a csapatversenyben is dobogósak lehetnek. Természetesen számolni kell az idén roppant erőssé váló németekkel is, akiknél ugyan hiányozni fog a négyszeres világbajnok Ronny Ackermann, de a Björn Kircheisen – Tino Edelmann – Eric Frenzel trió valamennyi tagja rendelkezik már VK-győzelemmel, sőt idén is jó formát mutatott eddig. Az olimpia előtti utolsó VK-versenyt (igaz erősen hiányos mezőnyben) megnyerő osztrák Mario Stecher sokadvirágzását éli, így éremszerzése nem lenne szenzáció. Nagyon erősnek tűnik a háromszoros junior világbajnok olasz Alessandro Pittin és a cseh Pavel Churavy is. Négy éve a német Georg Hettich győzelme volt a szenzáció Torinóban, most az sem zárható ki, hogy a sportág hagyományaitól távol álló módon akár cseh vagy olasz győztest is avathatnak a whistleri futamokon.

Az esélyeket tehát roppant nehéz megítélni, a pillanatnyi forma alapján akár 10-12 versenyző is nyerhet. Ezúton invitálom Önöket egy tippelős játékra, az Eurosport fórumán írják meg, Önök szerint kik nyerik meg a vancouveri északi összetett versenyeket. Én mindenesetre megteszem a saját tippjeimet:

 

Tippek:

Egyéni verseny (normál sánc): 1. Hannu Manninen (FIN) 2. Eric Frenzel (GER) 3. Alessandro Pittin (ITA)

Egyéni verseny (nagysánc): 1. Felix Gottwald (AUT) 2. Magnus Moan (NOR) 3. Björn Kircheisen (GER)

Csapatverseny: 1. USA 2. Németország 3. Ausztria

Eurosport - Vásárhelyi Tamás

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Északi összetett

Pittin-tripla - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Pittin-tripla

Alessandro Pittin megnyerte mind a három versenyt Chaux-Neuve-ben

Végre megint teljes szezon - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Végre megint teljes szezon jön

A legutóbbi csonka évad után újra teljes versenyprogram vár az északi összetettezőkre

Oslo 2011 – északi összete - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Oslo 2011 – északi összetett előzetes

Szombaton utolsóként az északi összetettezők is megkezdik szereplésüket az Oslóban zajló északi-sí világbajnokságon

A visszatérők esélye  - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - A visszatérők esélye

A nagy visszatérők az ifjú titánok ellen. Így is lehetne jellemezni a vancouveri olimpia északi összetett versenyeit. Három versenyszám, mel

Gottwald 2.0 - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Gottwald 2.0

Kétéves kihagyás után visszatér az osztrákok kétszeres olimpiai bajnok északi összetettezője, Felix Gottwald.

Northug harmadik aranya - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Northug harmadik aranya

Petter Northug lett a világbajnokság férfi sífutó versenyeinek hőse, aki vasárnap harmadik libereci aranyérmét szerezte meg.

Három arany szombaton - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Három arany szombaton

A libereci északisí-világbajnokság utolsó előtti versenynapján három számban avattak világbajnokot.

Küttel nagy napja - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Küttel nagy napja

A svájci Andreas Küttel nyerte meg a síugrók világbajnoki küzdelmeit a libereci nagysáncon.

Japán szenzáció ! - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Japán szenzáció !

A libereci világbajnokság legnagyobb meglepetését okozta a japán csapat északi összetettben

Finn és norvég nap - ÉSZAKI ÖSSZETETT

Északi összetett - Finn és norvég nap

Szerdán a csapat sprinteket rendezték a libereci világbajnokságon.