Olimpiai játékok
17/01/2010 - 16:5926 nap az olimpiáig

Egy hónap sincsen már hátra a vancouveri olimpia megnyitójáig, így folytatjuk a téli sportok legfrissebb híreit, eseményeit bemutató sorozatunkat.
Megvan Zavozin állampolgársága
Úgy tűnik, elhárulhat az utolsó akadály a Hoffmann Nóra – Maxim Zavozin jégtáncos pár vancouveri olimpiai szereplése elől. Az amerikai-orosz kettős állampolgársággal rendelkező Zavozin ugyanis megkapta a magyar állampolgárságot, azok után, hogy Sólyom László köztársasági elnök kedvezően bírálta el erre vonatkozó kérelmét. A jégtáncos pár Moszkvában készülve kapta a jó hírt, így a hétfőn kezdődő Európa-bajnokságon már az olimpiai szereplés lehetőségének (szinte biztos) tudatában kezdhetik meg a szereplésüket. A teljes bizonyossághoz Zavozin állampolgári esküjére is sort kell még keríteni, amire legkorábban az EB utáni héten lesz lehetőség.
Banális kizárás
Meglepő eredménnyel zárult a síugró Világkupa sorozat vasárnapi szapporói versenye. Nem a győztes személye (Simon Ammann) miatt, hanem az osztrák Thomas Morgenstern szereplése kapcsán. A szombati versenyt megnyerő Morgit ugyanis kizárták a második sorozatból. A hivatalos indoklás ugyan a „ruha manipulálásáról” szól, ami akár csúnya hátteret is sejtethet, de most ilyenről szó sem volt. Annyi történt csupán, hogy a hatalmas ugrásokkal (136 és 139 méte) a második helyen záró osztrák ugró fegyelmezetlen volt. A szabályok ebben a sportágban sok mindent behatárolnak, így azt is, hogy a versenyző ruháján lévő cipzárakat nem lehet addig kihúzni, amíg az ugró az ellenőrzésen át nem esik. Morgi ezúttal ezt nem így tette, hamarabb kilazította ugyanis a ruhát a cipőjénél, mint amit a szabályok előírnak. Ezt a rendelkezést egyébként az utóbbi időben sokkal szigorúbban ellenőrzik a bírák, pár hete hasonló dologért zárták ki Janne Ahonent is. Más kérdés, hogy akkor a finn ugrónak szerencséje volt, mert a sorozatot újraindították, így a kizárás semmissé vált. Morgensternt amúgy csak a második sorozatból zárták ki, az első futam után még a második helyen álló osztrák így végül a 30. helyre visszacsúszva zárta a versenyt. Morgenstern bakijának a leginkább a honfitárs Martin Koch „örült”, aki ezzel a dobogó harmadik fokára jött fel Ammann és a japán Noriaki Kasai mögé.
Sífutók az év sportolói:

Négy sífutó is az év sportolója lett 2009-ben saját hazájában. Lengyelországban a főként szurkolói voksokra épülő szavazásnál a kétszeres libereci világbajnok Justyna Kowalczyk lett a 2009-es év legjobb sportolója (nem csak a nők között), megelőzve a kalapácsvető világbajnok Anita Wlodarczykot és az EB-győztes férfi röplabda válogatott kapitányát, Piotr Gruszkát. A finneknél a háromszoros világbajnok Aino Kaisa Saarinen lett a legjobb 2009-ben, ráadásul náluk az év edzője címet is elvitte a sífutók főnöke, Magnar Dalen. Az olaszoknál a libereci szabad stílusú sprint verseny győztese, a napokban a Tour de Ski sorozaton harmadik helyen végző Arianna Follis lett a 2009-es év legjobb női sportolója. Az észteknél ismét a világbajnok Andrus Veerpalu lett a legjobb férfi sportoló, aki (1999, 2001, 2002 és 2006 után) ötödször lett az év legjobbja a balti államban. Érdekesség, hogy ezzel sem lett azonban még rekorder, mert a szintén sífutó Kristina Smigun korábban hétszer lett a legjobb sportoló Észtországban a hölgyek között…
Bode Miller ismét nyert
Az amerikaiak fenegyerekét mindenki az olimpiai esélyesek közé sorolja, ugyanakkor az csak a hétvégi wengeni versenyek során tudatosulhatott sokakban, hogy Bode Miller milyen régen nem nyert már versenyt a Világkupa sorozatban. A pénteki szuperkombinációban győztes síző ugyanis 26 hónappal ezelőtt (még 2008 márciusában) tudott utoljára futamot nyerni. A mostani siker amúgy pályafutása 32. győzelme (amerikai rekord) is volt egyben, amivel Miller jelezte, hogy ismét számolni kell vele. A szombati lesiklás során ugyan a 2007-es és a 2008-as versennyel ellentétben (abban a két évben győzött is a legendás Lauberhorn pályán) nem tudott célba érni az amerikai síző, ami jelzi, hogy az erőnléti állapota talán még nem a legoptimálisabb. Ez a helyzet persze a hátralévő egy hónapban simán megváltozhat, akkor pedig az amerikaiak nem csak Lindsey Vonnban bízhatnak alpesi sízésben.
Veszélyben az ötödik olimpia
Bizonytalanná vált az ötödik olimpiájára készülő finn jégkorongos, Teemu Selänne vancouveri szereplése. A 39 éves játékos ugyan kéztörése után felépült a közelmúltban, de visszatérése utáni harmadik NHL meccsén (a Boston Bruins ellen) rögtön komoly arcsérülést szenvedett. A Torinóban ezüstérmet szerző finnek február 17-én játsszák első meccsüket az olimpián. Jelenleg még kétséges, hogy a két olimpián is a legeredményesebb gólszerzőnek bizonyulóő Selänne ott lehet-e majd Vancouverben.
Két matuzsálem az olimpián
A síugrók közül elsőként a japánok jelölték ki az olimpiai csapatukat. Két évvel ezelőtt (amikor éppen a visszavonulásukról cikkeztek X+1. alkalommal) még utópiának tűnt volna, de a közelmúlt formáit elnézve nem meglepetés, hogy Kary Ylianttila szövetségi kapitány a két nagy öreget is beválogatta az ötkarikás keretbe. A 37 éves Noriaki Kasai élete hatodik olimpiájára készülhet, míg a nála is két évvel idősebb Takanobu Okabe negyedszer vehet részt téli olimpián. Beválogatásuk nem csak az esetleges rekordnak vagy a koruknak kijáró tiszteletnek szól, a két matuzsálem ugyanis formája alapján is alapembernek számít. Okabe tavaly márciusban minden idők legidősebb Világkupa verseny győztese lett Kuopióban, Kasai pedig a hétvégén kis híján versenyt nyert Szapporóban (a szombati versenyen még vezetett az első sorozat után és simán érmes, ha nem rontja el a második ugrását, vasárnap pedig második lett Ammann mögött). A japánok amúgy a hétvégi hazai versenyek után már nem jönnek vissza Európába, hanem otthon folytatják az olimpiai felkészülést. Nekik Kanada nyugati széle amúgy is közelebb van Japánból, mintha az öreg kontinensről érkezve kezdenék meg a február eleji vancouveri akklimatizálódást.
Hauswald koreaiul tanul

A biatlon sportot közelről figyelők számára közismert, hogy a németek versenyzője, Simone Hauswald koreai felmenőkkel is rendelkezik. A 30 esztendős versenyző édesanyja ugyan az ázsiai országból származik, de a német színekben versenyző lány már nem beszéli anyanyelvét. „Amikor kicsi voltam, édesanyám próbálta nekem tanítani a nyelvet, de akkor sajnos nem akartam kötélnek állni. Most viszont már nagyon sajnálom, hogy így alakult.„ – nyilatkozta a közelmúltban Oberhofban sprint versenyt is nyerő Hauswald. Saját bevallása szerint nem könnyű a koreai nyelv, de a szimpatikus versenyző sport táskájában az utóbbi időben mindig ott lapul az a hordozható számítógép, amelyen gyakran futtatja a nyelvtanító szoftvert.
Heil kezd felpörögni
A mogul 1992 óta szerepel az olimpiai versenyprogramban, de eddig még senkinek sem sikerült címet védenie ebben a sportágban. A vancouveri olimpián jó esély van arra, hogy megszakad ez a sorozat, amit a kanadai szurkolók a leginkább a torinói bajnok Jennifer Heiltől várnak. A kanadai versenyző 18 évesen már ott volt az olimpián 2002-ben, ekkor csak hajszállal (0,01 ponttal) maradt le a dobogóról, négy év múlva viszont már megnyerte a versenyszámot. A korábbi négyszeres Világkupa győztes kanadai versenyző a teljes 2008-as szezont kihagyta térdsérülése miatt, a rehabilitáció végeztével pedig most úgy tűnik, hogy a lehető legjobb pillanatban éri el újra csúcsformáját. Heil ugyanis a legutóbbi négy mogul VK-versenyt (Deer Valleyben és Calgaryban) egyaránt megnyerte, így sokan már most az egyik legbiztosabb kanadai aranyesélyesként emlegetik őt.










