•  
  • Belépés | Regisztráció
Szerda 08/02/2012
Eurosport
 

Home

 

Olimpiai játékok

20/05/2010 - 12:13

Londoni kabalák


Londoni kabalák  - OLIMPIAI JÁTÉKOK
Reuters

Nyolcszáz nappal az olimpiai megnyitó előtt kiderült, hogyan néznek ki a londoni ötkarikás játékok kabalafigurái

Hosszas tervező munka és együtt gondolkozás után a londoni olimpia szervezőbizottsága május 19.-én szerdán este bemutatta, hogy milyen kabalafigurái lesznek a 2012 augusztusában sorra kerülő nyári ötkarikás játékoknak. Millióan várták kíváncsian az új figurát, amely a sportesemények mellett fontos szerepet tölthet majd be az olimpiáig hátralévő időben. Mivel tudjuk, hogy az olimpia nem csak sportesemény (sőt ma már talán nem is elsősorban az), a leendő üzlet és a következő évek bevételei szempontjából sem volt mindegy, hogy a kabaláknak milyen dizájnt találtak ki az angolok.

Londoni kabalák - OLIMPIAI JÁTÉKOK

Annak idején éppen Anglia volt az első, amely kabalafigurával népszerűsített egy sporteseményt, az 1966-os labdarúgó világbajnokság World Cup Willie-je később divatot teremtett, hiszen innentől kezdve minden foci vb, majd pedig valamennyi olimpia rendelkezett kabalafigurával. Az utóbbi időben (az üzlet az üzlet felkiáltással) már nem is volt elég általában egy kabala, a kínálat növelése, diverzifikálása érdekében több figurát is kitaláltak a tervezők. A férfi-női párosok (pl. 1994- Lillehammer Kristin és Hakoon, 2004-Athén – Athina és Phevos, 2006- Torinó – Neve és Gliz) után Peking ebből a szempontból is rekordot döntött, ahol már öt kabala figura hirdette a játékok nagyszerűségét és kellette magát színpompás formában az ajándéküzletek kirakataiban.

A kabalák persze minden olimpia esetében megosztják a közvéleményt és garantálható, hogy London esetében sem lesz ez másképp. A briteknél már az olimpiai logó félresikerült kiválasztása is kiverte a biztosítékot, így az általában konzervatív elveket valló szigetországi közvélemény számára szinte lehetetlen konszenzusos, mindenki számára elfogadható és az olimpiai értékeket is frappánsan kifejező kabalát találni. Jó és rossz példák persze akadnak bőven a közelmúltból, a tavalyi atlétikai világbajnokság kabalaállata, Berlino például igazi telitalálatnak bizonyult, de vajon alig három hónappal a vancouveri olimpia után van-e valaki, aki fejből fel tudná sorolni a kanadai téli játékok három kabalafiguráját…

A brit szervezők nem csak a logó-ügy miatt várták izgatottan a BBC élő közvetítése miatt hatalmas nyilvánosságot kapó bejelentést, hanem azért is, mert a költségvetésben 70 millió fontos tétel szerepel a bevételi oldalon az ajándéktárgyak rovatban. Egy balul sikerült dizájnnal viszont ez az összeg aligha teljesíthető…

Londoni kabalák - OLIMPIAI JÁTÉKOK

Azt egyelőre nem tudni, hogy az eladási számok miként alakulnak majd a következő két évben, a két „árucikk” mindenesetre most már legalább ismertté vált. Az olimpia kabalafigurája Wenlock névre hallgat, az elnevezés arra a településre utal, ahol a XIX. század végén rendezett helyi sportversenyek is inspirálták a modern olimpiai mozgalmat. A paralimpia kabalafigurájának neve Mandeville, amely egyértelmű utalás az úgynevezett Stoke Mandeville játékokra, amelyekből a modern paralimpiai mozgalom kinőtte magát. A szervezők szerint a kabalák segíthetnek abban, hogy a fiatalokat a korábbinál is jobban bevonhassák az olimpiai mozgalomba. Az egyszemű, interaktív személyiséggel rendelkező kabalafigurák egyértelműen a digitális kor „gyermekei”, melyek a híres gyermek szerző, Michael Morpurgo ötlete alapján a londoni székhelyű Iris kreatív iroda munkájaként születtek meg.

Londoni kabalák - OLIMPIAI JÁTÉKOK

Az olimpiai stadion építése során keletkező utolsó acélhulladékból előálló figurák a tervek szerint az olimpiáig hátralévő két évben bejárják Nagy-Britanniát. „Szeretnénk, ha a fiatalok közül minél többen kezdenének el sportolni, ezért gondoltuk azt, hogy jó ötlet, ha a kabalafigurák olyan sport sztárokkal jelennek meg együtt, mint Beth Tweddle, Amir Khan, vagy Thomas Daley.” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok, a szervezőbizottság elnöke Sebastien Coe.

A kabaláknak első ránézésre kevés közük van Londonhoz, vagy Angliához, de természetesen a tervezők a részletekre is gondoltak. A két figura fején látható sárga fény ugyanis a londoni taxikra utal. A tervek szerint a kabalafigurák saját honlappal rendelkezve képesek lesznek kommunikálni is, ráadásul mindenki egy kicsit a saját képére is formálhatja majd őket. A londoni szervezők bíznak benne, hogy a kabalafigurák tetszeni fognak a közönségnek és az előzetes aggályok nem válnak valósággá, valamint sokkal pozitívabb lesz az általános fogadtatásuk, mint volt a 2007-ben nyilvánosságra hozott olimpiai logóé. Erre szokták mondani, hogy majd meglátjuk…

 

Eurosport - Vásárhelyi Tamás

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Olimpiai játékok

Három város harca - OLIMPIAI JÁTÉKOK

Olimpiai játékok - Három város harca a 2018-as téli olimpiáért

Szerdán kora estére eldől, hogy a három kandidáló város közül melyik nyeri el a 2018-as téli olimpia rendezési jogát

Olimpiai játékok - Még 500 nap az Olimpiáig

Még 500 nap az Olimpiáig

Olimpiai játékok - Szocsi 2010

Három kabalafigurája lesz a Szocsi olimpiának

Olimpiai játékok - Újabb olimpiai helyszínt adtak át

A 93 millió fontból felhúzott Velopark névre hallgató aréna a pályakerékpár és a BMX versenyeknek ad otthont.

The Pars Krisztián Affair - OLIMPIAI JÁTÉKOK

Olimpiai játékok - The Pars Krisztián Affair

A történetnek három szála van.

Londoni kabalák  - OLIMPIAI JÁTÉKOK

Olimpiai játékok - Londoni kabalák

Nyolcszáz nappal az olimpiai megnyitó előtt kiderült, hogyan néznek ki a londoni ötkarikás játékok kabalafigurái

Vancouver – 15. nap  - OLIMPIAI JÁTÉKOK

Olimpiai játékok - Vancouver – 15. nap összefoglaló

Az olimpia utolsó előtti versenynapján ismét hét számban avattak bajnokot Vancouverben.

Olimpiai érdekességek  13. - OLIMPIAI JÁTÉKOK

Olimpiai játékok - Olimpiai érdekességek (13. nap)

Sorozatunkban napról napra beszámolunk néhány érdekes, különleges eseményről, hírről.

Vancouver – 14. nap  - OLIMPIAI JÁTÉKOK

Olimpiai játékok - Vancouver – 14. nap összefoglaló

Az olimpia tizennegyedik napján hét versenyszámban avattak bajnokot Vancouverben

Olimpiai érdekességek 14. - OLIMPIAI JÁTÉKOK

Olimpiai játékok - Olimpiai érdekességek (14. nap)

Sorozatunkban napról napra beszámolunk néhány érdekes, különleges eseményről, hírről.