Sífutás
12/03/2007 - 14:02Smigun és Hjelmeset diadala

A Lahtiban rendezett Világ Kupa hétvége sífutó hosszú távú versenyeit az észt Kristina Smigun és a norvég Odd-Börn Hjelmeset nyerték meg.

Elsőként a hölgyek 10km-es klasszikus stílusú versenyét rendezték meg Lahtiban a sífutóknál, melyet kisebbfajta meglepetésre az észtek kétszeres olimpiai bajnoka, Kristina Smigun nyert meg. Önmagában az nem meglepő, ha egyik kedvenc számában nyer az észt (ebben a számban lett ötkarikás bajnok is Torinóban), viszont a torinói sikerei óta nem nyert versenyt és idén is mindössze kétszer állt dobogón eddig, így ennek tükrében a hozzáértők sem várták Smigun mostani győzelmét. Sokkal inkább esélyesek voltak a finnek, szakemberek még a hármas finn sikert sem zárták ki a futamot megelőzően. Az előző napi győzelmének (és az összetett Világ Kupa siker bebiztosítása feletti örömének) tudatában Virpi Kuitunen nem volt igazán motivált, végül csak a 12. helyen zárt. A finnek végül dobogóra sem kerültek, hiszen Saarinen az ötödik, az előző napi sprint ezüstérmes Roponen pedig a kilencedik helyen zárt csupán. Jól ment viszont Kristina Smigunnak, aki 3 km-nél már az élre állt és onnan kezdve fokozatosan növelte előnyét a többiekkel szemben. A második helyre az elsősorban a szabadstílusban otthonosan mozgó, a sapporo-i vb-ről az egyetlen orosz aranyérmesként távozó Olga Savialova végzett, aki most klasszikus stílusban is letette a névjegyét. A dobogó harmadik fokán is meglepetés ember, Viola Bauer állt, a német a 2002-es olimpia óta nem végzett ennyire elől nagy versenyen. A sokáig dobogós helyen haladó norvég Kristin Steira végül negyedik lett. Meglepetésre ezúttal a cseh Neumanova is jól mozgott a klasszikus stílusban és hetedik helyével jó néhány értékes pontot hozott az összetett Világ Kupa második helyéért zajló csatában a norvég (most csak a 16. helyen záró) Marit Björgennel szemben.

A férfiaknál a klasszikus stílusú, egyenkénti indításos 15km-es versenyen ezúttal is (mint az egész évadban szinte mindig) a norvégok játszották a főszerepet. Az 50km friss világbajnoka, a 34 esztendős Odd-Björn Hjelmeset ezúttal is ellenállhatatlan volt, több mint 20 másodpercet vert honfitársára Eldar Roenningre. A hármas viking diadalt ezúttal Tobias Angerer akadályozta meg, aki végül az utolsó métereken megelőzte Frode Estil. A német versenyző négy versennyel a szezon vége előtt szinte biztosan megvédi összetettbeli elsőségét a Világ Kupában, hiszen előnye 378 pont az üldöző Alekszander Legkoval szemben.
Folytatás a sífutóknál majd szerdán a norvégiai Drammenben, ahol sprintversenyt rendeznek mindkét nem számára. Az Eurosporton szerdán (március 14.) 16.00-tól lesz látható a norvégiai verseny végkifejlete.










