•  
  • Belépés | Regisztráció
Szerda 22/05/2013
Eurosport
 

Home

 

Síugrás

15/12/2010 - 16:19 - Updated 15/12/2010 - 16:36

A magyar önkéntes


A magyar önkéntes - Síugrás
Imago

Magyar ugró ugyan sajnos nem szerepel a síugró Világkupa sorozatban, viszont vannak magyar háttéremberek, akik időnként a sportágban dolgoznak.

Közéjük tartozik az amúgy geológusként dolgozó Kiss Gabriella is, aki szabadidejében szenvedélyének, a sportnak él. A téli szezon elején Kuusamóban dolgozott önkéntesként, szilveszter környékén pedig már „visszajáró vendégként” a garmisch-partenkircheni síugró versenyen dolgozik majd. Hogy miként alakult így, az alábbi fényképes élménybeszámoló mellett erről is kérdeztük őt.

- A 2006-os torinói olimpia volt az első világesemény, ahol önkéntesként dolgoztam, bár számomra korábban sem volt idegen ez a fajta munka. Mivel Finnországba már korábban is szerettem volna eljutni, így adódott az ötlet, hogy tavaly ősszel Kuusamóba, a síugró versenyekre jelentkezzek önkéntesnek. Akkor ugyan egészségi okokból nem tudtam végül utazni, idén már a finnek küldtek nekem értesítést, hogy ha van kedvem, akkor mehetek hozzájuk.

- Milyen körülmények fogadtak kint? Kaptál szállást, ellátást?

- Az olimpiával ellentétben itt csak a saját utazásomat kellett megoldanom (bár meg kell, hogy jegyezzem, az olimpián is segítettek szállást találni). Mivel a szervezők között nagyrészt helyiek voltak, így annak a néhány külföldinek, aki velük dolgozott, tudtak szállást is biztosítani az ellátás mellett. A finneknél nagy divatja van az önkéntességnek, így igazából csak a csapatkísérőknél alkalmaztak olyanokat, akik beszélnek különlegesebb nyelveket. Ezek többsége ott élő cserediák volt, de ahogy az én példám is mutatja, másképp is be lehetett kerülni.

- Milyen területen dolgoztál a kuusamói szezonnyitón, ahol a síugrók mellett a sífutók és az északi összetettezők is ott voltak a mezőnyben?

- Az észt és a szlovén csapat mellé lettem kijelölve, de mivel erre a feladatra egy észt sráccal együtt kaptam megbízást, így végül szinte csak a szlovén sportolókkal kellett foglalkoznom. Voltak olyan csapatok, amelyekkel sok gond volt, szerencsére a szlovénok nem tartoztak közéjük, hiszen náluk rutinos a csapat mellett dolgozó stáb. Általában kisebb ügyekben kellett segíteni, tolmácsolni, a nevezési ügyeket, egyéb felmerülő problémákat intézni a csapat körül, sőt, „hivatalból” minden versenyt a helyszínen néztem végig, hiszen „feladatunk” volt a csapatunk buzdítása is. Találkoztam például az olimpiai bronzérmes Petra Majdic-csal is, bár kétség kívül a vaxmesterekkel és a csapatkapitányokkal többször kellett beszélnem.

- Miként jut el valaki oda, hogy a síugró Négysáncversenyen fizetett alkalmazottként is számítanak rá?

- Én magam is meglepődtem, amikor a tavalyi jelentkezésem után kaptam egy értesítést, hogy számítanak rám. Azt hittem, hogy egy ilyen rangos, több évtizede minden évben megrendezésre kerülő versenyen már kialakult stáb dolgozik, ehhez képest a sajtófőnöktől kaptam egy levelet, hogy azzal a sok tapasztalattal, amivel rendelkezem, szívesen látna maga mellett. Sok múlott persze azon, hogy milyen önéletrajzot tud letenni az ember az asztalra; néhány év televíziózás, szabadúszó újságírás, több világesemény sajtós munkájában való részvétel, sőt, sajtófőnöki munka is kellett a német sikerhez. A sajtófőnök jobb kezeként sokféle dolgot láttam kint és olykor komoly kihívásoknak kellett megfelelnem. Nekem is nagy öröm, hogy idén már kifejezetten hívtak, hogy menjek, és ismét dolgozzak velük az újévi verseny során.

- Nemzetközi környezetben dolgozol, milyen típusú tudásra van ehhez szükség?

- A szakmai munkatapasztalatról már beszéltem, emellett viszont szerintem a nyelvtudás az elsődleges. A nyelvtudás fontosságát nagyon hangsúlyoznám, hiszen anélkül ilyen dolgok nem mennek. Többször voltam már olyan helyzetben, hogy azért hívtak fel, mert ilyen nyelvtudású ember kell nekik. Folyékonyan beszélek angolul, de beszélek németül és olaszul is, ezeken kívül oroszul és izlandiul sem lehet engem eladni…

A magyar önkéntes - Síugrás

Garmisch 2010: Simon Ammann - egy újabb sáncrekord

További fotók itt:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Eurosport - Vásárhelyi Tamás

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Síugrás

Spórolás a pontozókon? - Síugrás

Síugrás - Spórolás a pontozókon?

Jelentős változásokat terveztek el a síugrók szakmai döntéshozói a FIS zürichi tanácskozásán.

Ez a Sárák éve volt a hölgyeknél  - Síugrás

Síugrás - Ez a Sárák éve volt a hölgyeknél

Egy japán és egy amerikai tinédzser uralta a 2012/13-as női síugró Világkupa sorozatot - a címeken igazságosan osztoztak.

Megint ötből öt? - Síugrás

Síugrás - Megint ötből öt?

Legutóbb mind az öt síugró vb-aranyat az osztrákok vitték haza, most sanszos, hogy különböző nemzetek osztoznak rajtuk

Sarah után Sara hódít - Síugrás

Síugrás - Sarah után Sara hódít

Fiatal szakághoz fiatal győztes dukál - na de 16 évesen összetett Világkupát nyerni?

Síugrás - Norvégok nyerték a csapatversenyt

Norvégok nyerték a csapatversenyt Obertsdorfban

Síugrás - Síugrás összefoglaló Kligenthal

Richard Freitag nyerte a kvalifikációt Kligenthalban

Hajsza a rekordokért - Síugrás

Síugrás - Hajsza a rekordokért

Ezen a hétvégén ismét a világ legnagyobb sírepülő sáncon, a norvégiai Vikersundban találkozik egymással a sportági elit.

Janne Ahonen újra visszatér - Síugrás

Síugrás - Janne Ahonen újra visszatér

Igencsak izgalmas hírrel törték meg a csütörtök estét finn és norvég internetes oldalak

Schlierenzauer Innsbruckban visszavágott - Síugrás

Síugrás - Schlierenzauer Innsbruckban visszavágott

Pénteken délután a harmadik állomásával folytatódott a síugrók Négysáncverseny sorozata.

Csodás finálé Bischofshofenben - Síugrás

Síugrás - Csodás finálé Bischofshofenben

Vasárnap este véget ért a síugrók 61. alkalommal kiírt Négysáncversenye