Síugrás
28/11/2007 - 00:04Adam Malysz special

A wislai sas, a lengyel Batman, a repülő bajusz. Ez csak néhány Adam Malysz becenevei közül.

Az apropó egyértelmű, hiszen december 3-án lesz 30 esztendős minden idők egyik legjobb síugrója, a lengyel Adam Malysz. A Világ Kupa sorozatban évek figyelhetik őt az Eurosport nézői és bizony a rajongótábora Magyarországon is igen szépszámú a lengyel ugrónak. Pályafutása során szinte mindent elért már, ami a síugró sportban lehetséges.
Négyszeres világbajnok, a 2006/07-es kiírásban pedig negyedszerre is megnyerte az összetett Világ Kupát, az elmúlt tizenegy évben összesen 38 VK-versenyt nyert meg. Kivételes tehetség és eredményesség. Egyetlen dolog hiányzik csupán (saját bevallása szerint is) pályafutásából, méghozzá az olimpiai dicsőség, hiszen bár van ezüst- és bronzérme is az ötkarikás játékokról (2002- Salt Lake City), de az olimpiai győzelem egyelőre még várat magára. Ez (is) motiválja őt abban, hogy a tervek szerint egészen a 2010-es vancouveri téli olimpiáig folyatassa pályafutását.

A fenti adatok puszta számok, tények, melyeket a rajongók fejből fújnak és melyek előtt kalapot emelhetünk, de nem árulnak el semmit az emberről, a versenyzőről magáról. Ezért kerestük fel Adamot hazájában és készítettünk vele egy rövidfilmet, melyben a száraz tények mellett többek között megtudhatják, milyen érzések kerítik hatalmában a síugrókat a levegőben, miért és milyen alapítványa van a Malysz családnak valamint milyen viszonyban volt eddigi edzőivel a lengyel klasszis.
Az Adam Malyszról szóló fél órás portréfilmet november 28-án szerdán 15.00h kezdettel mutatjuk meg Önöknek az Eurosporton, majd a tervek szerint még aznap (19.30, 23.30) és másnap, csütörtökön (13.00, 17.15) többször is megismételjük.
További cikkek:










