•  
  • Belépés | Regisztráció
SZOMBAT 04/02/2012
Eurosport
 

Home

 

Síugrás

30/12/2009 - 20:14

Kofler lett Oberstdorf hőse


Kofler Oberstdorf hőse - SÍUGRÁS
Eurosport

Változatos időjárással, osztrák dominanciával és némiképp meglepetésre Andreas Kofler sikerével kezdődött meg az 58. Négysáncverseny a németországi Oberstdorfban.

Alaposan felborult a papírforma az idei Négysáncverseny első állomásán. Ezúttal azonban nem a dobogón szereplők (Kofler, Ahonen, Morgenstern) személye szolgáltatta az igazi szenzációt, hanem az, hogy elmaradt az előzetesen szinte minden szakértő által várt Ammann-Schlierenzauer párharc. Az esős időjárás és az olyakor viharos erősségű és irányát gyakran változtató szél jelentette a verseny igazi nehézségét, az első sorozatban a tízedik páros után újra is kellett indítani a küzdelmeket (a 19-es beülőből a 23-asig mentek fel Walter Hoferék). Sokáig így is szokatlanul rövid ugrásokat látott csak az eső dacára maximálisan kitartó és kitűnő hangulatot biztosító közönség, csak a sorozat legvégére tudták többen túlugrani a K-pontot (120 méter).

Az első ugrások után már látszott az, hogy Alexander Pointner osztrákjai jól felkészültek az idei Négysáncversenyre, hiszen a vezető trió (Andreas Kofler – Thomas Morgenstern – Wolfgang Loitzl) mögött még Martin Koch és Gregor Schlierenazuer is ott volt az első tízben. A KO-rendszerű lebonyolítás sajátosságai miatt több olyan versenyző sem jutott be a második sorozatba, akinek akár az összetett győzelemre is lehetett (némi) esélye, így Björn-Einar Romören, Emmanuel Chedal, Tom Hilde és a két évvel ezelőtti összetett bronzérmes Michael Neumayer sem ugorhatott másodszorra.

Kofler Oberstdorf hőse - SÍUGRÁS

A második sorozatban megint két beülővel fentebb mehetett ugyan a mezőny, de az erős hátszél (olykor 3-4 m/s-os befújásokkal) miatt ekkor sem lehetett abban bízni, hogy sokan ugranak majd 130 méter közelében. A két japán, Ito Daiki és a rekordnak számító 19. Négysáncversenyén induló Kasai Noriaki ugrottak elsőként 120 méter felett, majd jött a nap meglepetése, az első sorozatban a 11. helyen végző Janne Ahonen. Bár utólag kiderült (a finn nagyon sportszerűen elismerte), hogy lényegesen kedvezőbb szélviszonyok között ugorhatott, mint vetélytársai, de ez sem von le semmit a végül 137 méterig jutó Ahonen érdemeiből. A legendás Négysáncversenyt korábban már ötször is megnyerő finn versenyző ezzel átvette a vezetést és mivel az utána következő ugrók alig-alig jutott a K-pont fölé, így hamar egyértelművé vált, hogy akár dobogóra is kerülhet. Amikor pedig sem Loitzl, sem pedig Morgenstern nem tudták őt megelőzni, akkor már csak az maradt a kérdés, hogy megnyeri-e végül Ahonen a versenyt. A sorozat utolsó ugrójaként érkezett aztán Andreas Kofler, aki 134 méterig repült, így nem csak megelőzte a finn versenyzőt, hanem a Négysáncverseny összesítésében is hatalmas előnyt szerzett a mezőnnyel szemben. Ahonent tizenkét, a harmadikként végző Thomas Morgensternt tizenöt, míg a két nagy esélyest, a végül ötödikként záró Simon Ammannt huszonkilenc, az erős gyomorrontással küzdő, csak a kilencedik helyen záró Gregor Schlierenazuert pedig közel negyven (!) ponttal előzte meg.

Andreas Kofler pályafutása második Világkupa sikerét könyvelhette el (2006-Willingen után), a verseny nagy nyertesei amúgy is az osztrákok voltak, akik „idegenben”, egy német sáncon brillíroztak. Mind a hét ugrójuk ugyanis pontszerző lett, ráadásul hat versenyzőjük a legjobb tízben zárta a versenyt (1. Kofler, 3. Morgenstern, 4. Loitzl, 6. Müller, 9. Schlierenzauer, 10. Koch). A pályafutása 350. Világkupa versenyén szereplő Janne Ahonen visszatérése után először állhatott a pódiumra, ami pályafutása 106. Világkupa dobogós helyezését is jelentette egyben. Érdekesség, hogy Andreas Kofler pont azon a sáncon nyert, ahol két évvel ezelőtt hatalmasat esett és amely balesete után formája drasztikusan esni kezdett. Érdemes még kiemelni a hatodikként végző, kétszeres junior világbajnok Lukas Müller teljesítményét is, az osztrák ugró legjobbja korábban egy 27. hely volt a Világkupában, most viszont két remek ugrással a hatodik helyen zárt.

Az összetett versenyben Kofler határozott előnye dacára sem dőlt még el semmi, de az oberstdorfi verseny után egyértelművé vált, hogy elfelejthetjük a bevezetőben említett Ammann-Schlierenzauer külön párharcot. Bár mindkét favorit simán nyerhet még innen is az összetettben, az biztos, hogy a további versenyek egyikük számára sem ígérkeznek könnyűnek. Folytatás a 2009-es év utolsó napján, a garmischi selejtezővel, majd pedig következik a hagyományos újévi verseny a sorozat második németországi helyszínén.

A Négysáncverseny állása: (1 verseny után):

1. Andreas Kofler (AUT) 265,2 pont

2. Janne Ahonen (FIN) 253,3 pont

3. Thomas Morgenstern (AUT) 250,3 pont

4. Wolfgang Loitzl (AUT) 245,4 pont

5. Simon Ammann (SUI) 236,6 pont

6. Lukas Müller (AUT) 232,9 pont

7. Jernej Damjan (SLO) 230,9 pont

8. Adam Malysz (POL) 229,7 pont

9. Gregor Schlierenzauer (AUT) 228,8 pont

10. Johan Remen Evensen (NOR) 227,5 pont

10. Martin Koch (AUT) 227,5 pont

Az Eurosport további közvetítései az idei Négysáncversenyről:

december 31. 13.30-15.15 Garmisch-Partenkirchen – selejtező - ÉLŐ

január 1. 13.45-15.45 Garmisch-Partenkirchen – verseny - ÉLŐ

január 2. 13.30-15.15 Innsbruck – selejtező - ÉLŐ

január 3. 13.30-15.30 Innsbruck – verseny - ÉLŐ

január 5. 16.30-18.00 Bischofshofen – selejtező - ÉLŐ

január 6. 16.00-18.00 Bischofshofen – verseny - ÉLŐ

Eurosport - Detti Horvath

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Síugrás

Jönnek a hétköznapok - SÍUGRÁS

Síugrás - Jönnek a szürke hétköznapok

A sportág csúcseseményének számító Négysáncverseny után januárban „sima” Világkupa versenyekkel folytatódik a síugrók idei programja.

Kofler legyőzte Schlirit - SÍUGRÁS

Síugrás - Kofler legyőzte Schlirit

Innsbruckban is osztrák siker született a síugró Négysáncversenyen, de ezúttal Andreas Kofleré lett a napi siker.

Schlierenzauer nyert - SÍUGRÁS

Síugrás - Schlierenzauer nyerte a Négysáncversenyt

Egy nappal 22. születésnapja előtt Gregor Schlierenzauer nyerte meg a síugró sport rangos eseményét.

Síugrás - Hendrickson győzelme

Sarah Hendrickson nyerte a hölgyek síugró versenyét Hinterzartenben

Schlierenzauer - kettőből  - SÍUGRÁS

Síugrás - Schlierenzauer - kettőből kettő

Újév napján került sor a síugró Négysáncverseny második állomására a németországi Garmisch-Partenkirchenben.

Schlierenzauer nyert Obers - SÍUGRÁS

Síugrás - Schlierenzauer nyert Oberstdorfban

Az osztrák Gregor Schlierenzauer nyerte a síugró Négysáncverseny első állomását a németországi Oberstdorfban

Végre elkezdődik - SÍUGRÁS

Síugrás - 2011.12.30. Végre elkezdődik a Négysáncverseny

A téli sportok versenyzői számára a december-január az egyik fő versenyidőszak.

Síugrás - Tom Hilde balesete

Tom Hilde balesete

Síugrás - Kofler győzött

Kofler repült legmesszebbre Engelbergben

Négysánc - SÍUGRÁS

Síugrás - Svájcban már a Négysáncra hangolnak

Engelberg lesz a síugró Világkupa sorozat hétvégi helyszíne, ahol a mezőny már a Négysáncversenyre hangol.