Snooker
07/09/2010 - 22:33 - Updated 08/09/2010 - 12:02A Shanghai Masters első „igazi” napja

Hétfőn lejátszották a szabadkártyás mérkőzéseket, de a főtáblás csatározások csak kedden kezdődtek el a sanghaji snooker versenyen.
Némileg meglepő, hogy kiesett a tavalyi döntős, Liang Wenbo, de nem árt hozzátenni, hogy Matthew Stevens győzte le a kínaiak egyik favoritját, márpedig a walesi egyre jobb formát mutat, egy hosszú hullámvölgy után. Ronnie O’Sullivan el sem indult a tornán, a 2008-as meglepetésbajnok, Ricky Walden pedig bár jól kezdett, végül meg kellett hajolnia a nagyobb tudás előtt. Walden 3-1-re vezetett Mark Williams ellen, de aztán négy frame-et nyert zsinórban az egykori világbajnok, és ezzel továbbjutott.

Wenbóhoz hasonlóan szintén ázsiai játékos búcsúzott Marco Fu és Mark Davis mérkőzésén. Két százas break-et is hozott ez a találkozó, mely döntő frame-mel ért véget. Davis a második fordulóban Stephen Maguire-rel játszhat, aki Judd Trumpot verte. A skót 4-1-re vezetett az idei Paul Hunter Classic győztese ellen, aki azonban feljött 4-3-ra. Végül 5-3-ra győzött Maguire, úgy, hogy ő nem lökött százast, Trump viszont kettőt is gyártott.
Két világbajnok futott össze Graeme Dott és Ken Doherty személyében. A skót sikerét hozta ez a meccs, aki a döntő frame-et egy nagyszerű, 70-es break-kel nyerte meg. Dott a folytatásban ismét egy világbajnokkal játszhat, Mark Williams-szel.

Meglepő vereséget szenvedett Mark Allen, a világranglista 10. helyezettje, a 2009-es világbajnokság elődöntőse, a legutóbbi VB negyeddöntőse. Nem más, mint Stuart Bingham a legyőzője, aki éppenhogy bent van a legjobb 32 között a világranglistán. Sanghajban viszont már a 16 között tudhatja magát, 5-2-es győzelmének köszönhetően, melyet egy 142-es break-kel alapozott meg. Ez az eddigi legnagyobb break a tornán. A szünetben még döntetlen volt az állás, de azután nem lehetett megállítani Bingham-et, akinek a következő ellenfele Ali Carter vagy Dave Harold lesz.
Néhány nyilatkozat a keddi napról:
Bingham: „A szünetben beszélgettem a barátnőmmel, aki megnyugtatott, és onnantól fogva egyetlen lökést sem hagytam ki.”
Maguire: „Nehéz meccs volt, de tudtam, hogy az lesz. 4-1-nél azt hittem, utcahosszal vezetek, de aztán Juddnak volt két jó frame-je, és a végén örültem, hogy be tudtam fejezni a meccset.”
Stevens: „Liang egy jó játékos, és lehet, hogy egy nap világbajnok lesz, de ma elrontott néhány lökést. Már játszottam 17 vagy 18 meccset ebben a szezonban, és magabiztosabbnak érzem magam, mint a jó ideje bármikor.”
Williams: „Lassú az asztal, és ragad az ember keze. Nehéz a dákót csúsztatni, és minden második lökés előtt meg kell törölnöm a kezemet. Ez a körülmény nem kedvez nekem, mert én szeretem finoman belökni a golyókat, de itt ez lehetetlen, itt keményebben kell lökni. Nem mondhatni éppen ezért, hogy az esélyesek közé tartozom, de igyekszem mindent megtenni a győzelemért.”










