•  
  • Belépés | Regisztráció
Szerda 08/02/2012
Eurosport
 

Home

 

Gyorskorcsolya

18/02/2006 - 10:00

Újabb magyar pontok


A magyar sportvezetők sejthettek valamit, amikor Darázs Rózsára bízták a zászlóvivői feladatot a megnyitó ünnepségen.

A mai napig, azt gondolta, az 500-as táv jobban fekszik neki, mától viszont valószínűleg másként fog azon kérdésére válaszolni, melyik szám áll hozzá a legközelebb. Az 1500-as szám elődöntője során, még nem sejtettük, hogy este háromnegyed 10-kor magyarért szoríthatunk a döntőben, hiszen a jászberényi hölgy csak harmadiknak csúszott át a célvonalon. Még a szakértő szemek sem találták meg az okát, hogy a másodikként befutó francia Stephanie Bouvier-t miért zárták ki, de szerintem nem volt olyan magyar, aki leállt volna vitatkozni a bírókkal. Mivel az elődöntőből az első két helyezett automatikusan a döntőbe jut, így biztossá vált, sportszerető ember este tízig a TV előtt ül. Azonban a pontszerzésben még ekkor sem lehettünk biztosak, hiszen orosz Borodulinát egy vitatott helyzetben, vétlennek ítélték, így kedvezményezettként indulhatott a legjobb hat, illetve vele együtt hét között. Valaki tehát pont nélkül zárja napot.

21:44-kor Huszár Erika nevét harsogta a hangosbemondó. Felállt a rajtvonalhoz, majd a sikertelen első rajt után eleredt a mezőnnyel. Már az első körben az utolsó helyre szorult, viszont a többiek egy utazó sebességet vettek fel, aminek ritmusához tökéletesen alkalmazkodott a magyar lány. Senki nem lépett el, egymást szorosan követve haladtak. A feszültség és a remény, hogy újabb sikernek örülhetünk, egyre csak fokozódott. Az utolsó előtti körben döntöttek úgy a koreaiak, hogy rövid úton eldöntik az érmek sorsát. Ekkor húzott szét a mezőny, amelynek utolsó tagja még mindig a jászberényi hölgy volt. Ekkor úgy tűnt, mégsem könyvelhettünk el újabb magyar helyezést.

Újabb magyar pontok - GYORSKORCSOLYA

Az utolsó lehetőséget viszont nem szalasztotta el Erika és a legjobbkor, a legjobb ütemben előzte meg a kanadai Overlandet. Ekkor már mindenki örült az újabb magyar pontnak, ami ugyan csak eggyel növelte (gondoltuk ekkor) az eddigieket, mégis hatalmas eredmény. Ekkor viszont a bírók arcát mutatta a kamera, így sejtettük, ezt az eredményt nem lehet készpénznek venni. Nem is kellett sokat várni a döntésre, két versenyzőt is kizárásra ítéltek lökdösődés miatt. Egy szó, mint száz, egy pontunk néhány perc alatt hárommá duzzadt, és a kiváló 6. helyezés fantasztikus 4-é változott. Így a magyar csapat már egy 5. és egy 4. helyezéssel büszkélkedhet, amely a rövidpályás szakág eddigi legnagyobb sikere. Hála Huszár Erikának! Köszönet érte!

Eurosport - Pásztory Dóra

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Gyorskorcsolya

Gyorskorcsolya Inzellben - GYORSKORCSOLYA

Gyorskorcsolya - Gyorskorcsolya Inzellben

Az év megkoronázása: távonkénti világbajnokság Inzellben.

Wüst és Skobrev győzelme - GYORSKORCSOLYA

Gyorskorcsolya - Wüst és Skobrev győzelme

Szoros versenyben dőlt el az aranyérmek sorsa a Calgaryban megrendezett négytávú összetett gyorskorcsolya világbajnokságon.

Gyorskorcsolya a javából - GYORSKORCSOLYA

Gyorskorcsolya - Gyorskorcsolya a javából

Calgaryban rendezik meg az idei négytávú összetett gyorskorcsolya világbajnokságot

Sima ügy? - GYORSKORCSOLYA

Gyorskorcsolya - Sima ügy?

Gyorskorcsolya – másként

A csuszkondósok - GYORSKORCSOLYA

Gyorskorcsolya - A csuszkondósok

Szepsi Csombor Márton, magyar vándordiák 1620-ban a Német-Alföldön járt

   Gyorskorcsolya - GYORSKORCSOLYA

Gyorskorcsolya - Gyorskorcsolya

A következő téli olimpia helyszínén, a Vancouver közeli Richmondban rendezték meg a távonkénti gyorskorcsolya világbajnokságot.

Cikk archívum - GYORSKORCSOLYA

Gyorskorcsolya - GYORSKORCSOLYA 2008-2009

GYORSKORCSOLYA 2008-2009

Cikk archívum - GYORSKORCSOLYA

Gyorskorcsolya - GYORSKORCSOLYA 2007-2008

GYORSKORCSOLYA 2007-2008

Gyorskorcsolya - Újabb magyar pontok

A magyar sportvezetők sejthettek valamit, amikor Darázs Rózsára bízták a zászlóvivői feladatot a megnyitó ünnepségen.

Kis pályán, nagy izgalmak - GYORSKORCSOLYA

Gyorskorcsolya - Kis pályán, nagy izgalmak

Kína és Dél-Korea a világ ellen. Ezzel az egy mondattal jellemezhetjük a rövidpályás gyorskorcsolyázásban kialakult erőviszonyokat.