Sports car
09/06/2009 - 14:09Autók

Itt nálunk, a szerkesztőségben nagyjából egy hónappal ezelőtt kezdtük felfogni, hogy ismét eltelt egy év és megint jön a „löman”!

Az elmúlt hetekben már olvashatták kollégáim remekbe szabott beharangozóit, visszatekintőit, esélylatolgatásait. Én a sors kegyeltjének éreztem magam, amikor kiderült, hogy a versenyautókról kell írnom a honlapunkra. Örök vitatéma, hogy az autósportban milyen arányban számít az autó és a pilóta külön-külön egy-egy siker, avagy kudarc során. Szerény véleményem szerint az autó 95 százaléknyit nyom a latban, a maradék öt százalékot a csapat – pilóta, csapatvezetés, mérnökök és szerelők együtt – teszi hozzá az eredményhez. Ha ezt bárki is túlzónak érezné, akkor javaslom, hogy gondoljon Jenson Button idei teljesítményére a Formula 1-ben. Vajon Jenson Button az elmúlt télen tanult meg vezetni? Aligha. Lett egy kiváló (új)autója, lett egy remek csapata és lett egy remek csapatvezetője. Button csak annyit tudott hozzátenni ehhez, amire a múltban is képes volt, talán egy kicsit rutinosabban és a sikertelen vagy kevésbé sikeres évek után lelkileg megedzve, több rutinnal felvértezve készülődhetett 2009-re. Ez most elég lehet – és lesz is – egy világbajnoki címhez, mert van egy jó AUTÓ a feneke alatt. Nagyjából ennyit számít. A Formula 1-ről az elfogadott nézet, hogy az autósport kirakata, úgyhogy fogadjuk el, hogy ha ez így van a legnagyobbaknál, akkor igaz lehet más szakágakra is (a ralit nem sorolnám ide). Például a megbízhatósági versenyekre is. Például a „lömanra” is.
Autóból pedig lesz sok idén is. Az utóbbi években megszokott rend szerint négy kategóriába sorolták a négykerekűeket és szeretném már most leszögezni: megkímélem Önöket attól, hogy mind a négy kategória valamennyi versenyautójának adatait idemásoljam valahonnan kezdve a tengelytávtól, a száraz tömegen át, a súly-lóerő arányig. Akit az ilyesmi érdekel, már rég megtalálta az internetnek nevezett útvesztő valamely sarkában, akit meg nem érdekel, az úgysem fogja elolvasni, még a mi honlapunkon sem.

Ennek cikknek viszont valahogyan mégiscsak az autókról, sőt, a versenyautókról kell szólnia. Várhatóan idén sem változik az ebben az évezredben megszokott trend, hogy a verseny folyamán végig Peugeot-Audi háború zajlik majd.
Arra már nem vennék mérget, hogy idén is a német márka örülhet, de meglepve sem leszek. Mindenesetre a három legutóbbi versenyt megnyerő R10-t leváltó R15 pusztító fegyvernek számít értő kezekben. Eddig a versenyeinek száz százalékát megnyerte, igaz, csak a sebringi tizenkét óráson láthatta a nagyérdemű, de ettől függetlenül a száz százalék igaz. A régebbi, ám elavultnak egyáltalán nem nevezhető R10-esekből kettő is nekivág az idei versenynek, hiszen Colin Kolles csapatához kerültek. Kolles nemrég még a Force India csapat főnöke volt az F1-ben, ingolstadti illetősége biztosan segített abban, hogy minél gyakrabban ellátogathasson az Audi gyárba és megszerezze a két ex-gyári R10-et. Természetesen Audiék nem lokálpatriotizmusból döntöttek Kolles mellett, meg nem erősített hírek szerint sok-sok millió euró is nagyban segített az üzlet megkötésében.

A Peugeot Sport legutóbb 1993-ban tudott nyerni, az akkori autó a fantáziadús 905 Evo 1B nevet kapta a keresztségben. Azóta viszont rengeteg víz lefolyt már a Szajnán és az oroszlános márka hiába próbálkozott meg bármivel, nem sikerült újabb győzelmet aratniuk a Circuit de la Sarthe pályán. 2005-ben kezdték el tervezgetni a jelenleg is használatos technikájukat, ám a 908 HDi FAP bemutatkozására csak 2007-ben került sor a monzai ezer kilométeres versenyen, amelyet a Minassian-Gené kettős meg is tudott nyerni. A Peugeot felelős vezetői úgy döntöttek, hogy idén is ezzel az autóval szállnak harcba a győzelemért, de természetesen számos fejlesztést azért végrehajtottak az autón.
Szóval ők lennének a két nagy esélyes idén is. Három R15 és három 908 lesz ott a rajtnál, ez pedig nem jó hír a kisebb (értsd: nem gyári) csapatoknak, mert összesen hat, náluk jobb autónak kell bajba kerülnie, hogy esélyük legyen a győzelemre. Persze egy Pescarolo, egy Oreca vagy egy Kolles autónak az is hatalmas teljesítmény, ha a dobogó közelében lehetnek, nyilván ők sem fogalmaznak meg elrugaszkodott célokat.

Majdnem el is felejtettem az Aston Martin-t. Hosszú-hosszú idő után ismét a legnagyobb kategóriában láthatjuk James Bond kedvenc márkáját. Lesz kinek drukkolnia annak, aki nem szívleli a dízel technológiát (biztos vannak néhányan rajtam kívül is). Az Aston a Lolára bízta a karosszéria kifejlesztését és szerencsénkre az Audi és Peugeot dízel motorjainak sikerei ellenére sem alázta meg saját magát a gyár egy gázolajos erőforrással, hanem beletettek egy hatezer köbcentis V12-es, benzines szívómotort. Az autó idén már nyert egy 1000 kilométeres versenyt, akkor viszont nem volt ott a két nagy ellenfél közül egyik sem. Szombaton azonban már elkerülhetetlen lesz a találkozás, és nyugodtan fogadhatnak arra, hogy nem az angol márka kerül majd ki győztesen a csatából.
Természetesen a fent említett autóknál jóval több vág neki a huszonnégy órás versenynek, róluk is lesz szó, de majd az élő közvetítés során. A soha nem látott mennyiségű adásidőnek köszönhetően bőven lesz időnk mindent elmondani Önöknek.










