•  
  • Belépés | Regisztráció
Kedd 07/02/2012
Eurosport
 

Home

 

Sports car

15/06/2009 - 13:20

Sikerült a Peugeot-nak


Keményen megdolgozott a francia gyár pályafutása 3. Le Mans-i győzelméért.

1992-ben és "93-ban nekik sikerült a bravúr. Persze más világot éltünk akkor, s azóta jó néhány csepp víz lefolyt a Szajnán. A franciák próbálkoztak a Formula-1-ben, aztán a nem túl sikeres kitérő után következett a rali-világbajnokság, ahol Marcus Grönholm nyert nekik két világbajnoki címet. Majd kockázatos tervet eszeltek ki: kitalálták, hogy Diesel motorral indulnak a Le Mans-i 24 óráson, hogy ők legyenek az elsők, akik legyűrik az Audit. Az első három próbálkozás sikertelen volt, de negyedik nekifutásra minden összejött.

Sikerült a Peugeot-nak - SPORTS CAR

Stephane Sarrazin – csakúgy mint az elmúlt két évben – a leggyorsabban hajtott az időmérőn. A többi Peugeot is ott sorakozott mögötte, egyetlen szépséghibája a történetnek az volt, hogy a címvédő 1-es rajtszámú Audi beékelődött közéjük. De nem volt esélye a futamon.

24 óra nagyon hosszú idő az autósportban, bármi, sőt még annál is több dolog fordulhat elő. Ám a balsors nem a Peugeot-t sújtotta, hanem az Audit. Igaz először megrendítő volt látni, ahogy a boxutcában összekoccant a 7-es Peugeot, Henri Pescarolónak kölcsön adott Peugeot-jával. Viszont az Audinak sem kellett sokat várnia, hogy elérje az első csapás. Először a fiatalokkal felvonult 3-as kocsijuk vágódott ki a pályáról, hogy aztán némi huzavona után folytassa a küzdelmet, majd a 2-esben Lucas Luhr vágta oda magát úgy, hogy végleg feladta a versenyt.

Általában az éjszaka szolgáltatja a legnagyobb izgalmakat, így volt ez idén is. A már említett Pescarolo Peugeot tűnt fel hirtelen a képernyőn, miként atomjaira összetörve áll a pálya szélén. Benoit Tréluyer épp a boxból hajtott ki friss gumikon, amikor néhány kilométer megtétele után a falnak csapódott. Ijesztő látvány volt, amint mozdulatlanul ül az autójában, s az izgalmakat csak fokozta, hogy a pályabírók egy ponyvával takarták el a nézők elől. Szerencsére később kiderült, hogy a sokkon kívül nem esett nagyobb baja a franciának.

A biztonsági autó közel háromnegyedórát töltött a pályán, s az új rajt után sokáig nyugodtan zajlott a verseny. Mígnem Hideki Noda borzolta a kedélyeket, egy órával a vége előtt, hatalmas bukásával. Noda a saját lábán távozott a helyszínről.

Sikerült a Peugeot-nak - SPORTS CAR

Ekkora véglegessé vált, hogy az Audi elveszítette az idei Le Mans-i 24 órásat. Tom Kristensenék két körös hátrányban mentek sokáig, mígnem egy biztonsági szerviz miatt újabb négy kört kaptak, ami egyértelműen a vereséget jelentette. De ha nincs a szerviz, akkor sem nyertek volna. Ugyanis a 9-es és a 8-as Peugeot is legyőzte őket. A végső nyertes 9-esben ott gubbasztott Alexander Wurz, aki 1996-ban minden idők legfiatalabb Le Mans-i győztese volt. Wurz a futam elején még morcos volt, mert úgy érezte, hogy a vezetőség a franciákkal felvonuló 8-as kocsit jobban támogatja, de a végén ő is tudott mosolyogni. Társaival együtt persze, akik szintén olyan kiváló autóversenyzők, akik korábban nem tudták bizonyítani rendkívüli tehetségüket a Formula-1-ben. David Brabham és Marc Gené méltán vonult be ezzel a győzelemmel a történelemkönyvekbe.

Eurosport - Vörös Csaba

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Sports car

Miről is van szó? Elmondom - SPORTS CAR

Sports car - Miről is van szó? Elmondom

Az LMS annyit tesz, Le Mans Series, az ILMC, Intercontinental Le Mans Cup. Előbbi sorozat már 2004 óta fut, utóbbi most vasárnaptól.

Aszfalton és murván 2009  - SPORTS CAR

Sports car - Aszfalton és murván 2009

Le Mans és az ehhez kapcsolódó sorozatok

Ekström a bajnokok bajnoka - SPORTS CAR

Sports car - Ekström a bajnokok bajnoka

1988 óta évről évre megrendezik Henri Toivonen emlékére a Bajnokok Tornáját.

Le Mans, Ázsiában - SPORTS CAR

Sports car - Le Mans, Ázsiában

Ha nem is egészen úgy, ahogy tervezte, de megvalósult Daniel Poissenot álma.

Nigel Mansell visszatér - SPORTS CAR

Sports car - Nigel Mansell visszatér

Még szerencse, hogy az Eurosport élőben közvetíti a Le Mans sorozatot, így mindenki tanúja lehet a nagy pillanatnak.

Sikerült a Peugeot-nak - SPORTS CAR

Sports car - Sikerült a Peugeot-nak

Keményen megdolgozott a francia gyár pályafutása 3. Le Mans-i győzelméért.

Le Mans – a lebonyolítás - SPORTS CAR

Sports car - Le Mans – a lebonyolítás

Szerdán a szabadedzésekkel megkezdődik az év legnagyobb gyorsasági autóversenye

Autók - SPORTS CAR

Sports car - Autók

Itt nálunk, a szerkesztőségben nagyjából egy hónappal ezelőtt kezdtük felfogni, hogy ismét eltelt egy év és megint jön a „löman”!

Le Mansi legendák - SPORTS CAR

Sports car - Le Mansi legendák

Az autósportban régóta ismert az a mondás, hogy van három olyan verseny, amelynek a megnyerése mindennél többet ér.

Le Mans-i csapatok - SPORTS CAR

Sports car - Le Mans-i csapatok

A Le Mans-i 24 órás viadalt felvezető cikksorozatunkban ezúttal a csapatokkal foglalkozunk közelebbről.