Sports car
09/06/2009 - 10:55Le Mansi legendák

Az autósportban régóta ismert az a mondás, hogy van három olyan verseny, amelynek a megnyerése mindennél többet ér.
Az egyik a monacói Forma-1-es GP, a másik az indianapolisi 500 mérföldes verseny, a harmadik pedig a le mansi 24 órás viadal. Korábban még a Monte Carlo Ralit is a klasszikusok közé sorolták, de ezt mára már a feledés homálya borítja.
Aki tehát ezeken a versenyeken diadalmaskodik, örökre beírja a nevét az autósport történetébe. Le Mansnak is megvannak a maga hősei, akik egyben az autósport nagy alakjai is.

Néhány versenyzőt közülük érdemes közelebbről is megismerni, hiszen mindannyian a legnagyobbak közé tartoznak. A le mansi 24 órás versenyt felvezető egyik cikkünkben már említettük például Henri Pescarolót, - de azért még róla is érdemes néhány szót szólni, és föltétlenül meg kell említenünk Jackie Ickx és Tom Kristensen nevét is.
Kezdjük az 1942-ben született francia Pescarolóval, aki a Matra-Simca sportkocsik bajnokaként hívta fel magára először a figyelmet. Bekerült a Forma-1-be is, ahol 1968 és 1976 között 64 versenyen vett részt. Legjobb eredménye egy monacói 3-ik hely volt 1970-ben. Versenyzett Matraval, Marchcsal, Williamsszel, BRM-mel és privát Surteesszel is. Már ez sem kevés, de az igazi nagy sikereket Le Mansban aratta, nem kevesebb, mint 33 versenyen indult, és négy alkalommal győzni is tudott. 1972-ben, 73-ban, 74-ben és 1984-ben ő volt a legjobb.
Amikor befejezte a Forma-1 –es karrierjét megalapította saját csapatát, és azóta elmaradhatatlan résztvevője a hosszú távú versenyeknek. Csapatfőnökként is nagyon sikeres, 2005-ben nagyon szoros versenyben lett második az egyik autója. Idén, - ahogy már jeleztük, a Peugeot adott neki egy dízel autót, amely újabb lehetőséget ad számára a győzelemre.

A belga Jackie Ickx a francia Pescarolo kortársa. 1945-ben született Brüsszelben, édesapja motorokkal foglalkozó újságíró volt, így a kis Jacques Bernard ki sem kerülhette a benzingőzös világot. Mégis, csak akkor kezdett komolyabban érdeklődni a technikai sportágak iránt, amikor édesapja vett neki egy kismotort. Jackie ráült, és zsinórban nyerte vele a versenyeket. Később belekóstolt a túraautózásba és a sportkocsi versenyzésbe. 1967-ben a Nürburgringen elindult a Forma-1 es versenyen- egy F-2-es Matrával -(akkor még a Forma 2-es kocsik is mehettek egy kategóriával feljebb). Csak két versenyző volt gyorsabb nála az edzésen, az új-zélandi Denny Hulme és a skót Jim Clark. Sajnos, a futamon néhány kör után tönkrement a kocsija, de így is felhívta magára a figyelmet. Ezt követően 1979-ig versenyzett a Forma-1-ben, 8 győzelmet szerzett, 35-ször volt dobogón, 1969-ben és 70-ben vb második lett. Versenyzett a Cooper, a Ferrari, a Brabham, a McLaren, a Lotus, az Ensign és a Ligier csapatában.
Ez megsüvegelendő életpálya, de Ickx több volt egy jó Forma-1-es versenyzőnél.

Nyolc alkalommal indult Le Mansban, és hat ízben megnyerte a versenyt! Ő volt az első, aki a rajtnál nem odarohant, hanem nyugodtan odasétált a kocsijához, kényelmesen elhelyezkedett, becsatolta az övet, majd a többiek után eredt és 24 óra elteltével győzött.
Se szeri-se száma az egyéb hosszú távú versenyeken aratott sikereinek is, ezek részletes felsorolásától engedelmükkel most eltekintek. Egyet viszont feltétlenül megemlítek: 1983-ben megnyerte a Dakar Ralit.
A családi vérvonal folytatódik, lánya, Vanina Ickx kitűnő autóversenyző lett, aki felveszi a versenyt a férfiakkal.

Ickx után, aki már korábban megkapta a Mr. Le Mans becenevet, egy még nála is eredményesebb sportolóról szólunk még. A jelenleg is aktív dán Tom Kristensenről, aki nem kevesebb, mint 8 alkalommal nyert Le Mansban! Kristensen 1967-ben született, serdülő gyermekként gokartozott, majd az 1990-es évek elején a Japán Forma-3-as bajnokságban versenyzett. 1993-ban megnyerte a Japán F-3-as bajnokságot, 1996-ban és 97-ben pedig már a Forma-300-es bajnokságban lett hatodik. Egy évvel később a Tyrrell Forma-1-es csapatának tesztversenyzője lett. Igazi nagy sikereit a túraautózásban – idén is nyert DTM futamot – illetve, a hosszú távú versenyeken aratta. Nyolc le mansi győzelméből hetet az Audi, egyet a Bentley színeiben ért el.
Úgy tűnik, ő az egyetlen, aki megdöntheti a saját rekordját. Az Audi új kocsijában is győzelmi eséllyel indul, és mostani eredményétől függetlenül is könnyen meglehet, hogy ő lesz minden idők legsikeresebb versenyzője Le Mansban.










