•  
  • Belépés | Regisztráció
SZOMBAT 19/04/2014
Eurosport
 

Home

 

Superbike

08/09/2007 - 12:26

Lausitzring előtt


Lausitzring előtt - Superbike
Imago

A hétvégén a németországi Lausitzringen mérik össze erejüket a motorosok. A Drezdától 80 kilométerre lévő fekvő pálya nem ismeretlen a versenyzők többsége előtt, hiszen már évek óta vetélkednek ezen a több mint 4 kilométeres aszfaltkörön.

Lausitzring előtt - Superbike

Kivéve Massimiliano (Max) Biaggit, aki még soha életében nem versenyzett ezen a pályán. A gyorsasági motorkerékpáros világbajnokság korábbi sztárja kitűnően ismeri a másik legendás német pályát, Sachsenringet, de itt eddig még csak tesztelésen vett részt. No persze egy ilyen rutinos klasszisnak ez is bőven elegendő, és ha a Suzukija versenyképes lesz, Biaggi akár még versenyt is nyerhet.

Lausitzring előtt - Superbike

Ami kifejezetten jól is jönne az olasznak, hiszen matematikailag még van esélye a világbajnoki címre, egyedüliként a Suzukisok közül. Erre pályázik még a két Yamahás, Troy Corser és Noriyuki Haga is, valamint a Ducatis Troy Bayliss is. Aki az összes itteni csúcsot (edzésidő, szuperpole, versenyben futott legjobb kör) tartja, de milyen érdekes, mégis meglehetősen régen nyert már itt futamot. Ennek a nagy négyesnek a tagjai közül bárki nyerhet.

Lausitzring előtt - Superbike

Mégsem ők az esélyesek, hanem a Brands Hatchben kettős győzelmet szerző James Toseland, akinek már akkora az előnye a pontversenyben, hogy már sima ötödik helyezésekkel is begyűjtheti második VB aranyát. Valami fatális dolognak kellene ahhoz történni, hogy ne a Ten Kate Honda versenyzője nyerje meg a világbajnokságot. Toseland rendkívül jó és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt ebben az évben, és továbbra is nagyon tud küzdeni. Világbajnokként szeretne a MotoGP-be távozni, és erre minden esélye meg is van. 2008-ban a MotoGP-ben induló Tech 3 Yamaha csapatban folytatja, Colin Edwards, egy másik korábbi szuperbike világbajnok oldalán. Toseland sorsa hónapokig kérdéses volt, sok MotoGP-s gárdával tárgyalt, miközben jelenlegi munkaadója a Ten Kate Honda is szeretett volna fölmenni a MotoGP-be.

Lausitzring előtt - Superbike

Toseland sokáig abban bízott, hogy ez összejön, illetve abban, hogy meg tudja győzni a Hondát arról, hogy neki egy ütőképes együttesben a MotoGP-ben van a helye. Ennek érdekében nagyon készült a suzukai 8 órás viadalra, ahol azonban sajnos korán bukott, így a meggyőzésből nem lett semmi. Bár, elképzelhető, hogy e nélkül sem kerülhetett volna be MotoGP-s Honda alakulatba, mert a japánok azt szerették volna, maradjon inkább a szuperbikeban, ahol sikert sikerre halmozhatna a jövőben is.

Lausitzring előtt - Superbike

Nos, a vége az lett, hogy a Ten Kate Honda nem megy föl a MotoGP-be (állítólag a Dorna most nem szívesen látna szuperbikeból érkező együtteseket) Toseland viszont igen, méghozzá a már említett Yamaha csapathoz. Amely állítólag ugyanolyan gyári támogatást kap majd jövőre, mint a jelenlegi első számú alakulat, azaz Valentino Rossi, és a most még ott szolgáló Edwards. Két gyári Yamaha csapat a MotoGP-ben, meglehetősen izgalmas vállalkozásnak tűnik!

Lausitzring előtt - Superbike

Egyelőre azonban még Toseland számára is a szuperbike világbajnokság az első, ahogyan azt még Brands Hatch után nyilatkozta. Mindenképpen szeretne még legalább két győzelmet, mert a Honda eddig 98 VB futamgyőzelemnél tart. Ezzel ugyan még mindig nagyon messze van a Ducati 259 elsőségétől, de a gyár így is a második legeredményesebb ebben a sportágban.

2008-ra vonatkozó hírek, hogy Regis Laconi jövőre is a Kawasakinál motorozik majd, föltehetőleg Fonsi Nieto társaságában. A Kawasaki állítólag jövőre komolyabban veszi majd a VB-t, ami ha igaz, jól jön az izgalmak szempontjából. Legalább ilyen fontos újdonság, hogy egy újabb amerikai pályára, a Miller Motorsport Parkba is ellátogat majd a sorozat. A pálya tulajdonosa Larry Miller nagyon boldog, hogy Salt Lake Cityben fogadhatja ezt a rangos mezőnyt. Állítása szerint a 2002-es téli olimpia óta ez lesz a legrangosabb sportesemény arrafelé.

Majd meglátjuk. Most még azonban maradjunk Németországban. Ahol az egyik legfontosabb kérdés, Biaggiék tudnak-e élni az utolsó esélyükkel?

 

Eurosport 2007-09-08

 

 

További cikkek:

Toseland és Biaggi parádéja

Eurosport - Várhegyi Ferenc

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek

Ha engem kérdeznek… - Snakeboard

Snakeboard - Ha engem kérdeznek…

…szerintem ma nem lesz meglepetés végeredmény.

Bundás tippek - ájnunddrájcig - Labdarúgás

Labdarúgás - Bundás tippek - ájnunddrájcig

Tudom, tudom, már elkezdődött.

Vasárnap Amstel, hangolódjunk! - Kerékpár

Kerékpár - Vasárnap Amstel, hangolódjunk!

Kreuziger akciója: 1.27.32-től

Nibali is megtapasztalta, milyen a pavékon - Kerékpár

Kerékpár - Nibali is megtapasztalta, milyen a pavékon

Három nappal Alberto Contador után az idei Tour de France egy másik nagy esélye is bejárta az ötödik szakasz útvonalát.

Coronel kihagyja a francia futamot - WTCC

WTCC - Coronel kihagyja a francia futamot

A ROAL Motorsport hivatalosan is megerősítette, hogy Tom Coronel kénytelen kihagyni a hétvégi franciaországi WTCC fordulót

Oroszlánvadászat - Rali

Rali - Oroszlánvadászat

Azt már tudjuk egy ideje, hogy a Peugeot 2015-ben részt vesz a Dakar Ralin.

Károlyhegy és a többi - Tenisz

Tenisz - Károlyhegy és a többi

Rendes podcasterek lettünk, itt egy újabb kis beszélgetés nektek.

Gesink szívproblémák miatti kényszerpihenőn - Kerékpár

Kerékpár - Gesink szívproblémák miatti kényszerpihenőn

Nagy tehetségnek indult, az elmúlt években azonban nem érte el azokat az eredményeket, amelyeket vártak tőle. Most a karrierje is veszélybe került.

32 színész, 2 asztal - Snooker

Snooker - 32 színész, 2 asztal

Szerdán véget ért a szezon legfontosabb selejtezője.

Michelisz: két kör szervó nélkül - WTCC

WTCC - Michelisz: két kör szervó nélkül

Michelisz Norbi számára a vártnál hamarabb ért véget a marrakeshi WTCC hétvége, bár utólag nem biztos, hogy emiatt csak bánkódni érdemes.