CSÜTÖRTÖK 29/07/2010
Eurosport Logo

Home

Champ car

12/11/2007 - 16:42

A Bourdais-korszaknak vége


A Bourdais-korszaknak vége - CHAMP CAR
DPPI

Sebastien Bourdais stílusosan búcsúzott a Champ Cartól. A második rajtkockából indulva könnyedén megnyerte a mexikói versenyt, és ezzel élete 31. futamgyőzelmét ünnepelte.

A Bourdais-korszaknak vége - CHAMP CAR

Nem volt kérdés az utolsó verseny előtt, hogy ki lesz a 2007-es év bajnoka, hiszen a francia már idő előtt elhódította a címet. Ausztráliában, a legendás Surfers paradise-i pályán aratott győzelme egyben a negyedik bajnoki sikerét jelentette. Bourdais négy egymást követő évben nem talált magának ellenfelet a Champ Carban, amelyre eddig még nem volt példa. Sőt, az utóbbi évtizedekben az amerikai profi sportban sem, ide értve az NBA-t, NHL-t, NFL-t és a Nascart is.

Ma már mindenki tudja, hogy a francia versenyző a Forma-1-ben folytatja pályafutását a Torro Rosso csapatánál. Amolyan utolsó esélyt kapott az élettől; mint azt korábban nyilatkozta: huszonnyolc évesen túl sok lehetőségem már nincs, hogy várjak. Némi porszem azért került a gépezetbe, mert Fernando Alonso kálváriája őt is utolérte. Egy spanyol lap arról pletykált, hogy Alonso a Red Bullnál húzna ki egy évet, így David Coulthard a Torro Rossóhoz kerülne, ami Bourdais cserbenhagyását jelentené. Erre a hírre érdemben senki sem reagált, a négyszeres Champ Car-bajnok is csak annyit mondott, hogy indul tesztelni Spanyolországba.

A Bourdais-korszaknak vége - CHAMP CAR

Az évzáró mexikói verseny különösebb izgalmat nem hozott. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy eredetileg Arizonában lett volna az idény befejezése, de a helyi gazdasági viszonyok miatt a pálya visszalépett a rendezéstől. Így Mexikónak jutott a hálás feladat, hogy búcsúztassa a sorozatot. Egyetlen kérdés maradt: ki lesz a második, illetve a harmadik az év végén. A választ már tudjuk: Justin Wilson és Robert Doornbos. Tehát itt sem történt változás. A korábbi Forma-1-es pályán 1980-ban rendeztek először Champ Car viadalt, és néhány átépítés után az aszfaltcsík megtartotta gyorsaságát, de az előzési lehetőségeit szinte teljesen elvesztette.

A hétvégi futamon Servia borzolta egy picit a kedélyeket, amikor a negyedik helyen ragadt a rajtrácson és a többiek néhány centiméterre lőttek ki mellette. Rajta kívül még Alex Tagliani és a visszatérő Nelson Phillippe nem rajtolt el. Mindhárom versenyzőnek szerencséje volt, mert a Biztonsági Autó bejött a pályára, így körhátrány nélkül tudták folytatni a versenyt.

A Bourdais-korszaknak vége - CHAMP CAR

Nem volt ilyen szerencséje a két Minardinak. Dan Clarke autója rögtön az első körökben megadta magát, míg Robert Doornbos az új rajtot követően lassult le. A holland sokáig abban bízott, hogy a kuplung meghibásodását a szerelők megjavítják. Aggódott is a Minardi, mert Doornbos riválisa a bajnokságban, Will Power egy ideig az élen autózott, de később Bourdais elhalászta előle a győzelmet.

Tehát Sebastien Bourdais nyert, és ezzel kiszáll a sorozatból, ami azt jelenti, hogy egy korszak zárult le. Bourdais-korszaka. Olyan időszak volt ez a Champ Carban, amikor a csapatok egyik napról a másikra éltek, és nem tudták, hogy egyáltalán lesz-e a következő évben, netán hónapban versenyük. Oriol Servia találóan úgy nyilatkozott, hogy Bourdais után újabb korszak következik a Champ Carban, a Bourdais utáni korszak. Micsoda meglátás!

 

Szóljon hozzá a cikkhez!

 

 

 

További cikkek:

Power, az erő

Eurosport - Vörös Csaba
Szóljon hozzá

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

Korábbi cikkek

Atlétikai EB – 3. nap déle - ATLÉTIKA

Atlétika - Atlétikai EB – 3. nap délelőtt

A gátfutó Kiss Dániel a legjobb idővel jutott tovább a Barcelonában zajló atlétikai Európa-bajnokságon.

EUROSPORT BLOG - Eurosport

Eurosport - EUROSPORT BLOG

EUROSPORT BLOG

Afrika Bajnokság – 2. nap - ATLÉTIKA

Atlétika - Afrika Bajnokság – 2. nap

A Barcelonában zajló Európa-bajnoksággal egy időben rendezik az Afrika Bajnokságot Kenya fővárosában, Nairobiban.

Tour de France 20 szakasz - KERÉKPÁR

Kerékpár - Tour de France 20 szakasz összefoglaló

A Tour mai, utolsó szakaszán a szokásos és hagyományos párizsi körözés várt a mezőnyre a Champs Elysées-n.

A szív diadala - Eurosport

Eurosport - A szív diadala

Az Eurosport egy olyan csapatot választott június legjobb magyar csapatává, amely mintha nem is magyar lett volna.

Megérdemelték - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Megérdemelték

Spanyolország Európa után a világ legjobbja lett, mivel legyőzte Hollandiát a dél-afrikai torna döntőjében.

Biaggi tortája - SUPERBIKE

Superbike - Biaggi tortája

Max Biaggi megszerezte pályafutása 10-ik vb futamgyőzelmét Brnóban. Kapott érte egy tortát, amelyet azon melegében ráborított az Aprilia egy

Audi - Eurosport

Eurosport - A hónap csapata

Az Audi legyőzte a Chicago Blackhawks és a Los Angeles Lakers csapatát az Eurosport júniusi szavazásán.

A hónap sportolója - TENISZ

Tenisz - A jó lónak a derby napján kell futnia

Gondolhattuk volna, hogy a derby napja az a nap, amikor valaki életében először WTA torna döntőjébe jut (pont 10 éve, 20 évesen Tashkentben)

Bukkanók - WTCC

Wtcc - Bukkanók

Michelisz Norbert egy hetedik helyezéssel és egy kieséssel távozott Portimaóból. A túrakocsi világbajnokságon szerepelő magyar versenyző fel