Eurosport

Kisteleki István: 'A magyar válogatottnak versenyben kell lennie a csoportban a második helyért'

Micsoda visszafogottság! Miért nem mindjárt az elsőért? Elvégre csak Portugália, Svédország és Dánia számít komoly ellenfélnek annak a válogatottnak, amelyik nemrég Máltától is kikapott (igen, ismét egy csoportba kerültünk!). És akkor még ott vannak az albánok, akikről nem tudunk gyakorlatilag semmit.

Miért kell hülyíteni a jónépet? Miért van az mindig, hogy csak továbbjutásban tudunk gondolkodni? Sőt, talán nem is annyira a fejesek hülyítik a népet, meglehet, hogy a nép is hülyíti önnönmagát. Nem egy futballrajongó, a hazai és a nemzetközi focit meglehetősen jól ismerő ember van az országban, akik minden egyes sorsolásnál kijelentik, hogy 'Ebből a csoportból márpedig tovább fogunk jutni.' Az ország nagyobbik részével együtt.' Aztán egy-két vereség után már számolgatni szoktunk: 'Ha mostantól fogva mindenkit legyőzünk, akkor tuti továbbjutunk' . A sorozat közepe táján így szoktunk spekulálni: 'Ha (ahogy azt már korábban elhatároztuk) mindenkit legyőzünk, és még ez megveri azt ennyi góllal, emez kikap amaztól annyi góllal, akkor továbbjutunk'. És aztán néhány mérkőzéssel a vége előtt, amikor már minden remény kihunyt, beletörődünk abba, amit az elejétől fogva tudnunk kellett volna: 'Nem, most sem jutunk ki a soros tornára.'

Mindenesetre kicsit erősnek tűnik a továbbjutásról beszélni, egyrészt a válogatott nem éppen rózsás eredményei miatt (mert szép dolog legyőzni Olaszországot barátságos meccsen, de önmagában nem ér semmit, pláne, ha utána kikapunk Moldovától), másrészt a csoport rendkívüli erőssége miatt. Sokkal érthetőbb lenne az egyébként tipikus és sokat szidott magyar szokás, a siránkozás, miszerint az egyik legnehezebb csoportba kerültünk, egész egyszerűen azért, mert ez az igazság. A csoportunkban szereplő három válogatott erősségét csak a holland-skót-norvég, és a francia-román-szerb trió közelíti meg. Most azonban nincs siránkozás, csak a rosszul értelmezett kincstári optimizmus, miszerint nekünk kell a második hely. Nem mintha az biztos továbbjutást érne, mert csoportmásodikként könnyen szemben találhatnánk magunkat két év múlva mondjuk Lengyelország, Törökország, vagy éppen Anglia válogatottjával.

Félreértés ne essék, jó dolog a győzni akarás, de az akarás önmagában nem elég semmire. Kistelekiénél sokkal szimpatikusabb Várhidi reakciója a sorsolás után: 'Ha annyit fejlődünk, mint az elmúlt évben, akkor még közelebb kerülhetünk riválisainkhoz. Hazai pályán bárki ellen győzelmi eséllyel léphetünk pályára.' A szövetségi kapitány nem ígérget felelőtlenül. Talán az lenne a legjobb, ha a harmadik helyet tűznénk ki célul (nem mintha azt könnyű lenne elérni), és ha ezt a célt meg tudnánk valósítani, akkor legközelebb már a harmadik kalapba kerülnénk. Persze nem arról van szó, hogy ne kellene minden egyes mérkőzésen győzelemre játszani; dehogynem. Csakhogy évek óta azt szívjuk meg, hogy túl sokat várunk el a mi kis focinktól, és amikor végre belátjuk, hogy nem juthatunk ki a soros eseményre, már 'matematikailag' sem, akkor kipukkadunk, és sorra elveszítjük a mérkőzéseket. Pedig ha most például megcsíptük volna a csoport negyedik helyét (nem volt messze), máris jobban éreznénk magunkat, és könnyebb csoportba is kerülhettünk volna.

1. csoport:

Portugália, Svédország, Dánia, Magyarország, Albánia, Málta

2. csoport:

Görögország, Izrael, Svájc, Moldávia, Lettország, Luxemburg

3. csoport:

Csehország, Lengyelország, Észak-Irország, Szlovákia, Szlovénia, San Marino

4. csoport:

Németország, Oroszország, Finnország, Wales, Azerbajdzsán, Liechtenstein

5. csoport:

Spanyolország, Törökország, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Örményország, Észtország

6. csoport:

Horvátország, Anglia, Ukrajna, Fehéroroszország, Kazahsztán, Andorra

7. csoport:

Franciaország, Románia, Szerbia, Litvánia, Ausztria, Faroe-szigetek

8. csoport:

Olaszország, Bulgária, Ir Köztársaság, Ciprus, Grúzia, Montenegro

9. csoport:

Hollandia, Skócia, Norvégia, Macedónia, Izland